Nem a leggyengébb láncszem

Izland egyike a NATO azon tagjainak, melyek nem rendelkeznek saját hadsereggel. Az északi sziget ennek ellenére azonban meglehetősen sokkal járul hozzá a szervezet fegyveres erőinek működéséhez: Keflavík légitámaszpont biztosításával.

Izland, a világ legrégebbi demokráciája 1918-ban szerezte vissza függetlenségét. A több száz évnyi megszállás után érthető, hogy szigorúan ragaszkodtak a semlegességhez, így a második világháború küszöbén elhárították a Harmadik Birodalom azon kérését, hogy biztosítsanak leszállási lehetőséget a „Lufthansa transz-atlanti járataiként” megjelölt gépeknek. Hasonló sorsra jutottak a britek is, akik Norvégia megszállása után az észak-atlanti útvonalakon haladó hajóik védelmére szerettek volna támaszpontokat létesíteni a szigeten. Mivel az angoloknak ez elfogadhatatlan volt, így 1940. május 10-én megszállták az országot. Az akció egyrészt nagy megütközést keltett az izlandiak körében, másrészt viszont jobban örültek, mintha a németek tettek volna ugyanígy. Mindezek ellenére a helyiek jobban szerették volna, ha az ország „védelmét” egy semleges fél látja el, így 1941 júliusában az akkor még hadat nem viselő amerikaiak váltották fel a briteket.

Az amerikaiak hadba lépésével természetesen felértékelődött az ország szerepe. Innen indultak útjukra a Murmanszkba utánpótlást szállító konvojok, és a sziget délnyugati csücskén létrehozták Meeks Fieldet, melyet napjainkban Keflavík Légikikötőként ismer a világ.

Meeks Field a háború során a világ egyik legnagyobb akkori repülőterévé nőtte ki magát, egyrészt az Atlanti-óceánt átrepülő gépek támogatójaként, másrészt pedig tengerészeti felderítők támaszpontjaként. Az Izlandon állomásozó gépek több német tengeralattjárót süllyesztettek el, mint bármely más támaszpont repülőgépei!

A háború befejeztével a brit csapatok távoztak a szigetről, de az amerikaiak továbbra is szerették volna Keflavíkot használni. Kompromisszumos megoldásként az izlandi kormány hatáskörébe visszakerült repülőtér üzemeltetésének jogát egy amerikai polgári cég kapta meg, és az utolsó amerikai katona 1947-ben távozott a szigetről.

1949-ben Izlandot felkérték, hogy lépjen be a NATO-ba. Mivel a helyi lakosság nem érezte magát fenyegetve, és a függetlenségüket is csak néhány éve szerezték vissza, ezért köztes megoldásként azzal a feltétellel váltak a NATO alapító tagjává, hogy nem kell saját fegyveres erőt létrehozniuk, és békeidőben nem állomásoznak idegen csapatok az országban. Azonban a hidegháború erősödésével, illetve a koreai háborúval a helyzet változott, és 1951-ben megegyeztek, hogy a NATO nevében az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői átveszik Izland védelmét, belőlük hozva létre az Izlandi Védelmi Erőt (Iceland Defense Force).

Két nappal a szerződés aláírása után, 1951. május 7-én már meg is érkeztek az első amerikai katonák. A légi irányítást ellátó légierős alakulat, illetve a P-2 Neptune-okkal repülő haditengerész repülőszázad mellett ekkor még a szárazföldi hadsereg katonái voltak a túlsúlyban.

Az első légvédelmi alakulat, a 192. vadászrepülő század 1952-ben érkezett meg, F-51 Mustangokkal. Őket a következő évben váltotta fel a 82. elfogóvadász-repülőszázad, immáron sugárhajtóműves F-94 Starfire gépekkel. Majd a rotáló egységeket 1954-ben állandó jelleggel felváltotta az 57. elfogóvadász-repülőszázad, ekkor még F-89 Scorpionokkal. A kutató-mentő feladatokat ebben az időszakban az 53. kutató-mentő repülőszázad látta el, merevszárnyú gépekkel és HH-19-es helikopterekkel.

A sziget különböző pontjain négy radarállomást helyeztek üzembe 1958-ban, azonban közülük kettőt már 1960-61-ben bezártak, mivel túl nehéz volt azokat fenntartani. Azonban már 1957-től rendszeresen települtek Keflavíkra az EC-121 (WV-2) Warning Star légi radarállomások.

Mivel az ötvenes évek végére kialakult a csapatok gyors mozgatásának gyakorlata, így feleslegessé vált a szárazföldi hadsereg egységeinek Izlandon állomásoztatása – az Egyesült Államok Hadserege 1960-ban elhagyta a szigetet.

A hatvanas évek elején megerősödött a szovjet katonai jelenlét Izland térségében, így amikor 1962-ben az 57. repülőszázadot átfegyverezték szuperszonikus F-102 Delta Daggerekre, ugrásszerűen megemelkedett az Izlandi Légvédelmi Azonosítási Zónában elfogott szovjet repülőgépek száma. Mivel 1968-ban tovább nőtt a berepülések száma, ezért az EC-121-esek korábbi alkalmankénti áttelepüléseit állandó jelenléttel váltották fel. A légcsavaros gépeket 1978 szeptemberében E-3A-kkal cserélték le, ez volt a Sentry első Amerikán kívüli alkalmazása. Az 57. elfogóvadász-repülőszázad Delta Daggerjeit 1973-ban F-4C, majd 1978-ban F-4E Phantomokkal váltották fel – a jelenlegi F-15-ösök 1985-ben jelentek meg.

A dugattyúmotoros tengerészeti járőröző P-2-eseket a hatvanas évek közepén felváltották a P-3-as Orionok.

Mivel a nyolcvanas évek elején tovább erősödött a szovjet Északi Flotta tevékenysége, a NATO infrastrukturális alapjából további bővítéseket hajtottak végre. Új tüzelőanyag-tárolókat építettek, bombabiztos repülőgép-fedezékeket alakítottak ki, és a repülőtér mellett új kikötőt hoztak létre, modernizálták a radarrendszereket (az északi parton két új állomást helyeztek üzembe), és jobban elválasztották a repülőtér polgári felét a katonaitól. 1985-től egy holland P-3C Orion is itt állomásozott – a gép állítólag soha nem repülhetett haza az anyaországba, mivel a holland légierő nem fizette ki az utána járó vámot.

A hidegháború végével természetesen Keflavíkon is nagy változások következtek be. Míg a nyolcvanas évek során átlagosan évente 127 vörös csillagos repülőgépet fogtak el az itt állomásozó gépek, addig 1991-től 2003-ig összesen 14-et! Ennek megfelelően 1991-ben az F-15-ösök számát 18-ról 12-re csökkentették, 1992-ben megszűntették az E-3-asok állandó itt állomásoztatását, majd 1995-ben feloszlatták az 57. vadászrepülő századot, helyette egyéb egységektől érkeznek vadászgépek a szigetre, rotációs rendszerben. Míg 1990-ben 37 repülőgép és 3300 fő állomásozott Keflavíkon, addig napjainkban csak 10-12 gép található itt, és 1700 katona.

A katonai repülőteret a Haditengerészet üzemelteti, ennek megfelelően hivatalos megnevezése Keflavík Tengerészeti Légitámaszpont (NAS Keflavík), míg a repülőgépeket és személyzetüket a Légierő biztosítja. A tengerészeket egy évre vezénylik Izlandra, míg a légierő kiszolgáló katonái másfél évre érkeznek. Azonban ha a családjukat is magukkal hozzák, további egy évet kell itt szolgálniuk. A katonák körében nem örvend osztatlan népszerűségnek a bázis, ugyanis egy mindössze 280.000 lakosú országban nem pezseg az élet, télen hónapokon át tart a sötétség, és esélyük sincs arra, hogy éles bevetés, igazi akció közelébe kerüljenek.

Jelenleg általában 4-6 darab F-15-ös állomásozik a bázison, melyek pilótáikkal együtt 90 napra települnek Izlandra. A gépek bármelyik alakulattól jöhetnek, amelyik éppen nélkülözni tud ennyi gépet, legyen szó reguláris, légierő-tartalék vagy Nemzeti Gárda századról.

Az ide települő pilóták a normál kiképzési tervüknek megfelelő légiharc-gyakorlatokat hajtják végre, magyar szemmel nézve meglehetősen sokat repülve. A gyakorlórepüléseket általában reggel kilenckor kezdik meg, a pálya túloldalán álló civil termináltól ekkorra távoznak az Icelandair Boeing 757-esei, korábban zavarná egymást a katonai és a polgári forgalom. A gyakorló légterek általában a tenger fölött találhatók, azonban a nyári turistaszezon elmúltával a gépek a szárazföld kősivatagai fölött is harcolhatnak egymással, ahol akár 500 lábra (150 méter) is leereszkedhetnek a feladat végrehajtása során. A készültségi szolgálatról a támaszpont nem nyilatkozik, azonban valószínűleg legalább két gépet osztanak be ilyen feladatokra. Napjainkban elsősorban eltévedt utasszállítókra, illetve a járőrözésből nem a várt helyen felbukkanó Orionokra kapnak riasztást. Mivel a legközelebbi kitérő repülőtér Skóciában található (!), ezért az F-15-ösökről gyakorlatilag sohasem szerelik le a póttartályokat. A gyakorló légiharcokat vagy feltöltött tartályokkal kell végrehajtaniuk, vagy pedig minden egyes repüléskor a levegőbe emelik a bázison tartózkodó KC-135-öst – ez utóbbi a gyakrabban használt megoldás.

A tanker a vadászokhoz hasonlóan ideiglenesen települ Keflavíkra, azonban a gép nem három hónapra, hanem csak egy hétre érkezik (személyzetével együtt), utána egy másik géppel váltják fel. Itt is előfordulhatnak nemzeti gárdás gépek éppúgy, mint tartalékosok.

A repülőtéren található még az 56. kutató-mentő repülőszázad, amely a merevszárnyú technikát használó egységekkel ellentétben állandóan itt állomásozik. Az öt HH-60G-ből általában egy az Egyesült Államokban tartózkodik időszakos javításon, míg a fennmaradó gépek látják el a szigeten és környékén a kutató-mentő szolgálatot.

Keflavík súlyát az itt települt gépeken kívül az adja meg, hogy az Azori-szigeteket kivéve ez az egyetlen hely az Atlanti-óceánon, ahol az Észak-Amerika és Európa között közlekedő repülőgépek le tudnak szállni. A közelmúlt konfliktusai kevésbé érintették a támaszpontot, mivel a Közel-Kelet, illetve a Földközi-tenger térségéhez a másik, déli útvonal van közelebb, továbbá napjainkra szinte az összes amerikai repülőgép légiutántöltés segítségével, leszállás nélkül is képes átrepülni az óceánt. Azonban az európai szövetségesek számos olyan géppel rendelkeznek, amelynek közbülső leszállásra van szüksége a két kontinens között. Ezek elsősorban tavasszal és ősszel növelik meg a bázis forgalmát, ahogy a Kanadában megtartott gyakorlatokra sietnek.

Az Aranysas 2004. novemberi számában megjelent cikk másodközlése.