Fagyos táj, forró égbolt - Arctic Challenge 2017

Európa 2017-es legnagyobb repülős hadgyakorlatát közösen szervezte meg három skandináv ország. A norvégiai Bodøben (kiejtése: bodö) jártunk, a Sarkvidéki Kihívás Gyakorlat egyik helyszínén.

Geostratégiai értelemben Skandinávia meglehetősen érdekes hely. A félsziget rendkívül ritkán lakott, és különösen az északi részén a településeket hatalmas távolságok választják el egymástól. Ugyanakkor keleten ott van Oroszország, amelynek nagyon fontos, nyugatra vezető stratégiai útvonalai haladnak itt el. Az orosz hajógyártás döntően a Balti-tenger keleti végén összpontosul, innen úsznak ki először a frissen elkészült hadihajók, míg a Kola-félszigeten található haditengerészeti bázisokról az Atlanti-óceánra tartó egységek Skandináviától északra hajóznak el. Ennek megfelelően Finnország, Norvégia és Svédország is komoly fegyveres erőkkel rendelkeznek, és természetesen légierejük sem elhanyagolható. Viszont itt a napi kiképzési feladatokban komoly problémát okoz a távolság: például a svéd ekluleåi és såtenäsi támaszpontját mintegy 1000 km választja el, ami nem teszi egyszerűvé a két ezred közös gyakorlatozását. Mindhárom ország rendelkezik azonban az Északi-sarkkör térségében vadásztámaszpontokkal, melyek egymáshoz jóval közelebb találhatók, mint bármelyik másik saját egységhez. Ezt felismerve 2009-től a mindennapjaik része lett a határokon átívelő gyakorlás (Cross Border Training, CBT). Szinte minden héten a rovaniemi finn F-18-asok, a bodøi norvég F-16-osok és a luleåi Gripenek századparancsnokai megbeszélik, hogy éppen kinek milyen képzésre van szüksége, és ennek megfelelően hetente egyszer közös repülést szerveznek. Teljesen életszerű, hogy finn gépek kísérik a cél felé az egyik svéd század csapásmérő feladatú Gripenjeit, miközben azokat a másik svéd század vadászai próbálják meg elfogni, a norvég társaik segítségével. Így egy repülésen könnyedén össze lehet állítani egy komoly 20-30 gépes köteléket, és nem csak 4-8 saját kollégával lehet gyakorolni. Ehhez persze kiépítették a megfelelő videotelefonos-számítógépes informatikai rendszert is, hogy a felkészüléseket és kiértékeléseket közösen tudják végrehajtani, még ha fizikailag több száz kilométer távolságban is ülnek éppen a hajózók. Ahogy egyikük elmondta, sokkal jobban ismerik a CBT-ben részt vevő másik ország pilótáit, mint a saját, déli egységüknél szolgáló társaikat.

A heti gyakoriságú közös repülések jó tapasztalatai nyomán logikus lépés volt egy nagyobb szabású gyakorlat létrehozása, ahol a déli támaszpontokon települt saját egységeiken kívül más országokat is meghívtak, hogy a legjobbakkal tudjanak gyakorolni, tőlük (és velük) tudjanak tanulni. Megszületett a Sarkvidéki Kihívás Hadgyakorlat (Arctic Challenge Exercise, ACE), amelyet 2013-ban rendeztek meg először. A mintegy nyolcvan gép a három ország fent felsorolt legészakibb vadásztámaszpontjairól vette igénybe azt a hatalmas légteret, amelyhez fogható sehol máshol sincsen Európában. Míg az első gyakorlatnak a svédek voltak a fő szervezői, a két évvel későbbinek a norvégok – ekkor már közel 100 gép vett részt. A 2017-es eseményen, melynek a finnek voltak a vezetői, még több, mintegy 110 repülőgép indulhatott naponta bevetésre.

Ahogy Petter Seppälä ezredes, a gyakorlat finn parancsnoka elmondta, a május 22. és június 2. között megtartott gyakorlatot másfél év szervezői munka előzte meg. A korábbi két esemény tanulságai nyomán továbbfejlesztették a videotelefonos eligazító-kiértékelő rendszert. Másként szervezték meg az együttműködést a polgári légiforgalommal is, ennek eredményeként egy hatalmas, 650 kilométer hosszú, korlátozások nélküli légteret sikerült kialakítani, amelyben akár a hangsebesség feletti mélyrepülés is engedélyezett volt. A finn parancsnok többször is hangsúlyozta, hogy a gyakorlat egy általános szcenárió köré épült, ENSZ felhatalmazású krízismenedzsment a keret, szó sincsen egy konkrét ellenségképről – vagyis nem mondta ki név szerint, de nem egy Oroszországgal szembeni éles konfrontációt játszanak el. A luleåi svéd bázisra az ott állomásozó Gripenek mellé spanyol és svájci Hornetek települtek, a norvégiai Bodøbe a helyi F-16-osok mellé belga típustársaik, brit Tornadok, illetve a legdélebbi svéd támaszpontról Gripenek. A finnországi Rovaniemibe a helyi F-18-asok mellé amerikai F-15-ösök, francia Mirage 2000-esek és Rafale-ok érkeztek. A támogató gépek sorában a különböző repülőtereken civil Falcon 20-as zavaró ugyanúgy megtalálható volt, mint amerikai és holland tankerek, svéd és NATO AWACS, valamint Angliából felszálló B-52-es is.

Miközben a résztvevők többsége az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetébe tartozott, az esemény egyértelműen nem NATO gyakorlat volt. A finn parancsnok szerint ebben a tekintetben gyakorlatilag az egyetlen különbség a Link-16 adatátviteli rendszer kódjaiban volt a résztvevők között. A nem szövetségbeli országok légierői is a NATO szabványok szerint hajtják végre a napi életüket. Ahogy a svéd kontingens parancsnoka megfogalmazta: gyakorlatilag ez olyan, mint a hétköznapi életben az angol, ez a légi hadviselés közös nyelve, amit mindenki megért, és mindenkinek a legjobban elterjedt nyelvhez kell alkalmazkodnia. Az egyik NATO-beli századparancsnok szerint pedig azért is volt kitűnő lehetőség a részvétel, mert napjainkban egyre ritkább a tisztán NATO művelet, a jelenlegi helyzetben az olyan koalíciós bevetéseken van a hangsúly, amelyekben független résztvevők is vannak. Számára pedig fontos, hogy megismerje az ezek által alkalmazott taktikákat, gondolkodásmódot.

A gyakorlatot hangsúlyozottan hajózó-orientáltnak alkották meg, így a repüléseken kívül nagy hangsúlyt kapott a bevetéstervezés is. Az általunk megkérdezett több parancsnok is az elsők között azt említette meg, hogy amelyik pilótája itt ilyen tapasztaltra tesz szert, arra utána nyugodt szívvel rábízhatja bármilyen koalíciós bevetés megszervezését. A felkészülés még a repülés előtti napon kezdődik, amikor az aznapi bevetésparancsnok (aki minden nap más országól jön) megkapja a feladatot. Egészen pontosan csak az elérendő célt határozták meg, és az ő dolga a részletes tervek elkészítése, a tervező csapat segítségével. Ahogy a norvég 331. század parancsnoka megfogalmazta, ez még akkor sem könnyű, ha csak a saját századnak kell egy normál hétköznapon megcsinálni, ahol azonos típusú gépek repülnek, és legfeljebb csak tíz darab – itt bizony 60-80, különböző fajta gépet kell összehangolni. Az adott cél eléréséhez fontolóra kell venni, hogy melyik típusnak milyenek a képességei, hogy lehet azt a legjobban kihasználni. Különböző fegyverzettel, utazósebességgel, repülési magassággal, erős és gyenge pontokkal. Brit Tornado vagy finn Hornet támadja a célt? Meteorral felszerelt Gripen vagy AMRAAM-os F-15C repüljön a csapásmérők előtt? A legtapasztaltabb hajózókat osszuk be, hogy mindenképpen elérjük az aznapra kiadott feladatot, vagy kicsit fiatalabbakat, akikkel nem biztos, hogy tudjuk teljesíteni, viszont ők maguk sokkal többet tudnak profitálni a bevetésből? A terv elkészítéséhez szükség van vezetői készségekre, priorizálásra, részfeladatok delegálására, és lekezelni, hogy különböző országok hajózóinak kell feladatot kiosztani. Nagyon nagy a bevetéstervező szabadsága, rendkívül sok megoldás közül választhat – és ennek megfelelően hibát véteni is nagyon könnyű. Az angolok például néhány személyzetet kimondottan csak azért hoztak el, hogy ebben a folyamatban vegyenek részt, itt mélyítsék el a tapasztalatukat, az ő esetükben csak másodlagos, hogy valóban részt vegyenek az égi fogócskában.

Miután az alkalmi törzs kidolgozta az egész kötelékre vonatkozó tervet, jön az első tömeges eligazítás, amin mindenki részt vesz – ki személyesen, ki videotelefonon. Ennek végét követően minden raj elkészíti a saját részletes tervét, hogyan fognak repülni, mi lesz a kísérő feladata, stb. Felszállás előtt még egyszer összegyűlik mindenki, hogy egyeztessék, minden a helyén van-e, minden részlet kidolgozásra került-e, mindenki tudja-e, mi a dolga. A leszállás után letöltik a repülés során keletkezett adatokat, és kezdetét veszi a közös kiértékelés. A hatalmas kivetítőkön percről perce végignézik, hogy mi történt, hogyan manővereztek a gépek, hogyan indították a személyzetek a rakétákat, bombákat. Ennek a kiértékelésnek az egyik legfontosabb kérdése, hogy a repülésbiztonsági szabályok maradéktalanul betartásra kerültek-e, nem került-e veszélybe gép, személyzet? A következő nagy kérdés, hogy a parancsnokság által kitűzött célokat sikerült-e elérni? Már a tervezési fázisban tudják, hogy a nagy számok törvénye alapján valami biztosan balul sül el, hibákat fognak elkövetni. A kérdés, hogy az elvárások közül minden teljesült-e, vagy csak részben, esetleg teljes-e a kudarc? Ennek elemzése után kerül sor a kisebb végrehajtási hibák vizsgálatára. De a közös nagy kiértékelésen nincsen idő minden apró problémát elemezni, ezt utána a kisebb egységek saját külön értekezleteiken teszik meg. Hangsúlyosan megkülönböztetik az eljárási hibákat a tanulságoktól. Míg az előbbiek egy ismert szabályrendszer megsértései, addig az utóbbi egy olyan dolog, amivel még nem kerültek szembe, ahol valamilyen korábban nem tapasztalt szituációból vonhatnak le új tanulságokat. Ez a helyzet adódhat a nagy kötelékből, de akár egy új harcászati eljárásból, egy új képesség, fegyver bevezetéséből is. Mint például a Meteor rakéta a Gripenen. Adam Nelson alezredes, a svéd 17. ezred parancsokhelyettese elmondta, hogy ugyan a fegyver alkalmazási eljárásait már kidolgozták, és tesztelték is egy kisebb gyakorlaton, de természetesen megragadják az alkalmat, hogy azokat kipróbálják egy sokkal komplexebb szcenárióban is, ahol sokkal intenzívebb légi hadviselést szimulálnak. Az alezredes szerint a nagy hatótávolságú új fegyver például mindenképpen az egyik olyan előnye a Gripennek, amellyel egy bevetéstervezőnek komolyan számolnia kell.

A kiértékelések elején az ellenséget játszó vörösök is ott vannak, akárcsak az első eligazításon. Elsőre talán meglepőnek tűnhet, de ebben a csapatban senki sem szeret repülni. Ugyanis az ő céljuk nem az, hogy mindenáron lelövöldözzék a kék kötelék tagjait, hanem hogy nagyon fegyelmezetten úgy szimulálják az ellenséges fenyegetést, hogy a kék hajózók a lehető legtöbbet tanulhassák a bevetés során. Ehhez pedig nagyon alaposan kidolgozták a vörösök szabályait, mit kell tenniük, és mit nem szabad megcsinálniuk. Az ő céljuk csak és kizárólag a kékek képzése, és ez nem túl nagy kihívás, nem kell hozzá igazi kreativitás. Ezen a gyakorlaton nem volt dedikált ellenséges csapat, minden nap másokat osztottak be erre a feladatra az igazságosság jegyében – még a brit Tornadók is repültek a rossz oldalon, igaz, ekkor ők voltak az elfogandó csapásmérők, vadásznak nem alkalmasak a GR.4-esek. Minden nap két, nagyon eltérő jellegű hullámra került sor. A reggeli bevetés sokkal kevésbé integrált, kisebb szabású volt, amelyhez az Arctic Challenge inkább csak keretet, lehetőséget biztosított. Ugyanis ekkor általában csak néhány kisebb tapasztalatú, fiatalabb pilóta szállt fel, hogy egy másik típus ellen legfeljebb kettő-kettő elleni légiharcot gyakoroljanak. Ezek viszonylag egyszerűbb feladatok, de egy kezdő hajózó számára komoly lehetőséget biztosítanak. A belgák például olyan 23 éves pilótákat is elhoztak, akik még csak 250 órával rendelkeznek az F-16-oson, és a parancsnokhelyettesük szavaival a nagy délutáni hullámban kísérőként „csak tágra nyílt szemekkel nézik, hogy mi történik”. Nekik még ezek a reggeli összecsapások az igazán fontosak, de a nagy bevetésben való részvétel igen jó hatással van a későbbi karrierjükre, ezért is hozzák el őket ilyen fiatalon ekkora gyakorlatra. Ez a délutáni, nagy bevetés a légi hadviselés skálájának másik végét képviseli. Ahogy Nikki Thomas alezredes asszony, a brit 12. repülőszázad parancsnoka elmondta, ilyen nagy kötelékeket még a RAF gépeiből sem tudnak otthon összeállítani. Jelenleg Európában sehol máshol nem lehet ekkora komplexitású gyakorlatban részt venni, ahol akár egyszerre száz gép van a levegőben, AWACS-ek és tankerek támogatásával, elektronikai zavarással. Már pusztán a résztvevők száma is hatalmas tanulási lehetőséget biztosít az Északi-sarkkör térségébe küldött hajózóknak. Ráadásul a különböző országokból érkező pilóták nagyon sokat tudnak okulni egymástól, és bizony az is fontos, hogy sokuknak van friss harci tapasztalata, aminek megismerése különösen fontos a puskaport nem szagolt kollégáik számára – még ha minden részletet nem is mesélhetnek el. E mellett számos országnak van valamilyen egyéb másodlagos szempontja is a Sarkvidéki Kihíváson. A belgák számára például jóformán a sci-fi kategóriába esik egy ekkora légtér használata, hiszen nekik különösen nehéz otthon, az európai légiforgalom kellős közepén megtalálni az égnek egy olyan üres darabját, ahol gyakorolni tudnak mondjuk egy komplexebb látóhatáron túli légiharcot. A Bodøből repülő svédeknek pedig fontos volt, hogy ne a másik ezredük luleåi bázisáról üzemeljenek, így a fiatal pilótáik megtapasztalták a külföldre áttelepülést, ami erősebb kooperációt tesz szükségessé, mintha saját felségterületen maradtak volna. A britek pedig a kombinált légi műveletek mellett a mélyrepülésre is komoly hangsúlyt helyeztek. Ők ugyan rendszeresen végigdübörögnek Skócia völgyeinek mélyén, de ez itt egy másik nagyságrend. Ahogy egyikük elmondta, száz méteren száguldani egy sokszáz méteres fjord alján, hát az lélegzetelállító élmény, ehhez még ők sincsenek szokva. Na meg a befagyott tavak és a havas táj sem túl gyakori arrafelé – nem úgy az Északi-sarkkör vidékén, így május végén…

Ahogy említettük, Skandinávia északi része nagyon egyedi hely. A rendelkezésre álló hatalmas légtér, a minimális polgári forgalom, illetve a sok gépet befogadó, tágas repülőterek tökéletes lehetőséget biztosítanak Európa legnagyobb szabású gyakorlatának megrendezésére.

A cikk nyomtatott változata az Aranysas 2017. augusztusi számában jelent meg.