F11 Múzeum, a svéd felderítőrepülés kiállítása
Svédországban számos kisebb repülőmúzeum található, általában a korábban felszámolt ezredek repülőterein. Az egyik ilyen kisebb gyöngyszem a korábbi 11. felderítő repülőezred (F11) kiállítása, amely Stockholm-Skavsta nemzetközi repülőterén található.
Az egységet a második világháború elején, 1941-ben hozták létre, stratégiai felderítő feladatokkal. Kezdetben Caproni Ca.313-asokkal repültek, amelyekkel eleinte nagyon sok gond volt. Sem a gépek fa főtartója, sem az olasz motorok nem igazán kedvelték a svéd időjárást. Ezeket a gondokat szerencsére idővel sikerült megoldani, és a korábbi kézben tartott kamerák helyett is komolyabb, fixen beépített fényképezőgépek kerültek a gépekbe, amelyek komoly szolgálatot tettek Svédországnak. Még az is előfordult, hogy a tiltás ellenére egy személyzetük Peenemündét is lefotózta, de a sikereknek komoly ára volt, legalább két gépet német vadászok lőttek le, miközben még több masinát vesztettek el meghibásodások miatt.
A háború után Spitfire XIX-esekkel fegyverezték át az alakulatot. Elsődleges feladatuk a Balti-tenger térségének ellenőrzése volt, de előfordult olyan eset is, hogy az egyik gépen lefestették a felségjeleket, majd civil ruhát viselő pilótájával átdübörgött Finnország légtere fölött, és végigfotózta a kola-félszigeti szovjet támaszpontokat. Ugyan megpróbálták elfogni a vörös csillagos készültségi vadászok, de a MiG-15-ösök nem tudtak felemelkedni a Spitfire magasságáig.
A hidegháború során az ezredet sorra szerelték fel a Saab vadászok felderítőváltozataival, vagyis az S 29C Tunnannal, S 32C Lansennel és az S 35E Drakennel, ezeket használták az 1980-as feloszlatásukig.
1962-ben ők fényképezték le először a Kubába tartó szovjet teherhajókat a rakétákkal a fedélzetükön, majd a következő években nagyon sikeres felderítőbevetéseket teljesítettek Kongó fölött, ahol az elemzők kitűnő hatékonysággal választották szét az igazi célokat a csaliktól.
Az ezred elsősorban a szovjet hadihajózásra koncentrált, ugyanakkor rendszeresen végigrepültek nagy magasságban a felségvizek határán is, ahonnan a nagy fókusztávolságú kameráikkal mélyen befényképeztek a Szovjetunió területére. Rendszeresen találkoztak a készültségi Szu-15-ösökkel a nemzetközi vizek felett, a pilótáik gyakran integetve üdvözölték egymást. Finnország és az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság között a nemzetközi vizek olyan keskenyek voltak, hogy az itteni bevetésekről gyakran félbukfenc-félorsóval fordultak vissza. A pilóták ekkoriban évente 180-200 órát töltöttek a levegőben.
A Drakenek általában extrém mélyrepülésben közelítették meg a célpontjaikat. A normál eljárás szerint szárazföld felett 20, tenger felett 10 méter magasan kellett süvíteniük 960 km/h-s sebességgel. A múzeumban számos olyan fénykép látható, amelyen a felvételt készítő repülőgép a szovjet hadihajó fedélzetének szintje alatt repült el. A kamerában a film a sebesség és a magasság függvényében mozgott exponálás közben, a Drakenen ezt az ütemet még kézzel kellett beállítani, a Viggenen ez már automatikus volt.
Mivel a szovjetek Leningrád térségében gyártották a hadihajóikat, ezért azoknak Svédország előtt kellett elhajózniuk. A különböző felderítőszázadok között versengés volt, hogy ki tud egy új hajót elsőként lefotózni.
Maga a múzeum meglehetősen kicsi. A zsúfolt főcsarnokban is csak néhány repülőgép fér el, közöttük a Tunnan, Lansen és Draken felderítő változatai. Kiállították még egy SF 37-es, a Viggen fotófelderítő változatának orrát is, amelyet az ezred már nem repült. Mellette látható a külső függesztéssel hordott ultranagy fókusztávolságú kamerája, valamint az éjszakai felderítésre használt konténer, amelyben a két speciális fényképezőgéppel 150 méter magasságig tudtak felvételeket készíteni világítóbombák nélkül, így az ellenség nem is tudta, hogy éppen fotózzák.
Számos kiszerelt rendszerelem is szemügyre vehető, közöttük az a bonyolult periszkóp, amely a Viggenen a gép alatti táj képét jelenítette meg a vadászváltozat radarképernyőjének helyén. A képernyő körül helyezték el a besugárzásjelző lámpáit, így a legfontosabb információkat egy helyen tekinthette át a pilóta. A jobb oldalpaneleken helyezték el a kamerák kapcsolóit, míg maga az exponálás a botkormányra szerelt gombbal történt, akárcsak a vadászváltozatokon a rakétaindítás.
A másik, még kisebb épületben kisebb relikviák kaptak helyet, többek között a Caproni Isotta-Fraschini motorja, apróbb alkatrészek Spitfire-ekből, különböző felderítőgépek katapultülései és műszerfalai, és számos légifényképezőgép. A harmadik „épület” talán a legizgalmasabb az egész múzeumban, amely két összekapcsolt teherautó-utánfutóból áll. Háborús helyzetben itt készültek fel a pilóták a bevetésre, és itt történt a felvételek kiértékelése. A falakon térképek, 1:500.000-es léptékűeket használtak a tervezésre és navigációra (alapvetően stopper és sebesség alapján állapították meg a helyzetüket, de a célra rárepülés előtt igyekeztek egy jellegzetes tájékozódási pontot megkeresni), amelyen feltűntették a szovjet légvédelmi rendszerek elhelyezkedését is. A célkörzetről sokkal részletesebb térképek is rendelkezésre álltak.
A másik utánfutóban ott az automatikus filmelőhívó laborgép, valamint a kiértékelők munkahelyei. Az átvilágítópultokon korabeli filmek láthatók – egyiken szovjet hadihajók, a másikon országúti Viggen-kitelepülés felvételei. Ez utóbbinak külön érdekessége, hogy két technológiát is használtak. A felderítő Viggen orra alatt ugyanis volt egy infravörös szkenner, ami 0,2 °C hőmérséklet-különbséget is meg tudott jeleníteni. Az ezzel készült felvételen látszik, hogy a földön álló Viggen szárnyai hidegebbek, mint a gép többi része, vagyis most tankolták meg, míg mögötte a talaj melegebb, vagyis nemrégiben járt a hajtóműve. (Ezzel a módszerrel azt is meg lehetett állapítani, hogy egy hajó mennyire van megtankolva, mekkora lehet a valós hatótávolsága.) Az infravörös felvételek mellett láthatók a panorámakamerával készült fényképek is, melyekről tisztán látszik, hogy a felderítőgép nem sokkal a gépeket rejtő fák fölött repült el…
Noha az F11 Múzeum meglehetősen kicsi, mégis ritka bepillantást enged a légifelderítők általában meglehetősen zárkózott világába, valamint a svédek hidegháborús tevékenységébe. Ha valakinek van néhány órája a budapesti fapados járat indulása előtt, nagyon ajánlott megtekintése.
A szerző köszönetét fejezi ki Hans Löfgrennek, az F11 korábbi pilótájának a cikk elkészítésében nyújtott segítségéért.
show english summary of The F11 Museum, the Swedish Recce Museum
The F11 Museum, the Swedish Recce Museum
There are several small aviation museums in Sweden, usually at the former, now closed fighter bases. One of these diamonds are the small collection of the former 11th reconnaissance wing (F11) at Stockholm-Skavsta International Airport.
The unit was established with strategic reccetasking in 1941. At the beginning the Caproni Ca.313 was the only available platform, which were initially operated with handheld cameras. Later even Peenemünde was photographed by a Swedish crew (although it was banned for them to fly there), and at least two Capronis were shot down by German fighters.
After the war the unit was reequipped with Spitfire XIXs. On one occasion the Swedish insignia was overpainted, and with a pilot wearing civilian clothes it flew through Finnish territory, entered soviet airspace, and photographed the bases of the Kola-peninsula. Although MiG-15s tried to intercepted it, they couldn’t climb to the altitude of the Spitfire.
During the Cold War the unit used all the reconnaissance versions of the Saab fighters, namely the S 29C Tunnan, S 32C Lansen, S 35E Draken, until its disbandment in 1980.
In 1962 the unit was the first which took photos of the soviet cargo ships carrying missiles to Cuba, and flew very successful recce missions in Congo the following years, where the photo interpreters were not fooled by the enemy decoys.The unit was mainly focusing on the soviet naval forces, and at the same time flew high level missions near the territorial waters of the Soviet Union, peeping deep inside the land with their long focal length cameras. During these missions they were regularly intercepted by Su-15s, sometimes the pilots greeting each other. The international waters between Finland and the Soviet Union were so narrow, that the Swedish pilots had to turn back with a half-roll – half-loop manoeuvre not to cross the border unintentionally. These times the recce pilots flew 180-200 hours yearly.
Usually the Drakens were flying extremely low, at 20 meters over land and at 10 meters over water. The museum has several photos on display where the aircraft was clearly flying below the bridge of the soviet military ship.
There were major soviet shipyards in the Leningrad area, and there were a non-official competition between the Swedish recce squadrons to firstly photograph the new Russian warships.
The museum which is located at their closed base is rather small. There are a few aircraft in the main building, including recce versions of the Tunnan, Lansen and Draken. The nose section of an SF 37, the photo-recce version of the Viggen is also there, with its infra-red night photography pod and LOROP camera pod. Several uninstalled sub-systems can be seen, including the complex periscope fitted into the Viggen which showed the picture of the terrain below the aircraft to the pilot in the middle of the instrument panel.
The other, even smaller building has smaller relics, including the Isotta-Fraschini engine of the Caproni, instrument panels and ejections seats of different aircraft, several cameras and smaller bits of their Spitfire. There is a third “building” which is made of two, connected truck trailers. During wartime this facility served as the planning and briefing room for the pilots, and the films were developed and interpreted here. There are detailed maps of the Baltic area on the walls with the soviet air bases, radars and SAM sites marked on, while other ones show the route of a recce mission flown in reality. There are films of soviet vessels on one of the interpreter’s workstations. On the other both the infrared and daylight film of a Swedish road base can be seen. On the IR pictures one can see, that the photographed Viggen’s wing is colder (so it was refuelled a short time ago), while the grass behind is hotter (so its engine was running a short time ago), and the panorama pictures show the position of all of the aircraft – and that the recce plane was not flying too high above the surrounding trees…
Although the F11 museum is very small, it gives a rare insight of the usually shy world of the aerial reconnaissance, and the Swedish activities during the Cold War. Very much recommended.
The author acknowledges the kind guidance in the museum by Hans Löfgren, former pilot of F11.
Legyél Te az első hozzászóló!