Taszár, 1992
A második nemzetközi repülőnap megrendezésére 1992-ben került sor Magyarországon. Az előző év nagy sikerrel zárult eseménye után a nézők nagy lelkesedéssel várták a repnapot.
Amíg 1991-ben a statikus sort szinte uralta a USAF gépeivel, ebben az évben a kiállított típusok hovatartozása sokkal kiegyenlítettebb volt. Bár lehetett látni amerikai gépeket is, a tavalyival összehasonlítva jóval több európai ország küldött gépeket a statikus sorra. Látható volt német Tornado és Alpha Jet, belga F-16-os, román és olasz gyakorlógépek úgyszintén, stb. Volt néhány érdekes támogató szerepkörű gép is, számunkra legérdekesebbnek az igazán viharvert holland Fokker 27-es, a német Dornier 28-as, és a színes olasz G-222-es bizonyult. A Magyar Légierő szinte összes típusát kiállítva láthattuk ebben az évben is.
Ez évben a dinamikus bemutatón is több ország vett részt. A gyakorlógépek közül megjelent egy-egy lengyel PZL-130-as (még gyári színekkel), román IAR-99 Soim és olasz MB-339-es. Sajnos 1992-ben a Csehszlovák Légierő nem küldött MiG-29-eseiből, de szerencsére a USAF részt vett a bemutatón egy bitburgi F-15C-vel és egy spangdahlemi F-4G-vel. A nézőket lenyűgözte a Harrier magyar debütálása is.
Amíg 1991-ben csak egy bemutató csoport érkezett Taszárra, addig 92-ben hármat is láthattunk. A Patrouille de Suisse még régi gépeivel, a Hunterekkel repült. Míg a Patrouille de France a tőlük megszokott hagyományosan magas színvonalon repült, addig a lengyel Iskry csoport az első külföldi szereplésüket a nagyon alacsony áthúzásokkal tette látványossá. Ennek ellenére a leglenyűgözőbb programot mégiscsak a három magyar MiG-21-es légiharca jelentette, melynek során az élénksárga színű, cápafogas festésű Fishbed megpróbálta megszorongatni a két terepfestésűt. Az ő repülésük az 1993-as RIAT-on is nagy sikert aratott - a rövidéletű csoport feloszlatása Magyarország számára egyben öt év kényszerpihenőt jelentett a nagyszabású repülőnapok megrendezése tekintetében is.







