Az első Magyar Repülőnap - Taszár 1991
Az első nemzetközi repülőnapot Magyarországon a második világháború utáni majdnem 50 éves szünetet követően 1991 szeptemberében rendezték Taszáron. Ez volt az első nagyszabású rendezvény, ahol a nagyközönség is beléphetett a Magyar Légierő egy bázisára, és egy kis betekintést nyerhetett a pilóták munkájába. A repülőnap szervezői megpróbáltak megfelelni a nagyon magas elvárásoknak - és méltán mondhatjuk sikerrel, hiszen fantasztikus napot hoztak össze!
Magyar részről szinte az összes típus kiállításra került: minden fontosabb eszközből volt a statikus soron, a helyi egység Szu-22M3 Fittereitől a tököli L-410-esekig és a rendőrségi Mi-2-esekig.
A statikus sor egy tekintélyes részét az USAF foglalta el gépeivel: az Öböl háborút követően az amerikaiak sok-sok típust vonultattak fel. Még két évvel az eseményt megelőzően sem álmodhatott volna arról senki, hogy rövidesen egy magyar repülőbázison F-111-esekben, F-15-ösökben és A-10-esekben gyönyörködhetünk. A gépek oldala bevetési jelzésekkel volt tele, az F-111F a lakenheathi ezred parancsnokának gépe volt, míg az Eagle pilótája Randolph May őrnagy volt - aki a konfliktus során lelőtt egy Mi-8-ast, de szintén ő volt az is, aki öt évvel később egy kétgépes ENSZ UH-60 kötelék egyik gépét is megsemmisítette.
A keleti blokk csúcstechnikáját a Csehszlovák Légierő képviselte, ők egy Szu-25K-val és egy terepfestésű MiG-29-essel vettek részt. Ezek a gépek legalább olyan népszerűek voltak a látogatók körében, mint az amerikai típusok. A repülőbemutatón a fent felsorolt típusok legtöbbjét megcsodálhattuk, ezen kívül néhány polgári típus is megjelent, mint pl. a mezőgazdasági repülők. Láthattunk egy szép Wild Weasel bemutatót egy F-4G/F-16C párostól, egy figyelemre méltó légiharcbemutatót három MiG-21-es részvételével, és egy szép Szu-22M-3 szólót - ami bemutatott egy kilebegtetés közbeni fékernyő-nyitást is. Azonban a nap fénypontja kétségtelenül a Thunderbirds volt, az USAF bemutató csoportja: nem fér hozzá kétség, hogy a fehér Viperek vitték el a pálmát a legelső kelet-európai bemutatón.
Az 1991-es taszári repülőnap volt a legelső modern magyar repülőnap - és határozottan az egyik legjobb is: aligha láttunk ennél jobbat idehaza az elkövetkező években.








