Caproni emlékezete - Museo dell'aeronautica Gianni Caproni

Giovanni Battista Caproni nem csak az aviatika egyik nagy úttörő személyiségeként írta be nevét a történelembe, hanem mint azon elsők egyike, aki már a repülés kezdeteinél fontosnak tartotta annak emlékeinek megőrzését és bemutatását.

Olaszország első repülőmúzeuma (és vállalati gyűjteménye) 1927-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Gianni Caproni és felesége, Timina Guasti Caproni gyűjtőszenvedélye nem merült ki a cég produktumainak és emléktárgyainak megőrzésében. Bármilyen repüléssel kapcsolatos relikviát – illetve igazi olaszként – művészeti tárgyat örömmel vettek birtokukba. Végrendeletükben anyagilag is gondoskodtak a gyűjtemény egyben tartásáról és bemutatásáról, melyet végül gyermekeik valósítottak meg. Eredetileg Milánó közelében, Taliedóban nyitotta meg kapuit az intézmény, de végül több állomást is érintve, 1992-ben költözött mai helyére, a Trento-i repülőtérnél álló modern csarnokba.

Trento Velencétől 150 kilométerre északnyugatra, a hegyek között kanyargó Adige folyó festői völgyében fekszik. Egyszerre áldás és átok ez a repülés iránt érdeklődőknek, mivel egyrészről a környezet tekintetében, talán a legszebb ilyen jellegű intézményt látogathatjuk meg, másrészről komoly kitérőt igényel a megszokott észak-olaszországi célpontokhoz képest. Arra is érdemes felkészülni, hogy tilos a fotós állvány használata, ami a rendelkezésre álló megvilágítást tekintve még nem teszi teljesen lehetetlenné a fényképezést, de azért rejt magában kihívásokat. Viszont figyelembe véve a telefonok egyre magasabb szintű és a sötétebb helyszíneken kifejezetten jól teljesítő képrögzítési képességeit, ez a probléma lassan eltűnik az életünkből.

Maga a gyűjtemény nem nevezhető nagynak, ellenben ami van, az szinte mind egyedi Caproni ritkaság, vagy repüléstörténeti különlegesség. Amennyiben a gépeket, motorokat és szerkezeti darabokat, valamint a terem oldalán végig futó galéria tárolóinak tartalmát egyaránt alaposan szemügyre szeretnénk venni, egy nyitvatartási időintervallum éppen elegendő lehet a számunkra.

Mi mással lehetne kezdeni a sort, mint a Caproni repülőgépek bemutatásával. A Caproni Ca. 6 egymotoros egyfedelűt a tizes évek végén építették és egyike azon gyártmányoknak, melyek inkább az útkeresésnek, mintsem az elért eredményeknek állítanak emléket. Nemrégiben még tervbe vették a teljes rekonstrukcióját, de a megfelelő dokumentáció hiányában be kellett érni a konzerválásával. Viszont ennek köszönhetően a vászonborítást nélkülöző, igazán látványos fa szerkezetét teljes pompájában élvezhetjük. A Ca. 9 megjelenése azonnal elárulja, hogy a Blériot masinák sikerei is erősen inspirálták az olasz gyártót. Számos típus esetében, melyekről a múzeum igyekszik megemlékezni, már csak modellek, vagy néhány szerkezeti darab bemutatásával nyílik lehetőség. Ezeket a több mint százéves fa alkatrészeket pára és hőmérséklet ellenőrző rendszerrel ellátott vitrinekben állították ki. Igazi repülő szörnyeteg lehetett a nyolc Liberty L-12 erőforrással felszerelt, 100 utas befogadására tervezett transzatlanti személyszállító hidroplán, a Caproni Ca. 60 Transaereo. 1921-ben két tesztrepülést végeztek vele, de a második próbán a szerkezet összeomlott és lezuhant. Ez a masina is bizonyítja, hogy a műszaki haladást megteremtő zsenik, néha képtelenek elfogadni az álmaikat bilincsbe verő realitásokat. Henri Coandă tervezte a British and Colonial Company Ltd. számára az 1912-ben megépített Caproni Bristol egyfedelű repülőgépet. A szigetországból egy esetleges licenc gyártás beindítása okán került Olaszországba, de a tervet végül nem támogatta a hadügyminisztérium. Viszont ennek a döntésnek és a Caproni házaspárnak köszönhetően ma is mindenki láthatja a nagyszerű román repülőmérnök munkáját.

Mint minden akkori repülőgépgyár, a Caproni számára is hatalmas megrendeléseket, pénzügyi stabilitást és fejlődést hozott az első világháború kitörése. Bombázógépeik az olasz légi támadóerő gerincét képezték, illetve felderítő feladatkörben is jól teljesítettek a gyár masinái. Ezt az időszakot egyetlen, a háború végén tervezett Caproni Ca. 53 könnyűbombázó mutatja be. Társai, mint a Fokker D.VIII, vagy az Ansaldo SVA 5, már más gyártók háborús részvételét idézik meg. Az itt látható SVA 5-ös részt vett az 1918. augusztus 9-én végrehajtott Bécs feletti repülésben, pilótafülkéjében Gino Allegri pilótával. Ezen a bevetésen – a császárváros szerencséjére – nem bombák, csak szórólapok célba juttatása volt a harci gépek feladata.

A két háború közötti időszakból is kapunk egy szép válogatást. Sikeres kiképzőgép típusnak számított a Caproni Ca. 100, amely 1936-ban emelkedett először levegőbe. Megbízhatóságáról sokat elmond, hogy 1960-ban még átalakították hidroplánná az eredetileg hagyományos elrendezésű gépet és további négy éven keresztül repültek vele. Hogy ne legyen magányos, hasonló feladatkörben alkalmazott, de más üzemek munkáiból is kiállításra került egy-egy Bücker Bü 131, Gabardini G.51bis, Macchi M.20, valamint Saiman 202M. Ha már ritkaságokról van szó, az itt látható Gabardini G.51 az egyetlen mindenki számára látható és ráadásul repülőképes példány ezen a planétán.

Időben tovább haladva, elérkezünk a II. világháború korszakához. Ekkor még a gyár olyan új technológiákkal kísérletezett, mint a Caproni Campini N.1 korai sugárhajtású kísérleti vadászgép. Kompresszorát dugattyús motorral hajtották meg, ami a gyakorlatban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szerencsénkre ezt a gépet is sikerült megőrizni az utókor számára, igaz nem a Caproni múzeum termeiben találkozhatunk vele, hanem a Museo Storico – Aeronautica Militare, vagyis az Olasz Légierő múzeumában (Vigna di Valle). Egészen a háború közepéig a Macchi C.200 Saetta adta az Olasz Légierő vadászerejének gerincét. Egy-egy részleges törzs, farokrész és a Fiat A.74 RC.38 erőforrása emlékeztet az érdekes koncepciót képviselő harci gépre. Bár bizonyos tekintetben modernnek volt mondható a monoplán szerkezetű, behúzható futóművekkel ellátott masina, gyenge fegyverzetének és a nyitott fülkéjének köszönhetően a múltat is megidézte, miközben versenytársai szó szerint elrobogtak mellette. 1942-ben már minden döntéshozó számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Olasz Légierő teljes gépállományát modernizálni kell, méghozzá rohamtempóban. Ennek az akaratnak egyik megnyilvánulása volt a Reggiane Re.2005, amelynek ugyancsak a részleges törzsét, valamint a függőleges vezérsíkját láthatjuk a kiállításon. Ez a gép a 22. ezred állományába tartozott és Nápoly mellett találtak rá a roncsára, amely egyben a típus ismert maradványainak 100%-át jelenti. Igazán kalandos életutat járt be az ugyancsak kuriózumnak számító Savoia-Marchetti SM.79. Valódi veteránnal van dolgunk, aki több bevetést is teljesített, mint torpedóvető, majd a békekötést követően a szövetségesek alkalmazták szállítási feladatokra. 1949-ben Libanon kapta meg és egészen 1959-ig aktív állományban maradt, jelenleg is az ott alkalmazott különleges elefántcsontszín festését viseli.

A polgári és katonai repülés egyaránt átlépett a sugárhajtású korszakba, de ebbe a kalandba a Caproni gyár csak belekóstolt, részt már nem tudott benne venni. Teljes egészében fából építették a Caproni Trento F.5 sugárhajtású kiképzőgépük prototípusát és sikerrel tesztelték is, de a sorozatgyártását már nem tudta vállalni a csődhelyzetbe jutott vállalat. A meglehetősen kis méretű és könnyű szerkezetű masina idézi fel a Caproni alkonyát. Mindenképpen említésre érdemes még az itt látható repülőgépmotor válogatás is, melyeknek még az adattáblája is egy-egy művészeti remekmű. 1950-ban a Caproni repülőgépgyár megszűnt, viszont egyik divíziója, a Caproni Vizzola egészen 1983-ig a felszínen tudott maradni, mikor is az Agusta konszern felvásárolta.

Bár a vállalata már csak emlék, Caproni emlékezete valóban képes minket visszarepíteni a repülés hőskorába, ennek a maga nemében páratlan gyűjteménynek a segítségével.