Propaganda - NATO Nap 2006, Ostrava

Az önkéntes haderők korában különösen fontos, hogy a katonaságról pozitív kép alakuljon ki a közvéleményben. Csehszlovákiában mindig is komoly presztízse volt a fegyveres erőknek, és napjaink Csehországában is nagy hangsúlyt helyeznek a hadsereg elismertetésére. A nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően az utóbbi időkben a NATO támogatása is kiemelt szerepet kap az ilyen rendezvények sorában – ennek a célnak megfelelően szeptember 16-án immáron hatodszor rendezték meg a NATO Napját.

A rendezvény hagyományos helyszínén, a kelet-csehországi Ostrava repülőterén a cseh fegyveres erőkön kívül számos félkatonai szervezet és néhány külföldi hadsereg is képviseltette magát. A statikus sor bemutatását kezdjük a számunkra legfontosabbakkal, a repülőgépekkel. Az talán teljesen természetes, hogy a házigazdák kiállították a legújabb helikoptereiket, vagyis az orosz államadósság fejében kapott Mi-171-es és Mi-35-ös egy-egy példányát. Abban sincs semmi meglepő, hogy helyet kapott egy kétszemélyes Gripen és egy L-159-es – ez utóbbira felfüggesztették a Plamen gépágyúkonténert, míg előtte szemügyre vehettük a fegyverzetét az egyszerű nem irányított rakétáktól a CBU-87-es kazettás bombákig. Európának ennek a felében azonban már nem annyira megszokott, hogy egy kisebb szabású rendezvényen látható a brit légierő két Harriere, egy-egy csapásmérő- és vadász feladatkörű Tornadója, hogy a négy lakenheath-i F-15-ösről ne is beszéljünk. De nem csak repülőgépeket láthatott a közönség, sőt! A szárazföldi eszközök sorában enyhe túlzással mindazt meg lehetett nézni, amit napjainkban egy csehországi laktanya legeldugottabb szegletéből elő tudtak kaparni. Egy parancsnoki UAZ mellet háromféle Land Rover Defender parkolt, kicsit arrább mindenféle Tatra teherautó kapott helyet. A harckocsikat éppúgy boldogan vették birtokukba a gyerekek, mint a svéd gyártmányú RBS-70-es légvédelmi rakétákat. A repülők elleni ketyerék sorában ott állt az a radar is, amelyért számos ország áll sorban – az amerikaiak kérésére azonban a csehek nem adják el azt a lokátort, amellyel állítólag a lopakodók is észlelhetők. Ha már igazi „láthatatlan” gép nem jutott el Ostravába, a helyiek elhozták a Sojka robotrepülőgépet, amellyel szintén komolyabb kockázat nélkül hajthatják végre a kis hatótávolságú felderítést. Érdekes volt szemügyre venni a tűzszerészek aknamentesítő robotját, vagy a páncélozott Bobcat markolót, amelyre kanál helyett ezúttal aknataposó berendezést erősítettek. A rendőrség a szokásos felszerelése mellett olyan karhatalmi eszközöket is elhozott, mint például a Tatra alvázra (mire másra?) szerelt vízágyút, vagy a tömegterelésre optimalizált, maga előtt öt méter széles rácsot toló páncélost. A néhány évvel ezelőtti pusztító árvíz nyomán pedig nem meglepő, hogy a kiállított PTSz-M lánctalpas komp nem a hadsereg, hanem a polgári védelem jelzéseit viselte.

Az elképesztően sokoldalú statikus sor megtekintésére alig volt elegendő a kapunyitás és a program hivatalos megnyitása között eltelt két és fél óra. Ráadásul már ez utóbbi előtt is jónéhány bemutatót láthatott a közönség. Ezek sora a rezesbandától a helyi mentőegység EC-135-ös helikopterének bemutatójáig terjedt. A korábban megtartott „Katonai Adrenalin” vetélkedő győztese, egy fiatal hölgy is ekkor vehette át a díját, vagyis egy mesterpilóta elvitte egy körre T-72-esének fedélzetén, hogy belülről is megélhesse, milyen egy igazi páncélos-rodeó. A reggeli órákban nem csak ez az egy tank került sorra: a program szerint „dinamikus bemutatót” hajtott végre a lešany-i harckocsimúzeum frissen beszerzett Centurion Mk.IX-ese – vagyis egészen egyszerűen elcsörömpölt a nézők előtt a nyugdíjas brit acélmonstrum. Az esemény súlyát jól jelzi, hogy azt nem kisebb személyiség nyitotta meg, mint Mirek Topolánek cseh miniszterelnök. Ráadásul a közelmúlt választásainak győztese nem rohant el azonnal a hivatalos ceremónia után, hanem még mintegy négy órát a NATO Napjára tudott szánni viszonylag drága idejéből. A Szövetség zászlajának felhúzása után jött a cseh légierő tömeges áthúzása. Gyors egymásutánban három-három Mi-17-es, Mi-24-es, L-39-es, L-159-es és Gripen zúgott el a beton fölött. Az utolsó rajban a helyi szokásoknak megfelelően helyet kapott a časlavi készültségi géppár is, éles rakétákkal felfegyverezve. A gépek távozása után nem mindennapi eseményre került sor: a Királyi Légierő 111. repülőszázadának hajózói emlékérmet nyújtottak át az Angliai Csata három cseh veteránjának – 1940-ben a Száztizenegyesek soraiban is harcoltak a nácik elől menekült pilóták. Miután földet ért a huszonhat ejtőernyős a NATO tagállamainak zászlaival, földi bemutatókkal folytatódott a program, melyek nagy része a terrorizmus elleni harc jegyében zajlott.

Cseh és lengyel rendőrök közösen túszokat szabadítottak ki egy buszból, a helyi büntetésvégrehajtás őrei egy rabszállító elleni támadást védtek ki, míg a vámosok egy fegyvercsempészettel gyanúsított Cessna felszállását akadályozták meg. Az Ostravai Városi Rendőrség lovasbemutatója nyomán a szokásos kerozinszag helyett a lócitrom illata bolondította meg a levegőt. Egy T-72-es két dolgot is bebizonyított: egyrészt, egyetlen harckocsi rövid programja is több porral és füsttel képes beteríteni a repülőtér légterét, mint a Red Arrows fél óra alatt, valamint a motorjának dübörgése viszonylag jól el tudja nyomni a Királyi Légierő felszálló E-3D AWACS-ének hajtóműveit. A légi radarállomás egy áthúzás után leszállt, majd beállt a statikus kiállításra, ahol rendkívül hosszú sor végigállása után, de be lehetett jutni a gép törzsébe, végig lehetett sétálni az irányítói munkahelyek között.

Miközben a mellékhelyszíneken karate-showra, vagy éppen nagynyomású vízzel téglafalat átvágó túszszabadító-eszköz bemutatójára került sor, addig a futópálya előtti füves területen tovább pörögtek az események. Sor került egy különleges, harckocsi alvázra épített tűzoltójármű bemutatójára is. Az Irakban is bizonyított magyar „Birodalmi Lépegetőtől” eltérően a cseh T-55-ösre nem két gázturbinát, hanem egy hatalmas víztartályt és egy fecskendőt szereltek, de az is lehet, hogy a furcsa formájú eszköz csupán a megjelenésével riasztja el a tüzet. A 15. műszaki mentő dandár pilótája kis kétszemélyes légpárnáshajójával száguldozott, mellyel a miniszterelnököt is elvitte egy körre. Kissé harciasabb volt a lengyelek harcászati bemutatója, amely során az új HMMWV-jeik segítségével hallgattattak el egy ellenséges tűzelőállást. A géppuskákkal is felszerelt Humvee-k olykor két keréken fordulva, nagy sebességgel cikázva ontották a vaklőszereket, fedezték a lövészeiket. A légi bemutatók sorát a csehek Jak-11-ese nyitotta, amelyet a erre a szezonra az egykoron a szovjet légierő soraiban harcoló 1. Csehszlovák Vegyes Repülőezred egyik La-7-esének színeire festettek. Az old-timer gyakorlógép repülésénél sokkal nagyobb várakozás előzte meg a Red Arrows műsorát, melyre Ostravában most került sor először. A brit kötelék délutáni bemutatójára teljesen beborult az ég, de a magas felhőalap lehetővé tette a teljes program végrehajtását, melyre a szokásos színvonalon került sor – bár az igazán szőrszálhasogatók néha felfedezhettek egy-egy kissé szétcsúszott figurát. Ezt követően a Tornado F.3-as géppár nem vitte túlzásba a műrepülést, alapvetően gyors áthúzásokra és kilométeres fordulókra építették fel bemutatójukat, viszont a végén sort kerítettek egy látványos nagy sebességű szemberepülésre is a nem igazán fordulékony vadászgéppel. L-159-essel kétszer is a levegőbe emelkedtek, először egy szóló műrepülésre került sor, majd egy géppár földi robbanásokkal látványossá tett csapásmérő bevetést szimulált. Ez azonban ezúttal egy kicsit eltért a szokásostól, ugyanis a rácsapások előtt kicsörömpölt a fűre egy SA-13 Sztrela légvédelmi páncélos, valamint egy komplett SA-6 Kub üteg, melyek a légi célok követését imitálva tették színesebbé a programot. A két ALCA-bemutató között került sor a helyi légierő büszkeségére, a Gripen műrepülésére. A svéd légierő utoljára látott programjával ellentétben ez kimondottan látványosra sikerült, a cseh pilóta nagyon megcsavarta a szürke vasmadarat. Többször is hagyta elkopni a gép sebességét, majd utána rá mert támaszkodni a hajtómű tolóerejére, hogy annak segítségével pótolja az elveszett energiáját. A viszonylag erős kormánymozdulatokkal végrehajtott repülést színesítette negatív terhelésű figura éppúgy, mint meredek emelkedés során végrehajtott orsósorozat, valamint szakértőknek szóló szűkebb fordulók éppúgy, mint a nagyközönségnek szóló lágyabb figurák.

Jelen sorok szerzőjére azonban nem ez az emlékezetes műrepülés tette a nap során a legmélyebb benyomást, hanem az utolsó háromnegyed óra összfegyvernemi bemutatója. A szcenárió szerint a légifelderítés által felfedezett ellenséges csapatokra először egy Mi-24-es géppár csapott rá többször, pirotechnikával feldobva a forgószárnyasok akcióját. Ezt követően két új Mi-171-es, egy-egy lapos- és kerekfenekű két felderítőrajt rakott ki, az egyiket leszállásból, a másikat függeszkedésből, kötélen leereszkedve. A nézők előtt elhelyezett álcahálók ekkor megelevenedtek, az ellenséges csapatok Kalasnyikovjaik és könnyűgéppuskáik tüzével árasztották el a felderítőket, akik viszonozták azt, majd segítséget kértek. Hamarosan megérkezett három BMP-2-es lövészpáncélos, amelyek a megerősödő ellenállás miatt hamarosan visszavonulásra kényszerültek, füstöt fejlesztve, cikk-cakkban tolatva. Ennek fele sem tréfa, sort kellett keríteni a harckocsik bevetésére. Kattogó géppuskákkal három modernizált T-72M4 dübörgött be, miközben visszatértek a Mi-24-esek. A kiskaliberű fegyverek vaklőszereinek kelepelését, a szimulált robbanások moraját könnyű háttérzajjá minősítette a csörömpök lövegeinek dörrenése, mellyel hamarosan sikerült is felszámolni az ellenállást. A forgatókönyv szerint a sérült katonákat felcsörlőzték egy Mi-17-es fedélzetére, míg a mozgásképtelenné vált Nyuszibuszt szinte hátrabillenve ugyan, de a platójára emelte egy négytengelyes Tatra 815-ös. Végül a távozó páncélosokat a vegyi-sugármentesítők alapos zuhanyban részesítették. Tették mindezt Kelet-Csehország idei harmadik nagyszabású katonai bemutatójának végén, amelyre a belépés ráadásul teljesen ingyenes volt.

Az Aranysas 2006. novemberi számában megjelent cikk másodközlése