wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2006

Zavarunk és védünk

Kárpáti Endre

Idén tavasszal is megrendezték Dél-Németországban az ilyenkor szokásos ELITE hadgyakorlatot, melyen a NATO légvédelmi egységei mérhették össze erejüket a szövetség vadászbombázóival.

A NATO repülőcsapatai Európában számos nemzetközi hadgyakorlaton készülhetnek fel a harci feladatok végrehajtására. A legismertebb ezek közül a komplex NATO Air Meet, de ezen kívül jónéhány kisebb, specializált harci játékot is megrendeznek. Ezek közül az egyik, az ELITE, melynek története 1991-ig nyúlik vissza. Hogy az amerikai Red Flagre maradéktalanul felkészülhessenek, a bajorországi Lechfeldben állomásozó 32. vadászbombázó ezred felkérte a 43. légvédelmi rakéta osztályt, hogy segítségükkel reális körülmények között gyakorolhassák az erősen védett földi célpontok leküzdését. A következő évben már a szomszédos, azóta megszüntetett memmingeni 34. vadászbombázó ezred is részt vett a felkészülésben, majd 1995-ben megszületett az évente megtartott Electronic Warfare Live Training Exercise (elektronikai hadviselési hadgyakorlat) - vagyis az ELITE. Az első évek során kiderült, hogy a találkozó nem csak arra jó, hogy felkészülhessenek más hadgyakorlatokra, vagy egyszerűen csak a feladatok végrehajtását trenírozzák reális körülmények között, de alkalmas a különböző fegyverrendszerek és harceljárások kiértékelésére, továbbfejlesztésére is. Ennek megfelelően az idők során az egyre több résztvevő egyre többféle eszközzel járult hozzá a haditechnikai palettához.

A légvédelmiek

Az idén május 4 és 18 között megrendezett találkozó célja a szokásos volt: a résztvevők számára az elérhető legerősebb elektronikai zavarás közepette gyakorolni a célpontok leküzdését. Itt nem csak a repülőgépek személyzetére kell gondolni, ugyanis az ELITE a NATO - és a hozzá közel álló országok - légvédelmi egységeinek is az egyik legkomolyabb megmérettetése. Sehol máshol nem lehet annyiféle légelhárító rendszerrel találkozni, mint májusban Németország legmagasabban fekvő lőterén, a heubergi gyakorlótéren. A Sváb Alpokban 800 és 970 méter közötti magasságban elhelyezkedő, viszonylag kicsi (4800 hektár területű), túlnyomóan erdővel és bozóttal fedett terület ideális a légi csapásmérési feladatok gyakorlására - és így a különböző gépek elleni tevékenységére is. A kör alakú lőteret tortaszeletekként osztották fel különböző légvédelmi szekciókra, melyek különböző időpontokban váltak aktívvá. A föld-levegő rakétarendszerek spektrumának egyik végén az egyszerű, vállról indítható infravörös vezérlésű rakéták helyezkedtek el, míg a másikon a NATO legnagyobb teljesítményű eszköze, a Patriot. Az előbbiek sorában megtalálható volt Stinger, német és holland színekben egyaránt, de lengyel SA-7 Sztrela is. A lettek, svédek és a finnek egyaránt RBS-70-eseket hoztak magukkal - az infravörös, de stabil állványról indítható fegyverrel közös zászlóaljszintű működést valósított meg a gyakorlat során a három haderő. A légvédelmi páncélosok sorába tartozott a német OZELOT, melyet nyolc rakétával szereltek fel, illetve a francia CV 90, mely kifejlesztése során nagy hangsúlyt helyeztek a helikopterek elleni harcra. A svédek által is elhozott eszköznek nem szükséges a teljes helikoptert észlelnie a sikeres célleküzdéshez, ugyanis a takarásban lebegő gép rotorlapátjairól visszaverődő radarhullámok alapján is képes gépágyújával lelőni a forgószárnyast. Szlovénia öt éve rendszeresítette a ROLAND rendszert - idén negyedszer voltak ott a gyakorlaton. A lengyelek hordozható rakétája mellett egy cseh SA-6 Kub rendszer is a keleti technikát képviselte, valamint feltűnt a heubergi lőtéren egy SA-8 Osza is. A légvédelmi eszközök körül azonban nem csak katonák sürögtek. A svájci Rapier rendszert egy polgári cég is elkísérte, hogy a gyakorlatban is ellenőrizzék az általuk modernizált berendezés zavarvédettségének növekedését, illetve a tökéletesített célbefogás-rávezetés működését. A német Alkalmazott Tudományok Kutatóintézetétől két csoport is érkezett, mindkettő a passzív gépfelismeréssel foglalkozott. Míg az egyik a repülő által kisugárzott jelek alapján próbálta meg felismerni annak típusát, addig a másik egy katonai szempontból sokkal érdekesebb technológiával, a passzív radarral kísérletezett. Ennek működése során nem egy hagyományos adóval világítják meg a célt, hanem számos, egyéb célokra létrehozott rádióadóknak (pl. GSM állomások) a gépről visszavert sugárzásából próbálják meg felderíteni annak helyzetét - ez a remények szerint hasznos módszernek bizonyulhat a lopakodók felderítésére.

A repülők

A tizenöt résztvevő ország közül kilenc hozott magával repülőeszközöket, melyek skálája a könnyűhelikopterektől a harcászati szállítógépeken át a szuperszonikus vadászbombázókig terjedt. Ezek az esetek többségében közösen kerültek bevetésre, egy tipikus helikopteres feladat során például a Bo 105-ös csatahelikoptereknek először meg kellett semmisíteniük egy Patriot rakétaindítót, így biztosítva a felderítő Tornado útját, majd egy svájci harci kutató-mentő Cougart kellett fedezniük - miközben furcsa allergiaként pilótáik néha alig láttak ki a mélyrepülésben a szélvédőre rakódó virágportól. Az Landsbergben állomásozó szállítógépek, a német C-160-asok és egy lengyel C-295M általában utánpótlás kidobását gyakorolták - kis magasságban erős manőverezéssel és szükség esetén infracsalik dobálásával próbálták megzavarni a légfúrók munkáját. A kályhacsövek a szokásos feladatokat gyakorolták: ellenséges radarok zavarását, elfogó- és kísérővadász bevetések végrehajtását, felderítést, csapásmérést - és természetesen az ellenséges légvédelem pusztítását. A kombinált bevetések egyik szép példája volt, amikor a svájci kísérő Hornetek először elzavarták a német Phantomokat a légtérből, majd egy angol Tornado GR.4 géppár ALARM-mal kilőtte a Stingerek, SA-6-osok és a CV 90-es felderítő radarját, végül a német Tornado IDS-ek megsemmisítették a célpontként szolgáló raktárt - miközben mindkét fél radarjait zavarták a levegőben tartózkodó különlegesen átalakított Falcon 20-asok. És az apró lőtér zsúfolásig telt légterébe alig néhány másodperc múlva már érkezett is a következő kötelék.

Ilyen körülmények között néha már gondot okozott a gépek elkülönítése, de nem csak a katonaiaké - számos alkalommal fegyelmezetlen polgári kisgépek tévedtek be a lezárt légtérbe!

A sugárhajtóműves harci gépek három repülőtérről kerültek bevetésre. A német Phantomok saját repülőterükről, a közeli Neuburgból indultak a baden-württembergi gyakorlótér fölé, míg a NATO tagországok többi gépe a lechfeldi támaszpontot használta. A svájci és finn Hornetek pedig Manchingból, az EADS egyik gyárának és a Luftwaffe WTD 61-es repülőkísérleti egységének is helyet adó repülőtérről szálltak fel - így biztosítva, hogy személyzeteik ne férhessenek hozzák a repülés előtti és utáni felkészítések és kiértékelések során a titkos szövetségi információkhoz. A repülési fegyelem fenntartása érdekében azonban más információkat nem kezeltek ennyire bizalmasan: az egyik briefing során azzal fenyegették meg a hajózókat, hogy a fel- és leszállási eljárások rendjét megszegők neveit mindenki előtt felolvassák.

Az eddigiek fényében nem meglepő, hogy elsősorban földi célok támadására használt típusok vettek részt a gyakorlaton. F-16-osokkal két ország is érkezett, melyek hajózói nem csak békés hadgyakorlatokon szoktak egymással farkasszemet nézni: a görög 341. és a török 151. repülőszázad egyaránt gyakorló HARM rakétákkal indult bevetésre. Az utóbbi légierőt még két, csapásmérésre optimalizált egység is képviselte: a 181. század egyike a két, LANTIRN konténerekkel ellátott F-16-os egységüknek, míg a 111. repülőszázad Terminator becenevű modernizált Phantomjait az IAI Elta zavarókonténerrel szerelték fel. A spanyol 151. század kilenc hajózót és három gépet küldött Lechfeldre, szintén "méregfog nélküli" HARM-okkal. Az angol légierő IX. - ellenséges légvédelem lefogására specializált - repülőszázada négy Tornado GR.4-essel vett részt. Az egyik, különleges bevetési profilú ALARM rakétákkal felszerelt gépet egy ausztrál cserepilóta vezette. Tornadóból nem volt hiány, a Luftwaffe 32. vadászbombázó- és 51. felderítő ezrede számos ECR és IDS változatú géppel vett részt, felderítő- és légvédelem elleni feladatkörökben egyaránt. A hadgyakorlat legritkább masinái azonban egyértelműen Miroslawiecből érkeztek: a 8. repülőszázad két Szu-22-essel képviselte a lengyel légierőt. A NATO gyorsreagálású erőiben is használt típust a tervek szerint 2010-ig repülik, akkor váltják majd le a változtatható szárnynyilazású csapásmérőket az új F-16-osokkal. A két gép SzPSz-141-es zavarókonténerekkel jött Lechfeldre, azonban ezeket csak a bevetések egy részén használták.

Az elektronikai zavarásról a "hadviselő felek" repülőgépekre függesztett konténerei és mobil légvédelmi zavaróállomásai mellett "kívülálló" gépek is gondoskodtak. Ezek átalakított Falcon 20-as és Learjet biz-jetek voltak, melyek szárnyai alá különböző elektronikai hadviselési gondolákat szereltek. Érdekes módon ezek közül csak egy hordott katonai lajstromjelet, a norvég légierő Landsbergbe települt Falconja; a NATO hadgyakorlatain több, erre a célra szakosodott magánvállalkozás is hajt végre "bérzavarást" - gyakran katonai személyzettel. Ezúttal az Gesellschaft für Flugzieldarstellung Learjetjei és a - Magyarországon is szerepelt - Flight Refuelling Aviation Falcon 20-asai láttak el ilyen tevékenységet, a manchingi repülőtérről felszállva.

Akik nem harcolni jöttek

Természetesen egy-egy bevetés végén alaposan elemezték mind a földi, mind légi résztvevők munkáját. A légvédelmi egységek közelében, a heubergi lőtéren állították fel a kiértékelő központot, ahová számtalan információ érkezett be. Többek között összevetették a légvédelmi eszközök keresési és rávezetési adatait a célgépek pillanatnyi helyzetével, a zavarási tevékenységgel és a tűzvezető rendszerek működésével. A földi eszközök radarjai közvetlenül, vezetéken át kommunikáltak a központtal, míg a repülőgépek adatait az azokra függesztett speciális konténer sugározta le, valós időben. A szabványos Sidewinder-sínre függeszthető EHUD gondolák csak az információk egy részét juttatták el az éteren keresztül a kiértékelőkhöz, a bevetésekkel kapcsolatos titkos adatokat csak a leszállás után, védett kommunikációs csatornákon játszották át Heubergbe, mivel nem alakítottak még ki a számukra megfelelő rejtjelező eljárásokat. Szinte az összes repülőeszközre felszerelték a NATO Air Meeten is alkalmazott konténereket, ez alól csak a helikopterek, illetve a lengyel Szuhojok voltak a kivételek; míg az előbbieknél tervezik az ilyen típusú kiértékelés bevezetését, addig a piros-fehér sakktáblás gépek a kivonásukig hátralevő négy évben már valószínűleg nem fogják azt megkapni. A földi rádiólokátorok kontrolljára a svájciak Skyguard II-es radarrendszer-prototípusát használták, ennek adataival kalibrálták a többi eszközt.

Litvániától Macedóniáig tizenöt ország küldött megfigyelőket a gyakorlatra. Az összesen ötvenöt fő feladata elsősorban az, hogy felmérjék, melyik légvédelmi rendszer vagy repülő harceljárás mire képes, azt hogyan használják, mit lehet a többiek által megszerzett tapasztalatokból otthon hasznosítani, az általuk megszerzett tudást kamatoztatni. Időnként ennél többről is szó volt: a három finn megfigyelő azért is jött el Németországba, hogy az itt tapasztaltak alapján otthon is kialakíthassanak egy hasonló gyakorlatot. Nagyon gyakori, hogy egy ország az egyik évben még csak megfigyelőkkel képviselteti magát, de a következő esztendőben már "harcoló" egységeket is küld - bár ez alól hazánk kivétel, hiszen a 2004-es tapasztalatszerző utat nem követte később csapatok részvétele.

Az ELITE napjainkra a NATO egyik rendszeres hadgyakorlatává vált, amely hatékony és reális gyakorlási lehetőséget biztosít a résztvevők számára. A sokféle légvédelmi rendszer, ráadásul olyan sűrűségben, hogy "valós körülmények között valószínűleg nem támadtunk volna meg egy ilyen mértékben védett célponot", ahogy Alex Jung főhadnagy, az egyik angol Tornado fegyverrendszer-kezelője megfogalmazta, NATO-szerte egyedülálló. Walter Jertz altábornagy, a Luftwaffe parancsnoka szerint a tanulás egyik leghatékonyabb módja a saját hibák kiküszöbölése. És amíg ezeket a saját hibákat békeidőben, Németország légterében követhetik el, nem pedig éles bevetésben, ellenséges tűzben, addig mindenképpen nagyon fontos a NATO ELITE-je.

Az Aranysas 2006. augusztusi számában megjelent cikk másodközlése

show english summary of ELITE 06

ELITE 06


The NATO has several large scale flying exercises in Europe. One of them is the ELITE (Electronic Warfare Live Training Exercise) which aims not only the training of the aircrews among real circumstances, but the testing of some new armament systems and procedures, too.

The circular range is divided into pieces like a cake, with each "piece" becoming active at different times. The SAMs range from the SA-7 Strela and the Stinger to the Patriot. There were some anti-armour tanks also, like the German OZELOT or the French CV 90. Russian built midsize systems were present such as the SA-6 Kub and the SA-8 Osa. Two German research groups worked on projects aiming the passive identification of enemy aircraft.

Of the 15 participating nations 9 had aircraft on the exercise, ranging from the light helicopters to the supersonic fighters, and tactical transports. There were missions when the German Bo-105s had to destroy a Patriot missile launcher first so that the recce Tornados could reach their destination, and then the combat helicopters had to escort a Swiss CSAR Cougar. There were such COMAOS, during at first the Swiss escort Hornets clashed with the "red" German F-4Fs, followed by the British Tornados destroying the radar of the SAMs, and finally the German Tonkas bombed their target, a warehouse - while both parties were suppressed by Falcon 20ECMs.


Most of the NATO jets operated from Lechfeld, while the German Phantoms took off from their home base, the nearby Neuburg. The Swiss and Finnish Hornets were based at Manching while the transports at Landsberg.

The participants included Greek and Turkish F-16s (from 341 Mira and from 151 and 181 Filo), Turkish F-4E-2000 Terminators (111 Filo), Spanish (151 Sq), Swiss and Finnish Hornets, British (IX Sq) and German (32 JBG, 51 AKG) Tornados, and Polish Su-22s from 8. ELT, Miroslawiec. Electronic countermeasures was provided by Falcon 20s of the Norwegian Air Force and the Flight Refuelling Aviation and Learjets of Gesellschaft für Flugzieldarstellung - all based at Manching.

Fifteen countries sent observers to the exercise this year. Their aim was mostly to evaluate the performance of the different anti-aircraft systems, but the three Finnish observers arrived so as to learn how to organise such an exercise - they would like to organise a similar one up North.

Nowadays ELITE is one of the most important exercise of the NATO air forces in Europe. The plethora of anti-aircraft defences, in such a high concentrate that "in real life we probably hadn't attacked such a defended target" (Flt. Lt. Alex Jung) is really unique among the war-games.

Legyél Te az első hozzászóló!