Kék-fehér-piros Griffek és Falconok, Sky Avenger 2018

A nyár elején a Texasi Légi Nemzeti Gárda néhány F–16-osa települt át két hétre a cseh Gripenek fészkébe, hogy a 21. harcászati repülőbázis egységeivel közösen gyakorlatozzon.

Noha az utóbbi időben némileg szerényebb sajtófigyelem kíséri, továbbra is meglehetősen erős az amerikai csapatok európai jelenléte. Zavartalanul zajlik az Atlantic Resolve gyakorlatsorozat keretében a tengerentúli csapatok ideiglenes áthelyezése az öreg kontinensre, és egyéb, kisebb szabású közös képzésekre is sor kerül. Ilyen volt a Csehországban megtartott Sky Avenger 2018 (Égi bosszúálló 2018) hadijáték is.

A Texasi Légi Nemzeti Gárda 149. vadászrepülő ezredének hat F–16-osa repült át Čáslavba június közepén. Ilyen áttelepülésre nem most került sor először, a csehek huszonöt éve, 1993 óta működnek együtt a texasiakkal. Utoljára 2009-ben jöttek át hozzájuk a 149-esek. Az egység elsődleges feladata a repülőiskolából frissen kikerült hajózók típusátképzése a Viperre, hasonlóan az Arizonában települt luke-i 56. vadászrepülő ezredhez, vagy a tucsoni 162. vadászrepülő ezredhez. Igaz, ők csak amerikai pilótákat képeznek át, külföldi légierőknek nem végeznek bérmunkát, viszont Timothy Madden ezredes, ezredparancsnok elmondása szerint az ő oktatásuk színvonala magasabb, mint a másik két egységé. Ezt azzal magyarázta, hogy számos olyan oktatójuk van, akik nagyon komoly harci tapasztalattal rendelkeznek, viszont idősebb korukra megunták, hogy négy évente új helyre költözzenek, ahogy folyamatosan áthelyezik őket a légierőben bevett szokás szerint. Inkább leszereltek, beléptek a Légi Nemzeti Gárdába, és most egy helyen, némileg nyugodtabb életvitellel oktathatják a fiatalabb sasokat. Hogy Madden ezredes értékelésében mennyire játszott szerepet az, hogy a helyiek szerint Texasban minden nagyobb, szebb és jobb, mint az USA más részeiben, és mennyire volt mégis elfogulatlan, arról valószínűleg a tucsoni parancsnokot is érdemes lenne megkérdezni…

San Antonio-i otthonukból egy közbülső leszállással telepítették át a gépeket Csehországba, a pilóták pihentek egyet, hogy ne teljesen fáradtan, egy hosszú repülés után kelljen leszállniuk a vadidegen bázison. Így az éjszakát a főváros melletti Andrews Légitámaszponton töltötték, majd még sötétben indultak útnak, hogy hat légiutántöltést követően, napfényben érkezzenek meg a gyakorlat helyszínére.

Čáslav a cseh merevszárnyú harci repülők honi bázisa. A Prágától mintegy 80 kilométerre keletre található reptér elrendezése a szovjet időkre emlékeztet, egyetlen futópályával és ugyanannyi, vele párhuzamos gurulóúttal. A MiG–21-esek kivonásával, a Gripenek megérkeztével természetesen itt is komoly fejlesztéseket hajtottak végre. A 211. harcászati repülőszázad tizennégy JAS–39C-t és D-t repül, míg a 212-esek tizenhat darab egyszemélyes L–159A ALCA-t használnak. A Sky Avengerre ebből hat Gripent és négy cseh könnyű csapásmérőt bocsájtottak rendelkezésre, valamint két L–39 Albatrost is biztosítottak.

A hadijáték elsődleges célja élethű, komplex feladatok gyakorlása, különböző országokból érkező hajózók részvételével. Vagyis elsősorban nem arról szólt, hogy a cseh és az amerikai pilóták idegen típus ellen gyakorolják a légi harcot, hanem hogy közösen hajtsanak végre összetett bevetéseket, COMAO-kat (Combined Air Operations) így csiszolódva össze. Egy ilyen tipikus felszállás során például négy ALCA közvetlen légi támogatást nyújt a földi csapatoknak négy F–16-os védelme mellett, amiben ugyanennyi Gripen pedig megpróbálja őket megakadályozni. A realitási szint fokozásáért számos egység támogatta a hadgyakorlatot. A Náměšť nad Oslavou-i bázisról Mi–171-esek és Mi–35-ösök érkeztek, a szárazföldiek 601. különleges hadviselési ezredének JTAC-jei vezették célra a csapásmérőket, és a NATO, valamint a RAF E–3 AWACS-ei is irányították a gépeket. A Nebraskai Légi Nemzeti Gárdától két KC–135-ös légiutántöltő települt át a gyakorlat idejére Pardubicébe, de a csehek nyilvánvaló bánatára ezek szárnyvégei alól hiányoztak a hajlékony tömlős gondolák, így csak az F–16-osokat tudták tankolni, a Gripeneket nem.

A gyakorlathoz csaknem egész Csehország területét igénybe vehették, de persze Európa közepéről nem lehet teljes egészen kitiltani az utasszállítókat. Így tizenhárom elkülönített légteret jelöltek ki a számukra, amelyeket két-két órára tudtak lezárni a civil forgalom elől délelőtt és délután. A június 18-ával kezdődő első héten még csak kisebb komplexitású bevetésekre került sor, melyek bonyolultságát egyre fokozták, és így jutottak el a második héten az igazán összetett COMAO-kig.

A gyakorlat élethűségét azzal is fokozták, hogy a bevetések megtervezését, az eligazításokat, és a repülés utáni kiértékeléseket egy mobil harcállásponton hajtották végre. Ez gyakorlatilag három, egymással összekapcsolt hatalmas sátorból, illetve az ezeket kiszolgáló konténerekből állt. Ezekben természetesen rendelkezésre állt a szükséges technika, a zárt láncú számítógépes rendszeren követhető volt a gépek műszaki állapota, közvetlen vonallal kötötték össze a rávezetőtisztekkel és a légiforgalmi irányítással, és a képernyőkön minden, a bevetés tervezéséhez szükséges információ megjeleníthető volt. A felszállás előtti utolsó eligazítást egy közös helyiségben kapta meg minden hajózó, itt székelt a gyakorlat napi vezetője is, akik a két harcoló fél közötti koordinációért is felelt, de a felkészülésre külön-külön sátrat kaptak a kék és a vörös erők – ez utóbbiak jóval kisebbet, mivel egyrészt kevesebben is voltak, illetve nekik nem is kellett annyit foglalkozniuk a tervezéssel. Az egész harcálláspontot ballisztikai védelemmel is elláthatják, mint ahogy tették is az éles használat során Afganisztánban. Most viszont a szcenárió szerint békésebb környezetben kellett azt használniuk, na meg a páncélzat felszereléséhez önmagában két nap kellett volna…

Jarolsav Míka ezredes, a gyakorlat cseh parancsnoka elmondta, hogy a Sky Avengert nem csak a gyakorlott pilóták tudásának elmélyítésére használták ki. Mivel a hadijátékot ezred szinten tervezték meg, és nem egy felsőbb szintű parancsnokság által kitűzött célokat kellett elérni, ezért úgy tudták alakítani, hogy a kevésbé tapasztalt hajózók is profitálhassanak az amerikaiak áttelepüléséből. Így miközben a második héten minden délelőtt sor került egy komplex COMAO-ra, délutánonként egyszerűbb bevetésekre szálltak fel a gépek, amelyek a két egység saját képzési terveihez illeszkedtek. Az „árnyék hullámok” (shadow wave) során olyan hajózók repülhettek, akiket például most képeztek át ALCA-ról Gripenre, vagy éppen eddig még csak kisebb tapasztalatot szereztek az F–16-oson, és még nem teljeskörűen hadrafoghatók. Ezeken a bevetéseken gyakran kimondottan egy a kettő, vagy kettő a kettő elleni légharcot gyakoroltak. Míka ezredes szerint, amikor négy Gripen fogócskázik egymással odafönt, néha nehéz eldönteni, hogy ki is van kivel, míg ha mondjuk két F–16-os áll szemben két JAS–39-essel, minden pillanatban tiszta a helyzet, nagyobb a repülésbiztonság. Ilyenkor került sor az olyan bevetésekre is, amikor csak egy önálló közvetlen támogató feladatot kellett végrehajtani, a COMAO összetettsége nélkül, és így az amerikai hajózók is jobban tudták gyakorolni a számukra ismeretlen helyszínen a földi célok támadását.

A kéthetes gyakorlat során 870.000 liter kerozin felhasználását tervezték. Az első hét nap alatt 94 bevetés alkalmával 175 órát töltöttek a levegőben a gépek. Ez Madden ezredes szerint egyrészt kitűnő lehetőséget adott a fiatal pilótáiknak, hogy egy másik NATO tagállam légierejével repüljenek, megtanulják a gyakorlatban, hogy is működik az együttműködés, illetve idegen típus ellen is repüljenek. Másrészt a tapasztalt oktatóik is repülhettek az ALCA-k és Gripenek ellen, amit még sohasem csináltak, végre már nem csak a könyvekből ismerik a két típust. Megtanulták, hogyan néz ki a Gripen, miként repül, milyen manővereket végez – és ha egy légiharcban alulmaradtak a svéd géppel szemben, annak mi volt az oka, hogyan lehet ezt elkerülni. Ezeket tudják beépíteni a tudásbázisukba, és továbbadni majd a növendékeknek is.

Apró kis érdekesség, hogy a típusátképző egység flottáját éppen most bővítették fel tizennyolcról huszonnégy F–16-osra. Ez valószínűleg az oktatás mennyiségének megnövelésére utal, és kellemesen vegyes gépparkot eredményezett a cseh bázison. Alapvetően a 149-esek régebbi gépei települtek át, SA (San Antonio) farokkóddal, a függőleges vezérsík tetején a texasi zászlóval, illetve a tövében az államra utaló „Lone Star Gunfighters” (Magányos csillagos pisztolyosok) felirattal. Ugyanakkor repült náluk egy, még az Alabamai Légi Nemzeti Gárda jelzéseit viselő Viper is, illetve a látogatásunk előtti napon érkezett egy hetedik, cseregép is, amelyet szintén frissen helyezhettek át a 149-esekhez, melyen szinte semmilyen jelzés sem volt látható, de a függőlegesén még olvasható volt a „The Green Mountain Boys” felirat, amely az előző gazdáinak, a Vermonti Légi Nemzeti Gárda 158. ezredének a jelmondata.

A Čáslavban látott cseh gépparkban is voltak érdekességek. Az egyik ALCA speciális kamuflázst viselt, amely pont úgy nézett ki, mint egy második világháborús Spitfire-é. Akkoriban sok cseh pilóta harcolt a brit Királyi Légierő soraiban, komplett századokat állítottak fel belőlük. Az ALCA is egy ilyen egység gépének színeit viseli, egészen pontosan František Peřina Spitfire Vb-jéét, amellyel a cseh ász 1942 júniusában igazoltan és valószínűleg is lelőtt egy-egy Fw 190-est. A modern gép összképét kicsit rontja, hogy ugyan felkerültek az ALCA-ra a brit felségjelek, de csak hiányosan, néhány szín helyét tereptarkán hagyták, valószínűleg jogi problémák miatt. Így azért nem teljes az összhatás, bár tegyük hozzá, mikor láttunk bármilyen magyar masinát mondjuk Szentgyörgyi Dezső Messzerére emlékeztető festéssel? A Gripenek egy része sem egy az egyben az eredeti színeit viselte. Több gép szívócsatornájára is felkerült egy alacsony észlelhetőségű tigrisfej, az egyik kétszemélyes törzse alá tigriscsíkos póttartályt függesztettek, illetve egy JAS–39C-t pedig a csehszlovák légierő és légvédelem 100 évvel ezelőtti megalakításának emlékére dekoráltak ki. Erre már nem csak szürke festék jutott, a nemzeti színű függőlegesének bal oldalán ott pompázott egy stilizált Avia BH–21-es a húszas évekből, egy Spitfire a második világégés idejéről, illetve a modernebb kort egy-egy MiG–15, MiG–21 és JAS–39-es képviselte.

A Gripenek egy részén még a régi, hagyományos leszállófényszóró világított, míg legalább két gépen már az új LED-es egység biztosította a fényt. Látogatásunk idején emelték a készültségi géppárt is. Míg a csehek korábban mindig a szárny alatti külső pilon alá függesztették az éles Sidewindereket a hordfelületek szilárdsági problémái miatt, addig most már a szárnyvégeken található síneken hordták a rakétákat.

Petr Tománek ezredes, a cseh légibázis parancsnoka elárulta, hogy a Gripenjeik március óta szintén az MS.20-as szoftverrel repülnek. Míg ők eddig kizárólag légvédelmi célokra használták a svéd gépeket, idén megkezdték a felkészülést a földi célok támadására. Ennek megfelelően a délelőtti COMAO-kban még kizárólag légi célok ellen repültek, délután azonban már közvetlen légi támogatást is gyakoroltak. Viszont ezt a feladatot várhatóan elsősorban továbbra is az ALCA-k fogják majd ellátni, amelyek kisebb sebességükkel, hosszabb repülési idejükkel jobban megfelelnek a csapatok segítésére, illetve a harci kutató-mentő bevetések biztosítására. A jelenlegi elképzelések szerint a Gripenek szerepe inkább a frontvonal mögött mélyebben fekvő értékes pontcélok megsemmisítése lesz. Ehhez idén megkezdik a célzókonténerek és a megfelelő fegyverzet beszerzését, illetve a Link 16-os adatátviteli rendszer beszerelését. A jelenlegi tervek szerint jövő évben már korlátozottan hadrafoghatónak kell lenniük a cseh JAS–39-eseknek levegő-föld szerepkörben. És abból kiindulva, hogy milyen hamar sikerült a készültséget átvenniük a MiG–21-esektől 2005-ben, ez jó eséllyel teljesülni is fog.

A cikk nyomtatott változata az Aranysas 2018. szeptemberi számában jelent meg.