Repülőnap: Pozsony, 2002
Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb repülőnapját Szlovákia fővárosában, Pozsonyban szokták tartani. Az általában kétévente megtartott eseményen az átlagosnál több műrepülő-kötelék szokott szerepelni, és a repülőbemutatót tartó országok száma is jelentős szokott lenni.
A 2002-es bemutatót nem a szokásos kétéves szünet után tartották meg, most három évet kellett várni az eseményre. Azonban a program megérte a türelmet.
Ezúttal nem a 13-31-es pálya délnyugati oldalán kaptak helyet a nézők és a statikus sor, hanem az eddig megszokott elrendezéssel szemben, így nem nehezítette meg az ellenfény a fotósok dolgát. A statikus sor vitathatatlan sztárja az ukrán légierő Tu-22M3 bombázógépe volt, mely pénteken érkezett, két Szu-27 és egy Il-76 társaságában. Sajnos, csak a földi kiállítást erősítették az amerikai légierő gépei. A harci gépek mellett nagy sikert aratott az osztrák légierő indiános festésű OH-58B-je, illetve az elegáns festésű szlovák kormánygépek. A statikus sorhoz nem tartozó, de a reptér területén található érdekességek sorába tartozott az iráni Safiran légitársaság Il-76-osa, a szlovák Belügyminisztérium helikopterei, illetve egy sérült Boeing 707-328C, mely 1999. februárban megszakította a felszállást, és túlfutott a pályán.
A repülési programot szombaton nem a korábban szokásossá vált csoportos áthúzás kezdte meg, a rossz időjárás miatt sokkal prózaibb módon indult a műsor. A programból ki kell emelni a szliácsi 31. vadászrepülő ezred két MiG-29-enék infracsapda-dobálással megtűzdelt légiharc-bemutatóját, az egyik gép látványos tigriscsíkos festést viselt. A holland díszfestésű F-16-nak is nagyon látványos volt a programja, míg a francia Mirage 2000 egy veszélyesen alacsonyan befejezett manőverrel tette emlékezetessé a programját. Mivel az esemény helyszíne Pozsony nemzetközi repülőtere, ezért a programban néha üde színfoltot jelentettek a menetrendszerűen érkező és induló utasszállítógépek.
Akinek hiányzott a program elejéről a szlovák légierő csoportos áthúzása, azt bőven kárpótolta a végén a "mega group", amelyben jóformán minden rendszeresített típusból áthúzott három-három darab. A vasárnapi program már ezzel a műsorszámmal vette kezdetét, megadva az alaphangulatát a kitűnő repülőnapnak.







