A Nagycsarnok, Brüsszel

Nagyon rövid azoknak a repülőmúzeumoknak a listája, melyek egy világváros belvárosában, metróval is könnyen elérhető helyen találhatók. A brüsszeli Hadtörténeti Múzeum aviatikai gyűjteménye szerencsére az elhelyezkedésén túl is kiemelt érdeklődésre tarthat számot.

A belga főváros vezetése a XIX. század derekán döntött úgy, hogy a város akkori keleti határán található katonai gyakorlótér helyén egy parkot alakít ki. A Jubilee Parkban felhúztak egy diadalívet is, melynek szélső oszlopsorai egy-egy hatalmas csarnokban végződnek. A teljes komplexum csak 1910-ben készült el, de az északi épület már 1880-ban otthont adott a nemzeti kiállítás gépészeti szekciójának. A korabeli high-techet képviselő öntöttvas szerkezetű csarnokban napjainkban is érdekes masinák találhatók: 1972-ben itt nyílt meg a vele egybeépült Hadtörténeti Múzeum légügyi szekciója.

Az épület méretei mai szemmel nézve is lenyűgözőek: 170 méteres hosszával, 70 méteres szélességével és 40 méteres magasságával még a sok méter magasan elhelyezett Caravelle utasszállító is szinte elveszik a hatalmas, tagolatlan térben. Kell is a sok hely, ugyanis míg a gyűjtemény megnyitásakor csak harminc gép árválkodott a hatalmas üvegfelületei miatt szokatlanul világos hangárban, addig mára már több mint száz géppel bővülve kissé zsúfolttá vált a kiállítás. A tárlat megtekintését célszerű a négy fal mellett körbefutó galérián kezdeni, amely amellett, hogy kitűnő rálátást enged a földszinten elhelyezett repülőkre, a könnyebb gépek nagy részének is helyet ad. Mindenekelőtt itt kaptak helyet a második világháború előtti masinák, melyek sora az aerosztatikus eszközökkel, vagyis a megfigyelő léggömbök és a léghajók maradványaival kezdődik. Ezek közül a legérdekesebb talán az első világháború stratégiai csapásmérőjének, az egyik legsikeresebb Zeppelinnek, az L-30-asnak két gondolája. A levegőnél nehezebb szerkezetek sorát egy 1911-es belga konstrukció nyitja. A szerkezetet személve a nézőben könnyen kialakulhat az a kép, hogy Battaille mérnök elégedetlen volt monoplánjának felhajtóerejével, ezért még egy-egy szárnyacskát eszkábált gépe alá és fölé. Belgium alaposan kivette részét az első világégésből, területén a háború első napjától az utolsóig harcok folytak. Ennek megfelelően tucatnyi ritkaság kapott helyet, mindkét harcoló fél arzenáljából. Látható például az első, tolólégcsavaros bombázók közül másfél darab (egy teljes Farman F.11 és egy Voisin LAV törzse), de kiállították a közös francia-belga személyzetű felderítőegységek Caudron G.III-asát is. Hasonló feladatkör betöltésére készült Angliában a Sopwith Strutter - egy ilyen lélekvesztő fedélzetén tekintette meg a frontvonalat 1917 júliusában a levegőből őfelsége Albert király is, a legfelső hadseregparancsnokok sorából egyedüliként. A kiállított német gépek is az ellenség kikémlelésére szálltak fel. Az LVG C.VI-os szárnyán a szakadt vásznazás jelzi, hogy ez még az eredeti burkolat. Az Aviatik C.I-est 1916 májusának egyik zűrzavaros éjszakáján lőtték le. A gép a tengerbe zuhant, azonban faépítésének köszönhetően nem süllyedt el, így partra tudták vontatni - teljes restaurálása még várat magára, így most burkolat nélküli törzsén jól tanulmányozható a korabeli gépek szerkezete. A Schreck FBA repülőcsónak ennél jobban boldogult a hullámokon, a belgák négy példányt kaptak 1917-ben a tengeralattjárók és a vízen úszó aknák megkeresésére. Az Antant vadászerőinek gerincét képező Sopwith, Nieuport és SPAD gépek mellett egy-egy ritkább Bristol F2B és Hanriot HD.I is helyet kapott. Ez utóbbi a franciáknál nem vált be igazán, azonban a belga pilóták kezében nagyon jó fegyvernek bizonyult, több ász is repülte. A galérián továbbhaladva a két világháború közötti könnyebb polgári gépek és katonai gyakorló madarak következnek. Láthatók parazolszárnyú Morane-Saulnier iskolagépek éppúgy, mint a Percival Gull egy példánya. 1932-es első repülésekor a szabadonhordó, alsószárnyas túragép tartotta a lépést a korabeli vadászgépekkel, így ezzel a példánnyal túraversenyeken is indult gazdája, Sir Philip Sassoon, a brit légügyi államtitkár - mígnem 1934-ben motorhiba miatt egy belgiumi csatornában fejezte be rövid pályafutását. Az elegáns masina mellett egy másik Percival konstrukció látható, azonban a második világháború során a rádiótávírászok képzésére használt Proctornál már szó sincs olyan fényűzésről, mint például elődjének vörös bőrrel bevont pilótafotelje. Ezzel el is érkeztünk a következő világégés könnyebb repülőihez. Látható itt többek között Piper Grasshopper és Taylorcraft Auster tüzérségi célhelyesbítő, Fairchild UC-61-es könnyű szállítógép, háború utáni francia gyártású Messerschmitt Taifun, de egy sokat látott Fiesler Storch is. Ez a Gólya 1941-től derekasan végigszolgálta a háborút, mígnem 1945 áprilisában Königsbergből a szovjet csapatok elől Dánián át Berlinbe kellett volna repülnie. Lehet, hogy valóban köd borította a dán repülőteret, de az sem kizárt, hogy csak a német pilótának lett elege a háborúból - akárhogy is történt, a Storch még sok éven át erősítette a svéd légierőt, majd polgári lajstromban berregett Európa egén.

Noha a galérián áll még egy-két olyan újabb gép a belga légierő kötelékéből, mint a Do 27-es, vagy Britten-Norman Islander, célszerű a sétánkat a hatalmas csarnok földszintjén, a többi világháborús gép között folytatni. A gyakorló célokra szolgáló masinák közül látható itt Miles Magister és a bombázópilóták többmotoros képzésére használt Airspeed Oxford, de helyet kapott a két leggyakoribb szállítógép is. A Douglas Dakota a háború után szolgált a belga légierőben, míg az oszlopokon magasra emelt Junkers Ju 52-es Portugália haderejét erősítette. Ez utóbbi mellett, a többi gép fölött helyeztek el két harciasabb kétmotorost is. Mindkét brit madár viszonylag ritkának mondható a repülőmúzeumok gyűjteményében, pedig egyiket sem kis mennyiségben gyártották. A Bristol Blenheimeket a háborús események tizedelték meg, míg a De Havilland Mosquitókból faszerkezetük miatt maradt kevés példány az utókorra. Az előbbiekből valójában egy gyakorló célokra használt kanadai gyártású Bristol Bolingbroke-ot tudtak kiállítani, a "Facsoda" pedig 1945-ös gyártása miatt maradt ki az összecsapásokból. Ezt a Mosquito NF.30-as éjszakai vadászt csak 1953-ban vették át a belgák, amikor már az első, a háborút is megjárt NF.30-asaikat elkezdték kivonni, a futóművek fáradási problémái miatt. Érdekes, hogy az angol légierővel ellentétben a gép orrát itt festetlenül hagyták, így a plexiburkolat alatt jól látszik a radarantenna. A kétmotorosok alatt elhelyezve a háború legelejét képviseli a belga légierő könnyűbombázó-erőinek gépe. Amikor Németország 1940 májusában lerohanta a semleges államot, a pilóták hősiesen indultak harcba elavult Fairey Battle-jaikkal. A leghíresebb akciójuk, az Albert-csatorna hídja elleni támadás során az útnak indított kilenc gépből csak három tért vissza, anélkül, hogy számottevően lelassították volna a német páncélosokat. Ennek megfelelően a kiállított gépen látható belga jelzések sem eredetiek, a Blenheimhez hasonlóan ez is egy kanadai gyártású, pilóták képzésére használt példány - bár ez mit sem von le rendkívüli ritkaságának értékéből. Szintén az amerikai kontinensen készítették el, és szintén nem került bevetésre a szomszédos könnyűbombázó. A Douglas A-26 Invadert elkészülte után egyenesen egy repülőgép tároló központba szállították. A háború után gyors üzleti szállítógépnek alakították át, majd a hatvanas években már egyszerű tehergéppé züllött le - míg 1969-ben a belga hatóságok le nem foglalták, mert a tulajdonosai nem fizették ki a repülőtéri parkolási díjakat. Ehhez viszonyítva a kerékbilincs tulajdonképpen egy egészen humánus megoldás.

A puskaport sohasem szagolt csapásmérők mögött áll egy hamis lajstromjelű, inváziós csíkozású Spitfire IX, amely botkormányánál nem is akárki indult harcba. A gépet valójában a brit Királyi Légierő 131. ezredének parancsnoka, Aleksander Gabszewicz repülte, aki még 1939 szeptember elsejének reggelén egy He 111-es megsemmisítésével írta be a legelső sort a második világháború légigyőzelmeinek hosszúra nyúlt nagykönyvébe. Érdekes, hogy a Spit mögött álló, szintén fals lajstromjelű Hurricane IIC is egy lengyel század, a 309-esek kötelékébe tartozott, onnan vezetett az útja a háború utáni belga légierőbe, hogy öt másik Hawker vadásszal együtt a repülőszerelők képzését szolgálja. Nem ezek voltak az első Hurricane-ek, melyekre felkerült a piros-sárga-fekete kokárda, a háború kitörésekor ez a típus volt a belga légierő legkorszerűbb vadászgépe - melyek többségét még földön semmisítették meg a német bombázók.

A második világháborús gépek blokkja mellett egy ízig-vérig katonai szállítógép, a Fairchild C-119 Flying Boxcar egyik példánya áll. Az iker faroktartós kétmotorosokkal tartották a kapcsolatot a Belga-Kongóban állomásozó alakulatokkal, így az oda kihelyezett repülőiskolával is. A belülről is megtekinthető masina melletti részt elkerítették, itt dolgoznak az önkéntes restaurátorok. A belga légierő mellett ugyanis a Brüsszeli Repülőmúzeum Alapítvány tagjai is szorgoskodnak a gépek felújításán, szombatonként ezzel a hasznos és rendkívül érdekes tevékenységgel töltve idejüket. A múzeumban egy-két olyan gép is látható, melyek helyreállítása valamiért szünetel, de a szervezők szerint még félkész állapotban is érdekesek lehetnek a látogatók számára - ritka, de nagyon pártolandó hozzáállás.

A csarnok nyugati felét a második világháború utáni gépek uralják. Ezek sora egy Spitfire XIV-essel kezdődik, melyet furcsa módon már akkor, 1944 novemberében lekonzerváltak, mikor még javában folyt a háború. A belga légierő 1948 szeptember elsején vette át a buborékkabinos vadászfelderítőt, majd 41 nappal később már egy hasraszállás miatt le is írták - mindössze 23 óra 35 perc került be a gép repülési naplójába. A múzeumban igyekeztek bemutatni a NATO légierőinek sokszínűségét is. Meteorból látható belga felségjelzésű nappali- és francia éjszakai vadász, a Sabre a portugál légierőt erősítette, a Vampire a britet, a Fiat G-91 pedig a németet. A belga Hunter a 7. vadászrepülő ezred műrepülő-kötelékének, a Vörös Ördögöknek színében pompázik. Kanada mellett csak Belgium rendszeresítette a hatalmas CF-100 Cannuck éjszakai vadászt. Az itt mindössze hat évig szolgáló típusból egy eredeti, tengerentúli felségjelzésű példány látható. A sarokban érdekesen mutat az egymás alá-fölé összezsúfolt, ugyanolyan tereptarka festést viselő helyi Thunderjet, Thunderflash, Starfighter és Mirage V. A nyugati gépek túloldalán szép felhozatal található a Varsói Szerződés típusaiból. Az első MiG-15-öst még 1992-ben kapták meg Csehszlovákiából, egy Gloster Meteorért cserébe. A Jak-11-esért stílusosan nyugati párját, egy North American Texant adtak. De látható itt MiG-21F-13-as, Delfin, MiG-23BN vagy éppen Mi-24-es is. A csarnok közepén található kiemelt helyet azonban természetesen a helyi légierő egyik gépe kapta meg, méghozzá a jelenleg is szolgálatban álló legfontosabb típusuk: a legelső belga egyszemélyes F-16-os.

A hatalmas, világos csarnokban minden hónap első szombatján kirakodóvásárt tartanak, az összecsukható asztalokon antikvár könyvekből lehet válogatni. Ha a szerencsés látogató pont ekkor vetődik a XIX. századi, zsúfolt épületbe, amikor a bolhapiac zsivaját kiegészíti a sarokban dolgozó önkéntes restaurátorok kopácsolása, olyan érzése van, mintha nem is múzeumban járna, hanem egy élő hangárban. Vagy éppen a Nagycsarnokban.

Az Aranysas 2006. áprilisi számában megjelent cikk másodközlése