wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2019

Open Dagen 2019, Volkel

Toldi Miklós

A holland Open Dagen rendezvény a super size nyílt nap Európában, mivel a programok többsége a Holland Légierő köré épül fel, de tulajdonképpen egy nemzetközi repülőnapot kap a látogató, méghozzá nem is akármilyen felhozatallal. Kezdésnek kaptunk némi kisgépes bevezetőt, egy teljesen zárt felhőzetet és a Swedish Air Force Historic Flight Saab J35J Draken repülését. Később az időjárás gyökeres fordulatot vett, de sajnos a két Svéd szépségből már csak a SAAB SK-37E Viggen részesült az őt megérdemlő megvilágításban.

Lassan csepegtetve érkeznek a megrendelőkhöz az új F-35A Lightning II-k, Volkelbe két (F001 / F008) frissen átrepült (ami majdnem meghiúsult a KDC-10-el történt utántöltési probléma miatt) örvendeztette meg a közönséget. Az olaszok is elhoztak egy Lightning II-t és amennyiben ez az alacsony láthatóságú festési séma marad a továbbiakban is, hát Sólyomszem legyen a talpán, aki 50 méteres távolságon kívül meg tudja majd különböztetni őket. Aktívan is kivette részét a programból az F008, először 10 Holland F-16-os kísérte „előttem az utódom” alapon, majd a „múlt-jelen-jövő” formáció valósult meg egy-egy Spitfire, F-16 és az F-35A részvételével, illetve még egy pár perces önálló repülést is láthattunk tőle.

Ennek a rendezvénynek egyik nagy erőssége a Holland Királyi Légierő power demoja és ez idén is megerősítést nyert. Kezdésnek a szélrózsa minden irányából érkező F-16-osok imitált bombázással semmisítették meg a feltételezett ellenséget, hogy lehetővé tegyék a C-130H Hercules áltál szállított egység biztonságos földet érését, akiknek néhány perccel később a C-47D Chinook és AS-532U2 Cougar helikopterek már le is szállították a szükséges terepjárókat. Bár a hadijáték lényegi része a levegőben zajlott, kissé érthetetlen módon a földi szereplők tökéletes rejtést kaptak a statikus sornak és a pálya, valamint a guruló út közötti részen leparkolt járműveknek köszönhetően.

A nagyvasak önálló programként is messzemenően megállták a helyüket. Az olasz C-27J Spartan hozta a megszokott és a tőle már elvárt éles fordulókat, a holland Hercules kis magasságban dobott utánpótlást, majd egy emelkedés közbeni tömeges infraszórással tette fel bemutatójára a koronát. Ezeknél jóval visszafogottabban sikeredett a KCD-10 Extender két áthúzása, de itt a boom kiengedése és behúzása már bőven elegendőnek bizonyult a közönségsiker eléréséhez.

Harci gépek tekintetében a cseh Jas-39C Gripen, az olasz Leonardo M-346 Master és a spanyol C.16 Typhoon gazdagon kitettek magukért, de a belga F-16MLU és pilótája Sr. Cpt. Stefan „Vador” Darte, aki már 3000 órát repült a harci sólymokon, egy egészen káprázatos repülést produkáltak. Előadásuk felidézte bennem azokat az időket, mikor nem volt olyan jelentősebb repülő esemény, ahol hasonló kvalitásokkal rendelkező holland team ne lett volna jelen. Sokan felesleges és komolytalan kerozinpocséklásként értékelik a légierők bemutató repüléseit, ahol csiricsáréra festett méregdrága gépek, alapvető feladatuktól teljesen eltérő módon produkálják magukat. Pedig nagyjából ez az egyetlen módja annak, hogy egy nagy gyakorlattal rendelkező katonai pilóta és a csúcstechnológiát képviselő vadászgépe megmutassák a civileknek, mire is képes a szimbiózisuk.

A kötelékek kedvelői gondolom a fellegekben jártak ezen a hétvégén, lévén öt is szerepelt a résztvevők között, de érthető módon a Patrouille de France, a Patrouille Suisse és a Red Arrows formációkra irányult a figyelem java. A németalföldi rendezők idén is egy változatos típusokat felsorakoztató, lendületes és mindezek mellett még számos érdekességet is felvonultató nyílt napot prezentáltak számunkra.

Az Aranysas 2019 szeptemberi számában megjelent cikk részleges másodközlése.

Legyél Te az első hozzászóló!