Tulln-Langenlebarn, Fliegerregiment 1
Tulln-Langenlebarn - az osztrák fővárostól 40 kilométerre észak-nyugatra található kisváros nem véletlenül kapta a virágváros jelzőt. A városba érve gyönyörűen díszített házakkal, terekkel találkozhat az idelátogató. A körforgalmi csomópontokban virágokkal körülvett szökőkutak fogadják a vendégeket, de az egyik ilyen kereszteződésben szökőkút helyett egy Saab Draken látható a virágok között. Jóllehet a típust még használja a légierő, a már kivont példányoknak igyekeznek méltó helyet találni.
A második világháborút követően a város melletti repülőtéren szerveződött újjá az osztrák légierő, majd 1955. decemberében erről a repülőtérről szállt fel a háború utáni évek első osztrák felségjelzésű repülőgépe. A repülőtéren jelenleg állomásozó, 1976-ban létrehozott Fliegerregiment 1 négy századból áll. Fő feladataik közé tartozik a helikopterpilóták alapképzése, a schengeni határ felügyelete, a légiszállítás és a katasztrófa-elhárítás. Az elmúlt években nagyobb nyilvánosságot kapott az alakulat, mely az 1999-es galtüri lavinakatasztrófának és az azt követő helikopter-beszerzésnek köszönhető. Mint ismeretes, az 1999. februárjában bekövetkezett katasztrófa elhárításához az osztrák légierő külföldi segítségre szorult, így a mentésben részt vett a német, a francia és a svájci légierő, valamint az US Army. A tanulságokat levonva azonnal pályázatot írtak ki közepes szállítóhelikopter beszerzésére, melynek eredményeképpen Ausztria kilenc darab Sikorsky S-70A-42-es helikoptert vásárolt. (Az A-42-es típusjelzés az osztrák légierő igényei szerint kialakított változatot jelöli.)
Az első Black Hawk 2002. szeptemberében érkezett Ausztriába. Az Alpesi héják bázisa a Tulln melletti Langenlebarn lett, ahol a FIR 1 első századát alkotják. A nagyközönség a zeltwegi repülőnapon láthatta őket először, de ezt megelőzően 2003. június 13-án Langenlebarnban már részt vettek egy zártkörű rendezvényen, ahol három S-70-es terroristatámadás elhárítását imitálta. A langenlebarni bemutatón részt vett még két zeltwegi Draken, egy-egy PC-7-es és Saab 105-ös Linz-Hörschingből, továbbá a FIR 1 második századának AB-206-osai, a harmadik század OH-58B Kiowa-i és a negyedik század egy PC-6-os géppárja. A bemutatót követően közelről is megtekinthettük a Black Hawkokat és beszélhettünk a pilótákkal is, akik elmondták, hogy jóllehet a kiképzés első fázisa csak februárban fejeződött be, az új helikoptereket nagyon szeretik, mert a hajtóművek nagy teljesítménytartaléka miatt ideális számukra a hegyvidéki repülések végrehajtásához.
A résztvevő repülőgépek listája
Tulln-Langenlebarn, Fliegerregiment 1
Dinamikus program
Saab J35 Draken géppár |
|
Saab 105 |
GF-16 |
Pilatus PC-6 |
3G-EH, 3G-EJ |
Pilatus PC-7 |
|
Sikorsky S-70A |
6M-BA, 6M-BB, 6M-BG |
AB-206A |
|
OH-58B Kiowa |
3C-OA, 3C-OC, 3C-OG, 3C-OJ, 3C-OB (tartalék, nem repült) |
Statikus program
SC-7 Skyvan |
|
Pilatus PC-6 |
|
L-19A |
3A-CG |
Saab 91D |
3F-SP |
Sikorsky S-70A |
|
SA316B |
|
AB-206A |
3C-JC, 3C-JI |
OH-58B |
3C-OE |
AB-212 |
|
OH-13H Sioux |
3B-HD |
Legyél Te az első hozzászóló!