wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2013

A király rendeletére - 100 éves a Holland Királyi Légierő

Toldi Miklós

1913. június 1-jén, királyi rendeletre megalakult Hollandia légiereje. A szerény kezdetekből (egy Farman Brick repülőgép, egy parancsnok és négy pilóta) mára területének nagyságát tekintve Európa egyik legjelentősebb légiereje vigyázza a németalföldi légteret, és vesz részt NATO, valamint humanitárius feladatok sokaságában. A kétpólusú világrendszer felbomlása, továbbá a gazdasági válság negatív hatása itt is jelentősen erodálta a légierő méretét és szervezetét, de emellett folyamatos a rendelkezésre álló technika fejlesztése és az új eszközök beszerzése. Bár az F-35-ös magas költségei és csúszásai időlegesen megakasztották a típus megjelenését, az biztosra vehető, hogy az öregedő F-16-os állomány majdani kivonását követően sem gyengül az ország ilyen jellegű védelmi képessége. Jelenleg két F-35-ös készült el Hollandia számára, de azokat konzerválták a végleges darabszám megjelöléséig, vagyis amíg a jelenleg hezitáló döntéshozók véglegesítik elképzeléseiket. Hollandia 800 millió euróval járult hozzá a vadászgép fejlesztéséhez, valamint több alkatrész gyártása folyik Hollandiában, így az F-35-ös megjelenése biztosra vehető, és csak annak ideje lóg a levegőben. Ami az F-16-osok öregedését illeti, a kijelentés csak az üzemidejükre vonatkozik, folyamatos modernizálásukkal megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek. Jelenlegi állás szerint még sok víz lefolyik a csatornák országában, mire ez a kipróbált, sokoldalú vadászgép a holland múzeumokba kerül. Licencben több mint 200 F-16A és B verziót állított elő a Fokker gyár, ez a mennyiség mára 68 aktív Sólyomra apadt, ezeknek is csak egy része üzemképes. Exportsikereket is elkönyvelhettek a Fokkernél készült tizenhatosok, 36 darabot Chile vásárolt meg, továbbá hat darab a jordániai légierőt erősíti napjainkban.

A modern hadviselés Achilles-sarkának számító légi szállítási kapacitást négy, modernizált és hosszított törzsűre átépített Lockheed C-130H Hercules, továbbá egy DC-10-es biztosítja. Eszközeik légi utántöltéséről két KDC-10-es tanker gondoskodik, jelentősen kibővítve légerejük taktikai lehetőségeit. Ami a forgószárnyasokat illeti, Hollandia 30 AH-64D Apache harci helikoptert szerzett be, ebből egy katasztrófát szenvedett. Eredetileg 13 CH-47D Chinook szállítóhelikopter érkezett Hollandiába, de két darab megsemmisült Afganisztánban, ezek pótlására, illetve a tervezett modernizációnak megfelelően megkezdődött a CH-47F-ek beszerzése. Az új F verzióból eddig hat állt szolgálatba. 2010-től tengerészetük képességét NH90-es szállító- és tengeralattjáró-felderítő helikopterekkel szélesítették. A felsoroltakon kívül még több, de kisebb mennyiségben alkalmazott merev-, valamint forgószárnyú eszköz lát el kiképző, felderítő vagy VIP-szállítási feladatokat. Egyszóval Hollandia nem csak az eltelt száz évre tekinthet vissza büszkén, előreláthatólag a jövőben is egy jól felszerelt és képzett légierő birtokában nézhet szembe a kihívásokkal.

Kis csapatunk a pénteki napot választotta a rendezvény meglátogatására, ami munkanap lévén kisebb zsúfoltságot ígért, de így is több tízezres tömeg lepte el a közönség számára kijelölt területet. A továbbiakban tartózkodnék a repülőnap valamennyi szereplőjének és mozzanatának felsorolásától, inkább a számunkra meghatározókat emelném ki az események sokaságából. A gurulóút mellett felállított statikus sor gépeinek jelentős részét a holland légierőben egykor szolgálatot teljesítő, múzeumi vagy a Royal Netherlands Air Force Historic Flight Foundation által üzemeltetett veterán katonai gépek tették ki, a Noorduyn Harvard IIb-től az F-104-esig. Ezek a régi masinák a dinamikus program több pontján idézték fel a múltat, egyéni bemutató vagy alkalmi kötelék formájában. Közülük talán a Meteor vadászgép mai társainak dübörgő erőforrásaihoz képest jóval csendesebb, ennélfogva kecsesnek és egyben erőteljesnek ható repülése ragadta meg leginkább a közönség figyelmét. A holland légierő Gloster Meteor vadászgépekkel lépett be a katonai repülés sugárhajtású korába, 1959-ig hat vadászszázaduk alkalmazta az MK.IV-es és MK.VIII-as verziókat. Sajnos a második világháború kitörésének idején rendszerben álló Fokker vadászgépeket a levegőben nem, csak a múzeumok falain belül vehetjük szemügyre, így erre a korszakra egy Spitfire emlékeztette a nézőket. A Harmadik Birodalom öt nap alatt maga alá gyűrte a holland védelmet, viszont a Lutwaffe nagy árat fizetett a győzelemért. Háromszázötven szvasztikát viselő repülőgép, közöttük 220 Ju-52-es szállítógép került veszteséglistára a szűk hét leforgása alatt. Számos holland pilóta országuk elfoglalását követően ezen a típuson folytatta a küzdelmét az Angliába történő menekülésüket követően, de már a RAF keretében (332. holland vadászszázad). Gépeikkel komoly sikereket értek el az Angliát támadó V-1-es repülőbombák megtizedelésében, majd a partraszállást követően főként földi célpontokat támadtak.

Időben közelebbi, de napjainkra a veterán típusok sorait gazdagító AJS-37 Viggen jelenléte és repülése számunkra meghatározó vonzerőt jelentett, mikor az utazás mellett döntöttünk. Régen láthattuk a svéd repülőgépgyártás talán legszebb produktumát lételemében, szerencsénkre a Swedish Air Force Historic Flight biztosítja számunkra ezt a lehetőséget. Bár a programban nem szerepelt, de meglepetésként a nyílt nap első dinamikus bemutatóját a Lutwaffe díszfestésű F-4F Phantom vadászgépe hajtotta végre. Ez a látogatás egyben a búcsú egyik állomását képviselte, a német légierőből negyven év szolgálatot követően kivonják a legendás típust. Természetesen nem maradhatott el a holland Apache és F-16-os demók repülése. Felszállásukat követően géppárba rendeződve húztak el a közönség előtt, majd a kibővített díszfestéssel ellátott AH-64-es megkezdte egyéni bemutatóját. A repülőnap számos szereplője alkalmazott infraszórást, de a dán C-130-as és a holland bemutató Apache ilyen jellegű tevékenysége abszolút kasszasikernek bizonyult. A szállítógép emelkedése közben húzott maga mögé ragyogó karácsonyfát, majd a későbbiekben a harci helikopter is hasonlóan cselekedett. Van, aki a hasonló produkciókat hatásvadásznak és feleslegesnek tartja, de a kis magasságban és ilyen nagy mennyiségben kiszórt csalik a nézők (és szerintem a szakma) többsége számára felejthetetlen vizuális élményt nyújt.

A nézők előtti gurulóúton csak azok a gépek haladtak el, melyek aránylag alacsony hatásfokkal alakították át üzemanyagukat zajjá, ami a rendezők felkészültségét dicséri. Ez alól csak a holland demó F-16-os jelentett kivételt, melynek repülés előtti ellenőrzését, valamint ki– és begurulását közvetlen közelről követhettük nyomon. Érthetően, amint életre keltették hajtóművét, pavlovi reflexként a nézők tömegeinek azonnali, egy pontba történő átrendeződését vonta maga után. Magyar gépeket is láthattunk, földön és levegőben egyaránt. Légierőnk egy-egy JAS 39C EBS-HU Gripen, An-26-os és C-17A Globemaster III-sal képviselte hazánkat. Dinamikus bemutatónkat Langó Viktor százados repülte, sajnos erre az időpontra már teljesen összeállt a felhőzet, ami sokat elvett a látványból. Itt egy kicsit kitérnék a nézői reflexiókra, nevén nevezve a gyereket, a különböző fanyalgásokra. Van, aki a szerint nem elég látványosak a repülések, más pont a földközeli, fotósbarát elemeket hiányolja vagy éppen a díszfestést. Talán érdemes abból kiindulni, hogy a légierők állománya nem a nézők vizuális élvezetét szolgálja alapvetően, és a milliárdos technikákat — mint arra sajnos akadt példa a múltban — nem kellene egy ponton túl „megtépni", mert nagyon sokba kerülhet. Valószínűleg itt is az arany középút jelenti a megoldást, és esetleg érdemes örülni mindennek, amit láthatunk, de elvárásként talán túlzás és felesleges az ilyen jellegű igényeket megfogalmazni.

Ha már a látványvilágnál tartunk, a holland légierő képességbemutatója igencsak parádésra sikeredett. Elsőként tíz F-16-os felszállását, ezt követően légi utántöltési imitációt láthattunk egy KDC-10-es és két vadászgép előadásában. Majd több irányból, de azonos időben az F-16-osok nagy sebességgel, kis magasságból bombázták a feltételezett ellenség állásait, amit látványos pirotechnikai eszközök robbanása kísért. A légtérbe érkező Chinook szállítóhelikopterek deszantot helyeztek ki a területre, miközben Apache-ok fogták le az ellenséges erőket, biztosítva a fegyvertelen szállítók tevékenységét. Kiemelésükben már egy C-130-es Hercules is részt vett, bemutatva a típus STOL képességeit. Eközben az F-16-osok sem tétlenkedtek, géppárokba rendeződve folyamatosan bombázással és gépágyútűzzel tartották nyomás alatt az agresszorokat. A tíz holland F-16-os még egy rendhagyó eseményen vett részt a hétvége folyamán. Lehetőséget biztosítottak beteg gyermekek részére, hogy egy utasszállító repülőgépen kiránduljanak, melyet a vadászgépek kísértek, felejthetetlen élményben részesítve az apróságokat.

Patrouille de France, Frecce Tricolori, Patrouille Suisse, Red Arrows, ezek a nevek egyet jelentenek a kötelékrepülés magasiskolájával, itt is a tőlük megszokott vérprofi előadást láthattuk. A török F-16-os demó szpíkere talán elhatározta, hogy a Frecce Tricolori mellett tevékenykedő, összetéveszthetetlen stílusú kollégáját is túlszárnyalja. A remek bemutató legapróbb mozzanatait is csodálatot kifejező és lelkes felkiáltásai kísérték, ami még egy lapáttal rádobott az előadásukra. Az idei nyár bizonyítja, hogy időjárásunk digitális üzemmódra váltott. Vagy megsülünk a napon, vagy tizenfokokban, szinte telet idéző ruházatban imádkozunk egy kis napsütésért. Volkelben is elkelt a pulóver és a széldzseki, a felhők mögül csak időlegesen bukkant ki a nap. Ennek is volt némi előnye, a gépek többsége rossz idős programokat mutatott be, ez sok alacsony áthúzással és bedöntéssel járt, jó fotózási lehetőséget biztosítva számunkra, már amennyiben a megfelelő fény is rendelkezésre állt. A rendezésről, valamint a program szerkezetéről, dinamikájáról csak jót lehet mondani. Minden mozzanatban tetten érhető volt az átgondoltság és a nézők szórakoztatásának, valamint a légierejük múltjának és jelenének bemutatására irányuló szándék.

Az Aranysas 2013. szeptemberi számában megjelent cikk másodközlése.

Legyél Te az első hozzászóló!