Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - Kecskemét 2003
Három éves kihagyás után, ismét nemzetközi repülőnapot rendeztek a Kecskeméti repülőtéren. A több százezres nézősereg igazolta, hogy hazánkban megvan az érdeklődés az ilyen jellegű rendezvények iránt.
A dinamikus programot a magyar légierő köteléke nyitotta meg, melyben a légierő minden rendszerben álló repülőgép és helikopter típusát láthattuk. Ez után került sor Szabó "Topi" Zoltán repülésére a 04-es oldalszámú MiG-29-essel, a gép és pilótája ugyanazt a programot repülte, mellyel Fairfordban kiérdemelte a legjobb bemutatóért járó díjat. A látványos elemekkel fűszerezett repülés, valamint az infracsapda szórás osztatlan sikert aratott a nézők között. Vasárnap a program maradt, csak a pilóta változott. Aznap Molnár "Bagira" Gábor ült a MiG fülkéjében. A ködös Albion Hawk és Harrier gépekkel képviseltette magát. A Harrier lágy égi balettjét nem lehet elégszer látni, megunhatatlan! Az osztrák légierőtől egy-egy Saab 105-öt és PC-6 Turbo Portert láthattunk. A Francia Légierőből egy Mirage 2000 emelkedett a levegőbe, a típustól megszokott szép bemutatót produkálva. Nehéz olyan európai repülőnapra látogatni, ahol ne lenne jelen a holland bemutató F-16-os, a látványos festés és a fehér füsttel kombinált lendületes programja mindenhol sikerre számíthat.
Az USA az elmúlt években nem kényeztette el a repülőnapok nézőit, főleg Európa keleti felén. Ha meg is jelentek, általában csak statikusan mutatták be légierejük érdekesebb típusait, ellenben Kecskeméten négy F-15-ös is vendégeskedett, ráadásul a levegőben is láthattuk őket. A Lakenheath-ből érkezett sas programja igencsak látványosra sikeredett, már a felszállás is "meredeken" indult reprezentálva két hajtóművének erejét. Hasonlóan impozáns látványt nyújtott, ahogyan a gép egy alacsony áthúzásból függőlegesen, folyamatos orsózás mellett az égbe fúrta magát, mígnem eltűnt a szemünk elől. Látványos és igazán nézőbarát repülést láthattunk az amerikai géptől és pilótájától. Déli szomszédainktól is érkezett néhány ritkaság, egy-egy Galeb, Super Galeb és Orao színesítette a palettát. Közülük a Super Galeb a dinamikus programban is szerepelt. Igazi színfoltja volt a napnak a görög C-47 és a magyar Li-2-es kötelék repülése. Nem mindennapos látványt és élményt jelentett az ikrek közös fellépése! A Gripen nem csak a levegőben mutatta be hazánk következő vadászgép típusát, hanem egy külön hangárban az érdeklődők közelről is szemügyre vehették, illetve informálódhattak a JAS-39-ről. A jövőtől pár méterre ott állt a múlt egy darabja, a frissen vásznazott és festett PO-2-est ugyanaz a Goldtimer Alapítvány tartja repülőképes állapotban, amely a Li-2-est is feltámasztotta csipkerózsika álmából.
Három egyéni műrepülés is szerepelt a műsorban, Veress Zoltán régi Szu-26-ával egy amerikai pilóta repült, míg ő maga az új piros-fehér festésű SP-91-én szállt fel. A gépcsere pár nézőben enyhén skizoid állapotot idézet elő, néhány "bezzeg a Zoli mennyivel jobban repült" megjegyzés kísérte a szóban forgó pilóta programját. A nap végén Bessenyei Péter a tőle megszokott módon kápráztatta el a nézőket. A nagy kötelékek közül a Frecce Tricolori, a Patrouille de France és a Turkish Stars festette színesre Kecskemét egét. A helikopterek sorában egy-egy Mi-24D, UH-1D, W-3 Sokol, Mi-17 valamint a fantasztikus mozgékonyságú Bo-105 szerepelt. A dinamikus bemutatón láthattunk még Tornadot, F-4F Phantom-ot, L-29-est, L-39-est, PC-7-est valamint az L-159-es két változatát is.
A statikus soron is bőven találhatott mindenki fotózni valót, többek között C-130E, F-15, tigrismintás Tornado IDS, Jaguar GR.3, F-15C, F-16AM sorakozott, az elkerített részeken.Idén, első alkalommal, civil szervezetek által alapított vándordíjakkal jutalmazták a repülőnap legjobbnak ítélt résztvevőit. Az alapítók és az általuk felajánlott díjak, valamint azok nyertesei a mellékelt táblázatban láthatóak.
Mindent összevetve egy jól szervezett, látványos repülőnapot láthatott a közönség.
A szombati nap programja
Kecskemét 2003 - a szombati program (időrendben)
| L-159B | 6073 (375) | Cseh |
| C-47 | 49 2622 | Görög |
| Li-2 | HA-LIX | |
| An-26 | 405 | érkezett |
| Galeb | YU-YJG | |
| An-2 | HA-ANK | |
| Pitts Sp. ? | Veres Z. | |
| ultralight | HA-YFKM | |
| Comet | HA-YFKC | |
| C-130J | 46-48 | olasz, érkezett |
| nyitókép | ||
| Jak-52 | ||
| Mi-17 | ||
| Mi-24 | 712,720,576 | |
| Albatros | 119,120,135,136 | |
| MiG-29 | 26,27,15 | |
| An-26 | 603 | |
| MiG-29 | 04 | |
| Harrier | ZD351 (18) | RAF |
| Hawk | XX313 (CE) | RAF |
| UH-12 | Luftwaffe | |
| Tornado | 43+47 | |
| Bo-105 | ||
| F-4 | 37+12 | |
| Pitts Sp. | Veres Z. | |
| Szu-26 | amerikai pilóta | |
| Morava | OM-PLF | távozott |
| Frecce tricolori | ||
| F-16 | FA-114 | belga |
| F-15 | 48-OSS (AF84044) | USAF |
| Gripen | 194 | svéd |
| Török csillagok | ||
| Super Galeb | 23638 | szerb |
| Saab 105 | GF-16 | osztrák |
| PC-6 Turbo Porter | 3G-EH | osztrák |
| W-3 Sokol | 0619 | lengyel |
| Patrouille de France | ||
| L-29 | OM-JET | cseh |
| L-159 | 6002 | cseh |
| L-39 | 128 | |
| Mirage 2000 | 5-OF (20) | francia |
| PC-7 | L-12 | holland |
| F-16 | J-016 | holland |
| L-159 | 6073 (375) | cseh |
| Pilatus | 62 | szlovén |
| Extra | Besenyei | |






Legyél Te az első hozzászóló!