wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2003

Brno 2003

Varga Balázs

Kétszemélyes OraoHabár a 2002-es brnói repülőnap bennem nem sok maradandó szép emléket hagyott maga után, mégis nagy lelkesedéssel indultam útnak - reménykedve az ígért Orosz Vitézek kötelék repülésében is. A hivatalos esemény előtti napot már a repülőtér mellett töltöttük - a pályatengelytől nem messze, a kerítésen kívül a leszálló gépeket vártuk - nagyon kellemes napsütéses időben. Nap végén vadkempingezést hajtottunk végre, szintén a leszállóirány közvetlen közelében egy kis erdőszélen. Mivel a reptér egyébként - ha nem is túl nagy - polgári forgalmat bonyolít, így éjjel sem kellett repülőgépek nélkül maradnunk: többször is kiugrottunk a sátorból egy-egy érkező gép hangjára.

Ugyan szombaton a szervezők még megerősítették, hogy a Russzkie Vityazi kötelék már a levegőben van és hamarosan megérkeznek, végül az orosz, Szu-27-esekkel repülő csoport bemutatója elmaradt. A reptér elhelyezkedése miatt sajnos a közönség számára szinte egész nap ellenfényes a kordontól elég távol elhelyezkedő pálya felett előadott program. Kénytelenek voltunk tehát a pálya túloldaláról, a reptér kerítése mellől fotózni - ide azonban nem egyszerű eljutni, mivel ezek az utak reggeltől le voltak zárva, így legcélszerűbb még hajnalban elfoglalni a pozíciót.

Érkező holland F-16-osIskrák, felszállás előtt

Leszáll a kanadai HornetA-10A

A statikus soron kellemes meglepetés volt a Jugoszláv Légierő két gépe, egy An-26-os és egy Orao, a többi a környékbeli repülőnapokon megszokott típusokból tevődött össze - talán még a kétüléses Harrier jelentett sokak számára újdonságot. A repülőprogram kiemelkedő szerepelője volt a díszfestésű kanadai Hornet, valamint a Luftwaffe két Tornadója, melyek légiutántöltést mutattak be.

PhantomTornado-Tornado légiutántöltés

A környéken egyébként több, a repülés iránt érdeklődők számára izgalmas helyszín is található. Brno egy másik repterén (Slatina), aminek helyén ottjártunkkor látszólag valamiféle új szupermarket épült, két MiG-21-es, egy L-29-es és egy Szu-25-ös álldogált kissé eldugva. Brnotól északkeletre találhatjuk a kitűnő vyskovi múzeumot, amiről külön cikkben írtunk. Szintén elérhető távolságban van a prerovi légitámaszpont, ahol jelenleg már csak helikopterek repülnek, viszont a pálya bázisról kinyúló végét polgári gépek használják, illetve itt várják sorsukat a kivont cseh Szu-22-esek és Szu-25-ösök, néhány Delfin társaságában.

Résztvevő gépek listája

Brno 2003 - a résztvevők listája


Statikus sor:
FA135 F-16AM
188906 CF-188B
144614 CC-144B
57/2-ET, 73/2-ES Mirage 2000-5F
650/3-IA Mirage 2000D
37+96 F-4F
44+16 Tornado IDS
46+20 Tornado IDS
701 Mi-17
U-04 Fokker 60UTA
71371 An-26
25531 NJ-22
L6-03 PC-6B
ZG512/83 Harrier GR7
ZH662/110 Harrier T10
XX191/CC Hawk T1A
XX325/CT Hawk T1
81-0985/SP A-10A
81-0992/SP A-10A
84-0082 C-21A
60-0313/D KC-135R
97-0218/LN F-15E
97-0220/LN F-15E
91-0336/SP F-16CJ
91-0352/SP F-16CJ
2433 L-39ZA
6032 L-159A
7355 Mi-24V
0551 Zlin 142C
LY-AVS Yak-52
D-CLUB Lj-45
S5-BAF L-410UVP-4E


Zóna és repült gépek:
AT20, AT24 Alpha Jet E
FA126 F-16AM
188720 CF-188
20/5-OF Mirage 2000C
508/5-OT Mirage 2000B
38+50 F-4F
44+31 Tornado IDS
45+30 Tornado IDS
45+54 Tornado IDS
70+48 UH-1D
719 Mi-24V1
J-016 F-16AM
J-063 F-16AM
1310 An-26
L9-62 PC-9M
23638 G4 Super Galeb
XX313/CE Hawk T1W
XX766/PE Jaguar GR3
6073 L-159A
7353 Mi-24V
0719 W-3A
0559 Zlin 142C
B-5278 Bo105CBS
LY-AVS Jak-52
OK-GUP DH-82A
YU-YAG G-2 Galeb
 
Frecce Tricolori 10 x MB-339PAN
Team Iskry 7 x TS-11

Ritka látogató a kanadai HornetBelga Alpha Jet

Frecce TricoloriA holland F-16AM

Kapcsolódó cikkek

Legyél Te az első hozzászóló!