Elköszöntek az utolsó európai Szu-22-esek, de nem végleg?

A „Szuhoj” – az 1980-as évek második felében egy lépcsőházban laktunk Éberhardt György alezredessel, a Csapatrepülő Parancsnokság felderítőrepülő-szemlélőjével – akiről apukámtól csak annyit tudtam, hogy Ő a „Szuhojgyuri”, aki ugyan Székesfehérváron él, de Taszáron repül Szu-22-essel. Taszár? Szuhoj? Keresztapám gyerekként többször bevitt Pápára, így 21-est és 23-ast láttam közelről, a Szuhoj viszont sokáig a misztikus csatarepülő volt számomra. De nem csak én voltam ezzel így, hiszen az 1990-es kecskeméti nyílt nap, de még inkább a 1991-es és az 1992-es taszári repülőnapokig csak keveseknek adatott meg, hogy közelről is láthassák őket.

A 90-es évek elején még senki sem sejtette, hogy 1997-ben, mindössze 13 évvel a rendszerbeállításukat követően kivonásra kerülnek a magyar Szu-22-esek – ezzel a legrövidebb ideig rendszerben lévő sugárhajtású harcirepülőgép-típus lett hazánkban. Németország az újraegyesítés után szinte azonnal kivonta Szu-22-eseit, és bár a cseh, a szlovák és a bolgár 22-esek túlélték a magyar gépeket, az utolsó bolgár gép kivonása óta is több, mint 20 év telt már el. Lengyelországban viszont a többi egykori Varsói Szerződés tagállamához képest merőben eltérően vélekedtek a típus üzemeltetéséről, az általa biztosított képességekről, hiszen az első Szu-22M4-es 1984. augusztusi érkezése és a 2025. szeptember 10-én és 11-én tartott kivonási ünnepség között több, mint 41 év telt el. Lengyelország nem csak az üzemeltetés kitolásával, de a típuscsalád rendszeresítésénél is önálló utat járt be, hiszen Európában egyedüliként rendszeresítette a Szu-20-ast, a Szu-17M export változatát, így a lengyel Szu-20/22 üzemeltetés 1974-ben, azaz 51 éve kezdődött.

Az eredetileg négy bázison (Pila, Powidz, Mirosławiec, Swidwin) települt 90 darab együléses, 20 darab kétüléses változatból mostanra 12 Szu-22M4 és 6 Szu-22UM3K maradt hadrendben. A négy bázisból is csak egy, Swidwin maradt. Az F-35-ösök és az FA-50-esek érkezése miatt azonban a 21. Taktikai Légibázison teljes körű felújítás zajlik, így a lengyel Szu-22-es történet utolsó fejezetét végül Mirosławiecben írták (írják?). Jóllehet napjainkban a 12. Pilótanélküli Légijármű Bázis nevet viselő alakulat Bayraktar TB2-esek mellett szállító feladatkörű Mi-2-esek és W-3RL Sokolok otthona, egykori Szu-22-es bázisként rendelkezett a típus üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúrával, így jó alternatívát jelentett a Swidwinből történő áttelepülésre.

A gyermekkori emlékek, a típus nagyon rövid magyarországi üzemeltetése és az a tény, hogy jó eséllyel utolsó alkalommal láthatunk európai Szu-22-est a levegőben, közel azonos súllyal támogatta a döntést, így jelentkeztünk az 1.000 kilométerre lévő mirosławieci bázison szervezett kivonási ünnepségre. A kétnapos rendezvény első napján az újságírókat és a spottereket várták, a második nap a meghívott vendégeké, egykori pilótáké és a családtagoké volt. Szeptember 10-én reggel feszülten olvastuk a híreket a Lengyelország légterét megsértő, lezuhant - lelőtt drónokról. Egy órával érkezésünk előtt felmerült bennünk annak lehetősége, hogy kivonási ünnepség nyilvános részét törölni fogják – szerencsére nem így történt. A bázis bejáratánál közel 300 fős tömeg várakozott, egy gyors útlevél és biztonsági ellenőrzés után már indultak is a buszok a zónába a számunkra kialakított részhez. A gurulóúton folyamatosan vontatták ki a repülésre kijelölt gépeket, az üzem megkezdése előtt egy együléses és három kétüléses gép állt egymás mellett, mindhárom UM3K díszfestésű volt. Mivel a hajózók ekkor még nem érkeztek meg a zónába, a kordon nélkül kiállított két Szu-22M4-est néztük körbe alaposan.

A 8309-es előtt szinte egész nap hosszú sorban várakoztak az érdeklődők, hiszen az utolsó alkalom volt, amikor egy még rendszerben lévő Szu-22-es pilótafülkéjébe be lehet ülni. Természetesen mi sem maradtunk ki, de sorban állás helyet kivártunk egy kedvező délutáni pillanatot, ekkor a már letakart gépet kicsomagolták a segítőkész lengyel repülőműszaki szakemberek. Természetesen pár perc múlva újra kialakult egy látványos sor, de a műszakiak is tudták, látták, hogy ezzel nagy örömet okoznak, így tolakodás nélkül mindenki sorra került - szerintem volt, aki többször is. A másik kiállított gép az 1986-ban leszállított 3304 oldalszámú M4-es volt, amit fegyverzettel együtt mutattak be. Jóllehet a teljes, tekintélyt parancsoló fegyverarzenál jelentős részének már évekkel korábban lejárt az üzemideje, a mostani kiállítás így is nagyon látványos és érdekes volt – különösen úgy, hogy a repülőgép mellett a fegyverzetet sem kerítették el a látogatóktól. A gépen a két P-62-I MD indítósín egyikén egy R-60-as levegő-levegő rakéta volt függesztve, a másik négy szárnyalatti felfüggesztési ponton B-8M1 blokkok voltak, melyek 80 milliméteres Sz-8-as rakétáit a gép előtt láthattuk. A törzs alatti tartókon 2 darab 800 literes póttartály volt. Kiállítottak két SPPU-22 konténert is, amelyekben egy-egy kétcsövű, 23 milliméteres GS-23L gépágyú és hozzá 260 darab lőszer elhelyezésére van lehetőség. Ezekből egyszerre maximum négy függeszthető fel és igény szerint akár hátrafelé tüzelő módon is alkalmazhatták. Az 57 milliméteres Sz-5 rakéták indítására szolgáló UB-32-57 blokkok nálunk is jól ismertek, ellenben a mellettük látható, az RSz-2USz (K-5) légiharc rakétából kifejlesztett SRCP-WR légicél már kevésbé. APU-7-es indítósínnel hordozhatta a MiG-21-es is, de a fő platformként a Szu-22-eseket jelölték ki. 2003. augusztus 19-én egy ilyen céltárgy, a Mirosławiecből felszálló 9307-es oldalszámú Szu-22M4-es és egy 2K12 Kub föld-levegő rakéta voltak a főszereplői annak a szerencsés kimenetelű balesetnek, amelyben a célt tévesztett légvédelmi rakéta olyan súlyosan megrongálta a repülőpépet, hogy pilótájának a tenger felett katapultálnia kellett. Andrzej Andrzejewski alezredest egy kutató-mentő Mi-14PS találta meg és mentette ki. Még abban az évben ezredesé, majd 2006. november 11-én dandártábornokká léptették elő. Andrzejewski 2008. január 23-án éppen itt Mirosławiecben, a 30-as pályaküszöbtől 1,3 kilométerre szenvedett tragikus repülőbalesetet a 019-es oldalszámú CASA C295 utasaként. A 20 halálos áldozatot követelő tragédia helyén kialakított emlékhelyet hazaindulás előtt mi is meglátogattuk. A kivonási ünnepségen nem állították ki, de van egy másik céltárgy, amit szintén Szu-22-esek hordoztak a Lengyel Légierőben és ezeknek van magyar vonatkozása is. A lengyelországi éleslövészeten CP–100MR típusú infrabombákra lőttek R-73E típusú levegő-levegő rakétával MiG-29-es pilótáink.

Valószínűleg ilyen közelről már nem lesz alkalmunk rendszerben lévő Szu-22-eseket és fegyverzetüket látni, így szükség is volt arra a két órára, amíg az első pilóták megérkeztek a gépekhez. A zónában álló gépeket, de még inkább az alaposan körbe fotózott két kiállított gépet elnézve megállapítottuk, hogy külső állapotuk szerint még sokáig rendszerben maradhattak volna. Alig láttunk rajtuk olajfolyást vagy kopást. A 2014-ben 18 gépen elvégzett élettartam hosszabbításkor kapott két tónusú szürke festésen nem látszott, hogy már 11 éve készült. A kiszolgáló személyzet érdemeiből semmit sem von le az a tény, hogy a gépek jó állapota részben a fedezékben történő tárolásnak és valószínűleg a korábbinál kevesebb repült órának is köszönhető. A pilóták elkezdték átvenni a gépeket - elsőként a három kétülésest – majd indítás után kigurultak a 12-es pályairány szerint. Egyesével indultak el az 1 óra 10 perces repülésre, amely során áthúztak a típus korábbi állomáshelyei felett, így Mirosławiec felett is. A 707-es kétüléses gépre tigrisminta és a korábbi zöld-barna-fekete kamuflázs kombinációja lett felfestve, míg az 509-es első részén a korábbi, a törzs hátsó részén és a szárnyakon a most használatos színeket láthattuk. A kivonás alkalmából a 308-as kétüléses kapott ünnepi festést, a függőleges vezérsík egészére piros-fehér színek, egy Szuhoj sziluett és az üzemelés kezdetét és végét jelző évszám került. Negyedikként a 3201-es oldalszámú együléses gép szállt fel, melynek feladatáról nem kaptunk információt. A Szu-22M4 típusú gép kétüléses társaihoz hasonlóan két darab szárny alatti póttartállyal repült, de különösen érdekessé a törzs alá fügeszett KKR-1TE felderítő konténer tette a gépet, amit igazán ritkán lehet ilyen közelről látni, ráadásul egy repülésről visszatérő, aktív gépen. Később sem jelent meg információ arról, hogy az 50 perces repülésnek és a felderítő konténer függesztésének volt-e bármilyen köze a már említett éjszakai eseményekhez. Délután, legalábbis addig, ameddig bent voltunk a bázison, együléses gép már nem repült, csak két UM3K, ezek viszont hibátlan fényekben, már póttartályok nélkül. Mindkét gép csinált pár áthúzást, rácsapást, de bemutató repülés nem volt engedélyezve a két héttel korábbi radomi katasztrófa miatt. Közvetlenül a Szuhojok leszállása után pályára gurult a második Bayraktar TB2A, amely a reptértől nyugatra dolgozott. Csak párszor láttuk, de a hangját szinte folyamatosan hallottuk. Időközben a felderítő konténerrel felszerelt M4-est elvontatták a zónából, viszont délután kihúztak két másik együlésest, ebből gondoltuk, hogy késő délután vagy éjszaka még repülnek „harci” Szuhojok. Sőt, talán még később, a kivonás után is repülhet pár példány, egyes hírek szerint ugyanis a nagyon jó állapotban lévő gépek egy részét üzemképes állapotban kívánják tartani tartalékos készletként, illetve lehetséges értékesítés céljából. Utóbbi opcióval az alkatrészgondokkal küzdő vietnámi Szu-22-esek és / vagy a lengyel 22-esek kaphatnák meg a további üzemelés lehetőségét.

A repülés befejezésével egyidejűleg nem kellett azonnal elhagyni a bázist, aki indulni akart, azokat buszokkal folyamatosan szállították vissza a főbejárathoz. A statikus kiállítás szétbontása és a fegyverzet vontatókocsira pakolása iránt hozzánk hasonlóan sokan érdeklődtek, így csak lassan csökkent a tömeg. Közben persze folyamatosan figyeltük, érkezik-e újabb pilóta a zónában lévő gépekhez, de nem láttunk további repüléseket, így mi is hazaindultunk. Útközben megnéztük a bázis melletti lakótelepen kiállított Lim-6M-et és Mirosławiec város közepén lévő parkban a 001-es oldalszámú Szu-22UM3K-t, mindkettő hibátlan állapotban van. Lengyelország a Szovjetunió után a második legnagyobb Szu-22-es üzemeltető volt. Nem csak a gépek darabszáma alapján foglalnak el előkelő helyet a típus életében, de a 41 (51) éves üzemeltetési időszak is rekordnak számít. Bár az utóbbi években egyre nagyobb gondot jelentett a flotta üzemben tartása, ez a hosszú és sikeres időszak nem jöhetett volna létre sem a típus jó üzemeltetési tulajdonságai, sem az állomány elhivatottsága nélkül. A megbecsülés látszik a kétnaposra szervezett ünnepségen és a kivonáskor közzétett üzenetekből is, amely nem csak a típusnak, hanem az elmúlt fél évszázadnak állít méltó emléket. Ezt talán a 21. Taktikai Légibázis hivatalos oldalán olvasható üzenet támasztja alá a legjobban: „Köszönjük Szu-22 a sokéves hűséges szolgálatodat. Bár fizikailag eltűnsz az égboltról, a legendád tovább él.” Vagy egyelőre mégsem tűnik el teljesen az égboltról?