wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2006

A legendák földje, Duxford

Toldi Miklós

A Duxfordi repülőtér több funkciót is betölt egyszerre, itt láthatjuk az Imperial War Museum repülőgép gyűjteményét, hangáraiban találjuk a veterán gépek rendbetételével foglalkozó társaságok már elkészült, illetve még felújítás alatt álló gépeit, valamint évente több alkalommal rendeznek itt repülőnapot a nyugdíjas gépek részvételével. A múzeum anyagának nagy részét az eredeti hangárokban és épületekben találjuk, ez alól csak a US Air Museum futurisztikus épülete és az idén átadásra kerülő, hatalmas Air Space csarnok jelent majd kivételt.

A 2006-os Flying Legends repülőnapon a dinamikus program délután két órakor vette kezdetét. Szerencsére a felszállások, leszállások és maga a repülés is szinte testközelben zajlik, ennek köszönhetően nem kerülnek tőlünk élvezhetetlen távolságokra a mai mércével már picinek számító masinák. Az első bemutató csoport résztvevői a Spitfire-ek, alig akadt közöttük azonos verzió: Vb, Vc, VIII, IXc, T.9, XIVe, XVIe, XVII, XVIII, XIX emelkedett a levegőbe. A tizenhárom vadászgép két csoportra osztva végezte rácsapásait a pálya fölött, így a fordulók közben sem maradt üresen a bemutató légtere. Idén ünnepli születésének hetvenedik évfordulóját a Spitfire, Reginald Mitchell legendás vadászgépének prototípusa 1936. március 5-én emelkedett először a levegőbe. A szigetországban számos repülőnap és rendezvény keretében emlékeztek meg e jeles dátumról. Az elliptikus szárnyú masinákat Corsair-ek szoros köteléke követte, majd három első világháborús Bristol F.2B Fighter emelkedett a levegőbe. A típusnak magyar vonatkozása is van, hazánkban hat példány szolgált meterológiai felderítő, valamint kiképző feladatkörben.

A biplánok után egykor anyahajókon szolgálatot teljesítő vasmadarak, a TFC "nagymacskái" doromboltak a reptér füvén. Többek között az itt látható FM 2 Wildcat, F6F-5K Hellcat, F7F-3P Tigercat és F8F-2P Bearcat megjelenése zárta le a nagy csatahajók korát, jelezve, hogy egy új eszköz vette át a tengerek fölötti uralmat. A Wildcat egy cserét követően került 2004-ben a TFC tulajdonába, ellentételezéseként immár egy Hurricane színesíti az USA-ban található veterán gépek palettáját. Később is láthattunk még tengerészeti gépeket: a Sea Fury és az AD-4NA Skyraider az utolsó légcsavaros gépeket képviselték az anyahajók fedélzetén, mielőtt sugárhajtású társaik végképp a múzeumok termeibe száműzték volna őket. A Battle of Britain Memorial Flight Lancastere érkezett a légtérbe, majd néhány magányos áthúzást követően egy-egy Hurricane és Spitfire csatlakozott a négymotoros bombavetőhöz egy kis közös repülésre. Amerikai bombázókból sem volt hiány ezen a napon. B-25J Mitchell, két B-17G valamint egy B-26B Invader reprezentálta azt az egykori erőt, amely a Harmadik Birodalom iparát és közlekedési útvonalait volt hivatott szétrombolni, angol társaiktól eltérően mindezt fényes nappal. Hűséges kísérőik ezen a napon sem hagyták magukra a bombázókat. A P-47D valamint hat Mustang ezúttal csak a nézők kegyeiért indult harcba.

Ritkaságokból az idén sem volt hiány a duxfordi repülőnapon. A 82-es gyári számú Hawk 75A-1-es az egyetlen eredeti, működőképes tanúja a Franciaországért vívott ütközetnek. Páratlan ritkaságnak számít a 802 Naval Air Squadron festését viselő Hawker Nimrod, az öreg masina egyszerűen gyönyörű. Korban hozzáillő, de kissé keletebbről érkezett társa az I-15bisz Spanyolország egén csatázott a Condor Légió vadászgépeivel. Igazán impozáns műrepülést láthattunk a tömzsi vadászgéptől és pilótájától. Svájcban gyártották a Morane-Saulnier 406-os licence alapján a D-3801-es vadászgépet, mondanom sem kell, ebbe a típusba sem botlunk bele minden sarkon. Jak-11-esből visszaépített Jak-3-as, PBY Catalina és C-53D Dakota is részt vett a dinamikus programban. A Luftwaffe egykori erejét egy Bf-108-as Taifun, a Lufthansa Traditionsflug két Ju-52-ese és a HA-1112 "Buchon" képviselte. Immár hagyományosan a résztvevő gépekből összeállt "Balbo"-nak nevezett alkalmi kötelék repülése zárta a dinamikus programot. A harminc öreg masina dugattyús motorjainak dübörgése, felszállása és áthúzásai impozáns befejezését jelentette a 2006-os Flying Legends Air Show-nak!

show english summary of Duxford, the Land of the Legends

Duxford, the Land of the Legends

The flight programme of the 2006 Flying Legends Air Show, the premier old-timer event in Europe has begun at 2 p.m. as usual. The first demo was flown by 13 Spitfires, commemorating the 70th birthday of the type. This was followed by some F4Us, then three Bristol F.2Bs - the type was operated by the Hungarian Air Force in the twenties, too. There were two demos featuring carrierborne fighters, the first one with Grumman Cats, while the other one with a Skyraider and a Sea Fury. The BBMF Lancaster was escorted by a Hurricane and a Spitfire. Two Flying Fortresses, a Mitchell and an Invader represented the American bombers, while their fighters consisted of a Thunderbolt and six Mustangs.

The Luftwaffe was demonstrated by a Bf-108, two Ju-52s and a Spanish-built Bf-109. The other rarities included a Russian I-152 fighter biplane, a Swiss-built MS-406, a Curtiss Hawk 75A-1 and a Hawker Nimrod.

The display was concluded by the usual - and really impressive - Balbo flight, this time made by 30 WWII vintage beauties.

Kapcsolódó cikkek

Legyél Te az első hozzászóló!