A sárkány szárnyai - A Kínai Légügyi Múzeum

A Kínai Népköztársaság légiereje a világ egyik legellentmondásosabb légi hadereje. Kötelékében megtalálhatók az ötvenes évek szovjet technikáját képviselő gépek, saját fejlesztésű és gyártású eszközök, illetve a jelenleg elérhető legkorszerűbb vadászgépek egyaránt. Maga a repülőgépipar is hasonlóan összetett képet mutat: többek között gyártják a MiG-21-es továbbfejlesztéseit és az An-2-est éppúgy, mint licenc alapján a Szu-27-est vagy az Embraer 145-öst, de fejlesztenek élvonalbeli vadászgépeket (J-10, FC-1/JF-17) is.

A légierőről meglehetősen kevés adat lát napvilágot, de az sincsen könnyű helyzetben, aki a kínai repülőgép-múzeumokról keres használható információt. Az összes útikönyv megemlítni Pekingben a Hadsereg Múzeumát, ahol néhány saját gép mellett lelőtt U-2-esek roncsait, illetve Tajvanból átszökött gépeket is kiállítottak. Kevesebb forrás foglalkozik a repülőegyetemek gyűjteményeivel, illetve a Pekingtől mintegy 50 kilométerre található Kínai Légügyi Múzeummal . Ázsia talán legnagyobb repülőgép-múzeumával.

Az ezerarcú Kínában a látogató sohasem tudhatja, hogy mit várhat el egy viszonylag ismeretlen nevezetességtől. Ezért különösen jó érzés a meglehetősen kulturált múzeumba belépni. A kapu után balra mindjárt egy kellemes meglepetés fogad, egy aprócska mesterséges tó partján egy Berijev Be-6-os hidroplán áll. Szemben egy betoncsíkon mintegy húsz MiG-15-ös és 17-es látható, jobbra nézve pedig pár MiG-19-es, a múzeum látképét uraló hegy előtt. Első ránézésre nem ez a világ legizgalmasabb gyűjteménye. Azonban néhány száz méteres távolságban mintha szállítógépek is állnának, közöttük néhány furcsa formájú masinával.

Kezdjük a jobb oldalon. A Be-6-ossal szemben egy emlékmű, légvédelmi ágyúkból és rakétákból, illetve egy furcsa kis vadászgépből összerakva. Meglehetősen gyakorlott szem kell hozzá, hogy ez utóbbiban felismerjük a J-12-es szuperszonikus könnyűvadász hat megépített példányának egyikét. Az itt álló MiG-19-eseket alaposabban szemügyre véve is érnek meglepetések: míg az alap Shenyang J-6-ost elég nehéz az eredeti szovjet gyártású géptől megkülönböztetni, a mellettük álló szívócsatorna-központitestes, illetve radaros és kétszemélyes példányok azonnal egyértelművé teszik a kínai gyártást. Velük szemben néhány dugattyús gép . a légcsavaros gyakorlók között kellemes meglepetés megpillantani a második világháborús Lavocskin vadászok utódjait, a La-9UTI-t és a La-11-est.

Ez a rövid, jobb oldali beton egy, a hegyben kialakított kapuhoz vezet. Ezen át belépve földbe gyökerezik a lábunk . a sziklába egy több száz méter hosszú alagút-hangárt vájtak, melyben egymással szemben állnak a múzeum legféltettebb kincsei! Elöl néhány fényképes tablón mutatják be a légierő és repülőipar eredményeit, majd kezdődik a gépek hosszú sora. A legelső természetesen az első kínai repülőgép másolata, 1909-ból. Majd szintén két másolat, az első kínai gyártmányú repülőgép, illetve kínai Vörös Hadsereg egyik első kétfedelűje. Aztán a második világháborús évek, a Flying Tigers P-40-ese csak replika formájában került kiállításra, de a mellette álló, nekünk kissé furcsa vörös csillagos Mustang nagyon is igazi. A japánokat két gép képviseli, a Tachikawa Ki-36 és a Kawasaki Ki-48 nem túl gyakori kiállítási tárgyak. Kicsit arrább a koreai háború légcsavarosai, egy Tu-2-es mellett még egy Lavocskin vadász. Utánuk már a sugárhajtóműves gépek következnek, nem is akármilyen felvezetéssel: a MiG-9-esből sem került túl sok példány a világ múzeumaiba.

Ez után került sor a kínai repülőgépipar termékeinek bemutatására. Egy tereptarka MiG-21 származék, mellette a MiG-19-ből kifejlesztett, csúcsos orrú Q-5-ös egy olyan példánya, mely részt vett az első kínai hidrogénbomba kipróbálásában. A korábban már említett J-12-es könnyűvadász egy másik, másfajta példánya, aztán emelvényen az első sorozatban gyártott saját fejlesztésű vadászgépük, az orosz Je-152-re meglehetősen emlékeztető J-8-I-es. Ez után a kis kitérő után vissza Koreához, légigyőzelmi jelekkel alaposan kidekorált MiG-15-ösök következnek, velük szemben a történelmi hűség kedvéért egy Sabre. A mintegy ötven gépet tartalmazó alagút végén egy meglehetősen furcsa festésű Mi-24-es mellett áll egy AH-64 Apache is . egészen pontosan annak teljes méretű másolata, melyet egy lelkes gyűjtő készített el, és ajándékozott a múzeumnak.

A barlangból kilépve a bejárattól is látott, mintegy 20 gépből álló MiG-15/-17-es sor másik végén bukkanunk a ismét a napfényre, ahol a kályhacsöveken kívül vannak kicsit izgalmasabb szállítógépek is. Egy Vickers Viscount, mellette egy motor nélküli Convair CV-240, és a hozzá hasonló, meglehetősen ritka Iljusin Il-12-es. Mellettük egy DC-3-as, és egy szintén nem túl gyakori Tu-124-es. Aztán a MiG-15-ösök és Shenyang J-5-ösök hosszú sora, ezek között csak egy-két izgalmasabb példány akadt, a többség teljesen normális szériagépnek tűnt. Azonban közöttük állt egy meglehetősen furcsa felszerelésű, ismeretlen feladatkörű Y-7-es (An-24), mely törzsének két oldalára mintha hatalmas antennák burkolatait szerelték volna. Vele szemben három Q-5-ös, mind másféle orr-kialakítással.

A Be-6-oshoz visszaérve tudunk elsétálni a kicsit hátrább kiállított szállítógépekhez. Az utunk két, saját fejlesztésű és kissé sikertelen Y-11-es könnyű szállítógép mellett vezet el. A dugattyús motoros gépek kialakítása és története is hasonlít az orosz An-14-es Méhecskére . amint a továbbfejlesztett változataikon lecserélték a csillagmotorjaikat lényegesen könnyebb és erősebb légcsavaros gázturbinákra, már elég komoly sikereket tudtak felmutatni. Aztán következnek a korábbi állami vezetők különgépei, melyeknél már angol nyelven is tudatják, hogy azokat a Kulturális Minisztérium nagy fontosságú műemléknek nyilvánította. Külön kiemelték Mao Ce-tung Li-2-esét, Il-14-esét és Il-18-asát, ez utóbbit belülről is meg lehet tekinteni. A négy Li-2-es között egy eredeti C-47-esnek (DC-3-asnak) is helyet szorítottak, jól láthatóvá téve a két típus közötti különbséget. A mögöttük levő sorban ismét ritkaságok: három, gyönyörű hófehér festésű Curtiss C-46 Commando, melyekkel talán még második világháborúban a Kínából üzemelő B-29-esek utánpótlását biztosították . minden egyes Himalája fölötti szállítórepülés éles harci bevetésnek számított.

A szállítógépek mellett két hihetetlen gép, melyek története elég sokat elmond a huszadik század második feléről. A második világháború végén több amerikai B-29-es legénysége is a Szovjetunió távol-keleti területein történő kényszerleszállást választotta légvédelmi tűztől sérült gépével. Sztálin aztán kiadta a parancsot, a kor csúcstechnikáját képviselő gépet le kell másolni, gyártásba kell venni. Ez még látszólag sem egyszerű feladat, hiszen a gépek terveit teljesen újra kellett számolni . gondoljunk csak arra az apróságra, hogy a szovjet és az amerikai hengerművek más vastagságú lemezeket gyártottak az eltérő mértékegység-rendszerek miatt. A Tu-4-es típusjelzésű szovjet Superfortressből néhány példány Kínába is eljutott, ezek közül állítottak ki kettőt. Ám nem akármilyeneket . az eredetileg alulmotorizált gépek erőforrásait helyben légcsavaros gázturbinákra cserélték, és a gépeket további különleges felszerelésekkel látták el. Az egyik szárnyai alá robotrepülőgépeket függesztettek, melyek tervezője jól láthatóan a Ryan Firebee családdal álmodott. A másik, turbólégcsavaros hajtóművei miatt szintén nagyon karcsú gép vonalait teljesen elrontja a törzs fölé szerelt forgó radarantenna . vajon az amerikai tervezésű, szovjet gyártású masinából kialakított légi radarállomással melyik előd légierejét figyelhették pályafutása során?

A szállítógépek mögött egy zárt hangárépületet találunk, előtte a Hainan-szigeti incidens során híressé vált J-8-II vadászgép egyik prototípusával. A hangár mögött pedig az utolsó ötven gép. Az egyik különálló blokkot a bombázók uralják. Egymás mögött egy gyönyörű formájú és állapotú H-6-os (Tu-16), mögötte egy H-5-ös (Il-28). Mellettük két Tu-2-es, illetve ismét egy különleges Y-7-es (An-24), mely oldalában bombacélzó- és navigációs berendezésekkel felszerelt, üvegezett dudort alakítottak ki, valószínűleg gyakorló célokra.

A hátsó kerítés előtt még három sorban állnak a gépek. Az első a helikoptereké. Öt-öt Z-5-ös (Mi-4) és Mi-8-as fogja közre a saját fejlesztésű, néhány példányban megépített Z-6-ost, mely ránézésre a két másik típus keresztezésének tűnik. A második sor a vadászgépeké. MiG-15-ösök, J-5-ösök (MiG-17), J-6-osok (MiG-19) és egy J-7-es (MiG-21). Pakisztánban az F-16-os bázisokat J-6-osokkal védték . az öreg masina olyan jól emelkedett, hogy kitűnően bevált elfogóvadásznak.

A MiG-származékok mellett a saját fejlesztésű, de . szokás szerint . nem túl sikeres J-8-I-es egyik példánya áll. Ide került egy kísérleti Q-5-ös is, melyet a MiG-27-esere emlékeztető orral szereltek fel. A tervezői lelkiismeret-furdalás nélkül nevezhetik a világ legrondább repülőgépe versenyre.

Az utolsó sor a szállító- és gyakorlógépeké. Elöl néhány Y-5-ös (An-2), közöttük egy kukacbombázó a légierő felségjelével. Az öreg kétfedelűből kiállításra került egy hidroplán, illetve az a példány is, amelyről egy tóba szórták Csou En-laj miniszterelnök hamvait . az ő Li-2-ese elöl, a különgépek között látható. A biplánok után néhány iskolagép, a CJ-6-os és a két CJ-5-ös (Jak-18-as) . a múzeum többi gépével ellentétben . meglehetősen le vannak pukkanva. A sor végén egy-egy Trident, Y-8-as (An-12) és Il-18-as áll, illetve néhány félretolt, felújításra váró roncs.

A Kínai Légügyi Múzeum nem csak a kiállított hatalmas és izgalmas gépanyag miatt meglepő intézmény. A repülőgépek rendezett környezetben, általában jó állapotban kerültek kiállításra, a barlang-hangár pedig egyenesen lenyűgöző. A legkellemesebb meglepetés azonban az, hogy míg a pár évvel ezelőtti fényképeken a múzeum leginkább egy lepukkant, gondozatlan roncstelepre hasonlított, addig viszonylag rövid idő alatt hatalmasat léptek előre . és Kínát ismerve valószínűleg még jó ideig tartani fog ez a fejlődés.

Az Aranysas 2003. májusi számában megjelent cikk másodközlése