RAF Múzeum, Cosford

A brit Királyi Légierő kisebbik múzeuma a napjainkban is aktív cosfordi bázis (ahol ottjártunkkor is javában repültek Jet Provostokkal) tőszomszédságában helyezkedik el. A megtekinthető repülőgépeket három hangárban és körülöttük, szabadtéren állították ki - minden gép mellett találunk információs táblákat, melyeken általában 3-4 nyelven olvashatunk a típus, valamint a kiállított példány történetéről.

A legnagyobb hangárban (Hangar 1) találhatjuk a kiállított futár-, szállító és gyakorlógépek zömét, a hajtómű-, valamint a rakétakiállítást. Ez utóbbi volt itt a legmaradandóbb hatással rám - habár a kiállított újabbkori (1960-70-es évek) rakéták is nagyon érdekesek, az egymás mellett felsorakoztatott tucatnyi különböző típusú második világháború idejéből származó német fegyver elvonta róluk a figyelmemet. Levegő-levegő rakétából két példány szerepelt: az első szolgálatba állított típus, a Henschel Hs 298, valamint egy későbbi fejlesztés, a huzalos vezérlésének köszönhetően nem zavarható, első gyakorlatban is bevált légiharcrakéta, a Ruhrstahl X-4. Siklóbombából szintén kétfélét láthatunk, az első a BV 246 Hagelkorn - rendkívül jó siklószámának köszönhetően 10 km körüli oldási magassággal 210 km hatótávval rendelkezett -, a szintén kiállított utódja, a Fritz-X nevéhez fűződik a szövetségesekhez átálló olasz flotta legnagyobb hajójának (Roma) elsüllyesztése. Hasonló feladatkörben szerepelt a Henschel Hs 293 is - a 18 km hatótávolságú rádió-távirányítású levegő-föld fegyver volt az első rakéta, mellyel hajót süllyesztettek el (HMS Egret). Föld-levegő rakétából hatféle szerepel a kiállításon, habár közülük kettő "csak" kísérleti példány: a Feurlilie F55 a transzszonikus tartománybeli vizsgálatokra épült, míg a másik tesztdarab a Wasserfall rakéta kicsinyített mása. A bemutatott három légvédelmi nagyrakéta három alapvetően különböző terv alapján készült. A rádióirányítású, 40 km hatótávú Rheintochter azonban nem tudott emelkedőképességben lépést tartani a kicsivel később kifejlesztett, Me 163-ra hasonlító formájú Enziannal, sem a Hs 117 Schmetterlinggel. Sokkal olcsóbban és nagyobb tömegben előállítható lett volna a Taifun nem irányított légvédelmi rakéta - ebből egy 88 mm-es ágyú talapzatára szerelt állványról harmincas sorozatokat lőhettek volna az ellenséges bombázókötelékekre - a kis méretéből adódóan 3,5 M sebességre felgyorsuló rakéta maximum 15 km magasságig lett volna hatásosan alkalmazható. Föld-föld fegyverből három típus került kiállításra: a jól ismert V-1, V-2 mellett egy Rheinbote nem irányított négyfokozatú rakétát láthatunk, melynek 220 km hatótávolságával és 5,55 M maximális sebességével az ICBM korszakig nem akadt párja. Néhány érdekességet megemlítenék még, hogy akit nem érdekelnek a rakéták, az se hagyja ki ennek a hangárnak a megtekintését. A kiállított Auster Antarctic annak a két T-7-es verziónak az egyike, melyet a gyár 1955-ben módosított az 1956-os "Commonwealth Trans-Antarctic Expedition" végrehajtására. Két bombázó is jutott ebbe a hangárba, az egyik a Lancester utódtípusa, a hatalmas Lincoln, míg a másik egy Liberator, mely az Indiai Légierő színeiben látható (India egyébként 1968 végéig alkalmazta a Liberatorokat.) Külön ki kell emelnem a Flying Flea becenevű gépecskét, már csak mérete miatt is - nehogy a látogató elkerülje ezt az apróságot. Az otthon megépíthetőnek szánt típust Henri Mignet tervezte, rajzai megjelentek egy népszerű angol magazinban is, a várható építési költsége 75 font volt. 1936-ban körülbelül 500 darab állt építés alatt. A kiállított példány egy garázsban készült kb. 12 hónap alatt. A típussal bekövetkezett több halálos baleset utáni kivizsgálás kimutatta, hogy a gép aerodinamikai kialakítása miatt irányíthatatlan zuhanásba mehet át, így 1937-ben megtiltották a használatát.

Az első hangárból a kettes felé tartva megtekinthetjük a szabadtéren kiállított gépeket, ahol a brit közforgalmú repülés úttörő típusai (Bristol Britannia, BAC 1-11, de Havilland Comet, Hawker Siddeley Trident, Vickers Viscount) mellett láthatunk egy-egy Canberrát, Victort és Vulcant. Ez utóbbi gép hatszor repült a Falkland szigetek felé mint tartalék, azonban ott bombázást nem hajtott végre, mivel az elsődleges gépeknek mindannyiszor sikerült egyedül megoldaniuk a feladatot.

A kettes hangárban kizárólag brit kísérleti gépeket és prototípusokat találhatunk. Gloster Meteorhoz hasonló gépet hármat is láthatunk. A Gloster F.9/40 jelzésű gép a Meteor előfutára volt, a nyolc megépült példányból a kiállított az első legyártott darab. Az oldalszámában (DG2002/G ) levő /G arra utal, hogy a gép titkos berendezéseket hordozott, így őrizetre (Guard) volt szükség, amennyiben a földön tartózkodott. A Meteor F.8 (prone) egy különlegesen átalakított darab, melynél a pilóta térdelő-hasonfekvő helyzetben vezette volna a gépet. A gyakorlatban azonban ebben a testhelyzetben olyannyira nehézkes volt a gép vezetése, hogy ez nem igazolta az előnyöket (kisebb homlokellenállású gép, pilóta jobban viseli a túlterheléseket). Egyébként a csak terv szinten létező Bristol Type 178 rakétahajtású vadásznak lett volna ilyen megoldása, ehhez módosították ezt a gépet 1952 őszén. A harmadik Meteort a Martin-Baker cég katapultpróbákra építette át. 1955-ben ebből a példányból hajtották végre az első 0 méteres katapult-kísérletet. Az angol repülőgépgyárak 1948 augusztusában szuperszonikus kísérleti gépek fejlesztésébe fogtak. Két típus épült: a Fairey FD.2 és az English Electric P1A. Az FD.2-ből mindössze két példány épült, itt a másodikat állították ki. A P1 program ezzel szemben sorozatgyártással végződött: a termék a Lightning lett. A P1A kísérleti gép első repülésére 1954. augusztus 4-én került sor, egy héttel később első angol repülőgépként először vízszintes repülés közben is átlépte a hangsebességet. A P1A szokatlan aerodinamikai kialakítása egy újabb gépet szült: a Short SB.5-öt - ennek cserélhető volt a szárnya, valamint a törzs-hátsórésze is a vezérsíkokkal együtt (szintén megtekinthető). A P1B a tökéletesített kialakítású P1A-n alapuló vadászgép prototípusainak jelzése volt, a kiállított példány az utolsónak gyártott P1B, gyakorlatilag megkülönböztethetetlen az Lightning F.1 első sorozatától. Az Avro 707C a Vulcan tesztjéhez készült, a deltaszárny aerodinamikai és a fly-by-wire irányítási rendszer próbáira. A főképp acélból épült Bristol 188-assal a nagysebességű repülés közben keletkező hő hatásait vizsgálták Az adatokra a tervezett Avro 730 nagysebességű, nagy magasságban repülő felderítőgép fejlesztéséhez volt szükség. 1964-ben végül törölték a 730-as tervet, így a folyamatos műszaki gondokkal küzdő három Bristol 188-ast is leállították. A Saunders-Roe SR.53-as a tervezett angol rakétahajtású elfogóvadász típusok egyike. A rakétahajtómű gyorsan nagy magasságba emelte volna, míg a gépre szintén felszerelt sugárhajtómű az itt végzett manőverező harc közben működött volna. A munka 1952-ben kezdődött, az első prototípus (a kiállított gép) 1957. május 16-án repült. Az SR53-ason alapuló, már katonai célokra is használható nagyobb méretű SR177 terv azonban szintén a költségvetési megszorításoknak esett áldozatul. A TSR.2 sokak szerint az egyik legszebb formájú angol repülőgép, az egyik megépült példányt itt láthatjuk. A Canberra utódjának szánt gép feladata kis magasságból, nagy sebességgel végzett csapásmérés és felderítés lett volna (ebből származik neve is: Tactical Strike and Reconaissance Mach 2). Az első prototípus első felszállására 1964. szeptember 27-én került sor. 1965. március 31-ig 24 repülési feladatot hajtott végre, a programhoz hamarosan kapcsolódott volna a kiállított második gép is, azonban április 6-án a programot törölték. Érdekes megoldású gép a Hunting 126-os: a hajtóműből kiáramló gázok több mint felét elvezették, és a szárny kilépőélénél levő réseken keresztül a fékszárnyakra és csűrőkre fúvatták - ezáltal kis sebességnél is jelentős felhajtóerő lépett fel. További 10%-ot a szárnyvégeken és farkon elhelyezett fúvókákon engedtek ki, melynek segítségével a gép mintegy 50km/h sebességig kormányozható maradt. A kiállított - egyben egyetlen megépült - példány 1963 és 1967 között repült. Habár a program sikeres volt, sorozatgyártású gép nem lett belőle. Egy jelentősen módosított Jaguart találhatunk még ebben a hangárban - ez a példány az ATC (Active Control Technology) teszt végrehajtásában vett részt, aminek során fly-by-wire vezérlést kapott, valamint az alapvetően stabil gépet nagyon instabillá alakították: meghosszabbították a szárny belépőélét a törzs mellett, valamint ballasztsúlyt helyeztek a gép végébe (ezáltal az eredő felhajtóerő középpontja előbbre, míg a tömegközéppont hátrébb került). A tesztek 1984-ben fejeződtek be, az eredményeket a Typhoon fejlesztése során használták fel.

A harmadik hangárban egy újabb prototípus fogad bennünket: az első Angliában épült Tornado (valószínűleg csak helyszűke miatt szorult ki az előző épületből, mivel a hármas hangárt a második világháború gépei uralják). Itt láthatjuk a legidősebb fennmaradt Spitfire Mk I-est, valamint egy-egy Hurricane Mk II-est, Mustangot, PBY-6A Catalinát és Mosquitot. Sokak szívét megdobogtatja a kiállított Messerschmitt Me 410A-1/U2, hiszen ez tényleg nem egy gyakran látott típus. Két japán gépet is láthatunk még itt, egy Ki 46 Dinah fotófelderítőt, valamint egy Yokosuka Ohka-t. Ez utóbbi a Japán Haditengerészet számára tervezett repülőgép, melyet öngyilkos bevetések végrehajtására készítettek. Az eszközt kétmotoros bombázók szállíthatták bombaterükben, ahonnan kioldva az Ohka vitorlázva ért a célpont közvetlen közelébe, ahol három rakétahajtóművét indítva mintegy 750 km/h sebességgel zuhant a kiszemelt hajóra, közel egytonnás robbanóanyagterhével együtt. Összesen 755 darab épült, 1945 márciusától alkalmazták - kevés sikerrel. Az alaposan megterhelt bombázók ugyanis könnyű célpontot jelentettek az őrjáratozó szövetséges vadászok számára - így jóval az Ohka 30 kilométeres hatósugarán kívül megsemmisíthették azokat. Teljesen más céllal és technikai megoldásokkal készült a Fa 330 Bachstelze, azonban a kezelője hasonló elszántsággal rendelkezhetett, mint egy Ohka pilótája. A Bachstelze egy tengeralattjáró vontatta forgószárnyú sárkány (nem autogiro, ugyanis nem képes önálló mozgásra). A drótkötélen vontatott szerkezetben ülve mintegy 120 méter magasságból a hajók jó időben már 40 km-ről észlelhetők voltak, szemben a tengeralattjáró fedélzetről megfigyelhető 9 km-el. Ha a pilóta ellenséges hajót jelzett, akkor a gépet elengedték - a pilóta a rotorlapátokat leoldva ejtőernyővel a tengerbe ugrott - remélve, hogy egy idő után visszajönnek érte társai. A háború végén mintegy 30 darabot zsákmányoltak a szövetségesek, aminek egy része Angliába került, ahol kiértékelő teszteket és kísérleteket végeztek velük. Ma öt példány található Angliában. Egy másik háború zsákmánya a kiállított Pucara. A könnyű gerilla-csapatok támadására kifejlesztett gép a nehézfegyverzetű angol hadsereg ellen 1982-ben minden volt, csak hatásos nem. Az egyetlen, a típus nevéhez fűződő eredménynek nevezhető tett egy haditengerészeti Westland Scout helikopter lelövése volt - habár az érintett Pucara is lezuhant nem sokkal később. A 24 bevetett Pucarából 5 maradt viszonylag elfogadható állapotban, ezeket hajón Angliába szállították. A kiállított gépet 1983-ban újra repülőképes állapotba hozták, és kiértékelő teszteket folytattak le vele.

Nekem úgy tűnik, hogy bármelyik kiválasztott hangárban is annyi érdekességet és ritkaságot lehet találni, amiért szinte külön-külön is érdemes volna meglátogatni a Birminghamtől nem messze található kiváló múzeumot. A célok között szerepel egy további 14.300 négyzetméternyi fedett csarnok felépítése - melybe a jelenleg szabadtéren álló gépek kerülhetnének - a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő napelemcellás tetőszerkezettel.

2004. július

Hangar 1 és Hangar 3
Tornado P02, XX946
Mitsubishi Ki-46-III Dinah
Supermarine Spitfire Mk.I. K9942
Hawker Hurricane IIc.
P-51D Mustang 44-73415
Hawker Hind 
Fiesler Fi-156-C7 Storch VP746
Fa-330 Bachstelze 
MiG-15bis 1120
Avro Lincoln B2 RF398
Sea Balliol T21
FMA  IA.58A Pucara ZD485 (A-515)
Consolidated Vultee PBY-6A Catalina L-(7?)866
Hunting Percival Provost  T.Mk.3
Gloster Javelin F(AW)6 XH694
Folland Gnat F1 XK724
Folland Gnat T1 XR977
Yokosuka MXY7 Ohka
De Havilland Mosquito TT.35 TA639
Messerschmitt Me410A-1/U2 (wrk.n.: 420430)
Auster T7 Antarctic WE600
Avro Anson C.19 TX214
Avro York C1 TS798
Bristol Sycamore HR14 XJ918
de Havilland Chipmunk WP912
Handley Page Hastings TG511
Hawker Cygnet G-EBMB
Junkers Ju52/3M (CASA 352L) (G-AFAP)
Mignet Flying Flea G-AEEH
Percival Pembroke C1 WV746
Westland Dragonfly HR3 G-AJOV
Consolidated B24L-20-FO Liberator KN751 
Douglas Dakota ?
Fairchild F-24 Argus ?

Hangar 2
Gloster F9/40 prototípus DG2002/G*
Gloster Meteor F8 (prone) WK935
Gloster Meteor T7 WA634
Avro 707C WZ744
Fairey FD2 WG777
English Electric P1A WG760
English Electric P1B XG337
Short SB5 WG768
Bristol 188 XF926
Sepecat Jaguar Gr.1 XX765
Saunders-Roe SR53 XD145
Hunting 126 XN714
TSR 2 XR220

Kívül
Hawker Siddeley Trident 1c G-ARPH
Short Brothers Belfast C1 XR371 
Vickers VC10 Srs 1101 G-ARVM 
Vickers Viscount 701 G-AMOG 
Avro Vulcan B2 XM598
English Electric Canberra PR9 XH171 
Handley Page Victor K2 XH672 
Lockheed P2H Neptune 204
Boeing 707 - 436 G-APFJ 
Bristol Britannia 312 G-AOVF 
British Aerospace Jetstream 200 Series G-BBYM 
British Aircraft Corporation 1-11 Series 510 G-AVMO 
de Havilland Comet 1A G-APAS