wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2019

Done easy - Elbúcsúzott az EA-6B Prowler

Varga Balázs

Március első hetében zajlott az észak-karolinai MCAS Cherry Pointon a VMAQ-2 Sundown Week elnevezésű rendezvénysorozat, amelyet több szorosan összekapcsolódó esemény alkotott. Egyrészt ekkor tartották a 44 évet szolgáló VMAQ-2 "Death Jesters" század hivatalos megszűnését jelző ceremóniát. Másrészt az alakulat az EA-6B Prowler utolsó üzemeltetője volt, így ez az alkalom a típus kivonását is jelentette egyben. Erre még rászerveztek egy összejövetelt (Reunion) is, ahova éppúgy várták azokat, akik valaha repültek vagy a földi kiszolgálást végezték a típuson, mint azokat, akik csak szerették volna még egyszer utoljára látni ezt az ikonikus gépet.

Az MCAS (Marine Corps Air Station) Cherry Point építése 1941 nyarán kezdődött meg a környező mocsaras térség lecsapolásával. Ma 120 km2-es területével a Tengerészgyalogosok legnagyobb bázisa és a környék legjelentősebb munkáltatója is egyben - ma már valójában egy komplett kisváros, éttermekkel, szállodákkal, áruházakkal, színházzal. Az 1980-as években a bázis négy kifutópályáját 120 méteresre szélesítették, így szükség esetén az űrsikló is le tudott volna itt szállni. A bázison található a 2nd MAW (Marine Air Wing) főhadiszállása, amely a Tengerészgyalogosok keleti parti légi erejének legfontosabb egysége - négy MAG (Marine Air Group) tartozik alá, egyenként 6-7 repülőszázaddal. Ezek közül a Cherry Pointon települő MAG-14 a VMAQ-2 (Marine Tactical Electronic Warfare Squadron 2) megszűnését követően négy századnyi AV-8B Harrier II, egy század KC-130J, valamint egy RQ-7 Shadow és RQ-21A Blackjack pilótanélküli felderítőgépeket vegyesen alkalmazó századból áll.

Methuselah, az ős EA-6AA VMGR-252 század KC-130J légi utántöltő gépe

A koreai háború befejezését követően az US Navy egy minden időben bevethető támadó repülőgép tervezésére adott kiírást, melyre 11 pályázat érkezett a Bell, Boeing, Douglas, Lockheed, Martin, North American és Vought cégektől. Valamint természetesen a Grumman-tól is, akik a Lawrence Mead Junior vezette mérnökcsapat G-128-as gyári jelzésű tervével vettek részt és nyerték is el a megrendelést. Mead egyébként egy másik emblematikus Grumman-gép, az F-14 Tomcat tervezőcsapatában is jelentős szerepet játszott. A Navy 1958 februárjában 8 darab, időközben A2F-1 típusjelzést kapott gépet rendelt meg. A gépcsalád még egyszemélyes prototípusa 1960. április 19-én emelkedett először a magasba a gyár New York szélén található calvertoni repteréről. Az 1962-ben lezajlott típus-jelölés egységesítést követően a gép megkapta a ma is használt A-6 Intruder elnevezését. Jellegzetes alakja miatt több, nem túlságosan hízelgő nem hivatalos nevet is kiérdemelt, hívták Repülő dobverőnek, Ebihalnak és Csüngőhasú disznónak egyaránt.

Az A-6A-ból 480 példányt gyártottak le a típust folyamatosan korszerűsítve. Legfejlettebb támadó alváltozata az A-6E volt, modernizált elektronikával és hajtóművekkel 1971 decemberében indult első bevetésére. Ebből a változatból összesen 445 darab készült, amiből 240 darab régebbi A/B/C változatokból került átépítésre. Az Intruderek gyártása a 70-es és 80-as években folyamatosan, bár lassú ütemben folyt, évi 4-5 gépet adtak át. 1990-ben a gyártás leállításáról született döntés, az utolsó A-6E-t pedig 1993-ban vette át a haditengerészet. Utolsó bevetéseiket Bosznia felett végezték 1994-ben, amit a típus 1997-es végleges kivonása követett.

A VMA-231 század AV-8B Harrier II gépe

Az elektronikai harcra kifejlesztett altípust a Marines rendelte meg a Grumman-tól 1962 márciusában, kiöregedő F3D-2Q Skyknight -jaik leváltására. A gyártó egyébként már a megrendelést megelőzően kidolgozta az elektronikai harcváltozathoz szükséges módosításokat, amit két A-6A-t átépítése követett. Ezekből az első, a “Methuselah” becenevű példány ma is Cherry Pointon van, a VMAQ-2 épületeihez közel helyezték el. Az aerodinamikai tesztekhez használt példány egyébként az előd A-6A változat második prototípusa is egyben - így már gondolom érthető a becenév.

Az A-6-osokkal megegyezően kétszemélyes kialakítású Electric Intruderek első bevetéseiket 1966 októberében végezték Vietnámban. A tudatosan is ideiglenes váltótípusnak készült 28 gép nagy részét a 70-es években nyugdíjazták, néhány példányt kivéve, melyek a Navy agresszor századaiban még a kilencvenes években is repültek.

A Grumman a hatvanas évek közepén kezdte meg a Navy megrendelésére az EA-6B változat tervezését, ez az alváltozat az első repülését 1968 májusában végezte. A haditengerészet EKA-3B Skywarrior-jainak leváltására szánt típus jelentős áttervezésen esett át, a törzs orrészét meghosszabbítva négyszemélyesre bővített gépek 1971-ben álltak hadrendbe. A Navy 15 századnyi, a Marines 1977-től 4 századnyi gépet rendszeresített. Egy tipikus hatgépes Marines Prowler század állománya 180 fő körüli, akik közül 8 pilóta és 20 ECMO (Electronic Countermeasures Officer). Habár a gép elektronikai rendszereit, fegyverzetét és a külső konténereiket folyamatosan fejlesztették, a típus jelzése a közel ötven év szolgálat alatt nem változott.

EA-6B 162228/CY-04

A típus minden jelentősebb, amerikai erőket érintő hadműveletben részt vett, de pont a folyamatos bevetések miatt alig láthattuk repülőnapokon és a hírekbe is viszonylag ritkán került. Feladatának megfelelően ugyanis hiába harcolt mindig az első vonalban, munkája "csak" a csapásmérő erők támogatása volt - ráadásul bevetéseiknek részletei sem lehettek soha publikusak. Jó példa erre az 1999-es, Jugoszlávia elleni Allied Force hadművelet, ahol a legtöbb harci bevetési időt a Prowlerek gyűjtötték össze azon a tavaszon a Balkán felett, és egyben ez volt az a típus is, amely minden egyes csapásmérő bevetés alatt a levegőben tartózkodott. Az 1995-ös Deliberate Force hadművelet alatt 25 Prowler állomásozott Avianoban, 4 további gép pedig az USS Theodore Roosevelt harccsoport részeként hajófedélzetről dolgozott. A Pentagont nagyban aggasztotta a Prowlerek ilyen szinten történt koncentrációja, ennek ellenére sok csapásmérő bevetést csupán azért kellett törölni, mert épp nem állt rendelkezésre elég EA-6-os. Ennek a háborúnak az egyik legfontosabb tanulsága is pontosan azt mutatta, hogy egy integrált légvédelmi rendszerrel rendelkező ellenség gyors legyőzéséhez nagyobb számban van szükség elektronikai zavaró és légvédelmet lefogó gépekre.

A Prowlerben a bal egyben ülő pilóta a gép irányításával van elfoglalva, valamint ő végzi az AGM-88 HARM rakéta indítását is. A jobb első ülésben elhelyezkedő ECMO-1 a navigációs feladatokat végzi, a kommunikációt a földi irányítással, az ellenséges gépek kommunikációjának zavarását, a gép önvédelmi rendszereinek kezelését, illetve a radargyilkos rakéta konfigurálását is az indítást megelőzően - nem kevés feladat hárul tehát rá. A hátsó üléseken helyet foglaló ECMO-2 és ECMO-3 az ellenséges radarok felkutatását, azonosítását és zavarását végzik: a zavarás történhet a felderített ellenséges radar frekvenciasávjaiban történő nagy teljesítményű adással (hatalmas zajt tolva a rendszerbe), vagy a vett jelek visszasugárzásával megvalósított hamis célok előállításával is. Az elektronikát kezelő hajózók bármely munkakörbe kerülhetnek, a szerepköröket gyakran cserélik is, bár a 2-es és 3-as munkahelyek kissé kevésbé népszerűek: nem lehet kellemes a korlátozott kilátással rendelkező hátsó kabinokban órákig feszülten bámulni a műszereket egy manőverező gépben. A Prowlerben az egymás mellett kialakított munkahelyek nagy előnyének számított, hogy hatékony és gyors kommunikációt tett lehetővé a hajózók között pl. egy összeszokott személyzetnél a részletes magyarázkodás helyett elég volt csak rámutatni valamire, hogy a másik megértse a szándékot. Bár a történethez az is hozzátartozik, hogy éles helyzetben bizony komoly rutinra és fegyelemre volt szüksége a 3 ECMO-nak, hogy az egymásközti rádiózással ne terheljék túl és ne próbálják hárman háromfelé irányítani a pilótát.

Vegyes kötelékbenEgy Hornet, két Prowler

A VMAQ-2 elődjének tekinthető fotografikus és elektronikai felderítést is végző VMC-2 század 1952-ben alakult meg Cherry Pointon, ekkor elsősorban AD-5Q Skyraiderekkel repültek. 1955-ben egy átszervezést követően az alakulat feladatköre bővült az elektronikai zavarással is, neve is módosult, ami ekkortól VMCJ-2 (Marine Composite Jamming Squadron 2) lett. Az új feladathoz új gépeket is kaptak az addigiak mellé: EF-10B Skyknightokat. 1955-ben jelent meg a Playboy magazin első száma, a század ekkor becenevét az addigi "Widowmakers"-ről (Özvegycsináló) "Playboys"-ra módosította, mely közel negyven évig elkísérte az alakulatot - ezért láthatunk még ma is nyuszis emblémákat a század gépein. 1960-ban az egység részt vett a Kubai rakétaválság kapcsán a kommunista ország feletti elektronikus- és fotófelderítést végző bevetéseken. 1965-ben elkezdődött az alakulat átfegyverzése EA-6A-ra és ugyanebben az időszakban érkeztek az első RF-4B-k is az alakulathoz, így volt olyan időszak, amikor négy eltérő típust üzemeltetett a század. 1966-73 között az alakulat gépei Vietnám felett harcoltak, ablakot nyitva a csapásmérő erők számára. 1975-ben ismét átnevezték a századot, ekkor kapta VMAQ-2 nevet. 1977-ig még vegyesen használták az EA-6A és az EA-6B változatokat. 1986-ban ott voltak Líbia felett az El Dorado Canyon hadművelet során, aztán 1990-ben Bahreinbe települtek és részt vettek az Desert Shield, majd az Operation Desert Storm hadműveletekben: itt 500 harci bevetést teljesítettek egy hathetes időszak alatt. 1992-ben az akkorra már 18 géppel rendelkező, hatalmasra nőtt létszámú századot három századra osztották fel: a VMAQ-1, -2 és -3-ra. A kilencvenes évek második felében elég sokat tartózkodtak a gépek Avianoban, ahonnan a balkáni Decisive Endeavor és Deliberate Guard békefenntartó, majd az Allied Force hadműveletben vettek részt. Ez utóbbi alkalmával a század gépei 464 harci bevetés során 2151 órát töltöttek a levegőben, aktívan zavarva és 57 HARM rakétát indítva nyomták el a jugoszláv légvédelmet. A VMAQ-2 becenevét 2000-ben módosították "Death Jesters"-re, mottója "Can do easy" - ami magyarra leginkább a "Simán megcsináljuk"-ként fordítható. 2003-tól leginkább az iraki, afgán és szír hadműveletekben vettek részt, főként a török Incirlik és az afgán Bagram bázisról indulva bevetéseikre.

A díszfestésű EA-6B 162230/CY-02

Az USAF hasonló szerepkörű EF-111-eseinek 1998-as kivonását követően jó tíz évig, az EA-18G Growlerek 2009-es csapatszolgálatba állásáig a Prowlerek alkották az USA fegyveres erőinek egyetlen taktikai elektronikai harcra bevethető típusát. A Navy a Growlerek érkezésének ütemében 2009 és 2015 között fokozatosan mind a 15 Prowler századát átfegyverezte az új típusra. A Marines 2016-ban kezdte meg az EA-6B kivonását a Marine Tactical Electronic Warfare Training Squadron 1 (VMAQT-1 "Banshees") kiképző századdal kezdve. Őket követte 2017-ben a VMAQ-4 "Seahawks", majd 2018-ban a VMAQ-3 "Moon Dogs" megszüntetése.

Az utolsónak maradt VMAQ-2 "Death Jesters" tavaly novemberben tért haza Észak-Karolinába a katari Al Udeid bázisról, ahonnan az Operation Resolute Support és Freedom’s Sentinel hadműveleteket támogatták Afganisztán, valamint az Operation Inherent Resolve műveletet Irak és Szíria felett. Elsődleges feladatuk az ISIS kommunikációjának megfigyelése és zavarása, valamint a rádióvezérlésű IED-ek (improvised explosive device) működésének akadályozása volt. Emellett bizonyára nagy buzgalommal rögzítették Szíria felett a régi orosz VHF radarok továbbfejlesztett változatainak jelformáit is - ezek modernizálást követő paraméterei még nem feltétlenül vannak benne a kódtárakban.

Egy F-35, két ProwlerA Prowlerek utolsó köteléke

A típus hivatalos kivonására és a század megszüntetésére a 2019. március 8-án tartott rendezvényen került sor. A négynapos eseménysorozat teljesen nyilvános volt minden érdeklődő számára, bár elsősorban a század korábbi hajózói és földi kiszolgálást végző katonái vettek részt az eseményeken. A közel ezer vendég jó része Öböl-háborús veterán, az idősebb generációból pedig sokan a vietnámi háborúban harcoltak - nagy élményt jelentett velük együtt végignézni a típus utolsó publikus szereplését.

A század hat gépéből a novemberi hazatérést követően három a tucsoni AMARG-ba került, egy pedig a MAPS Air múzeumba, az ohiói Cantonba. A kivonásig két gépet tartottak üzemben, a 162228/CY-04-es jelzésűt és a díszfestésű 162230/CY-02-est. Ez a két utolsó Prowler péntek délután a levegőbe emelkedett és látványos búcsúkötelékben húzott át az ünnepség felett egy-egy F-35B, AV-8B Harrier II és F/A-18C Hornet társaságában. Az ünnepségen beszédet mondott a század utolsó parancsnoka Lt. Colonel Andrew Rundle - aki 2003 óta tagja az egységnek, 3200 repült órája nagy részét Prowleren szerezte - megemlékezve azokról is, akik nem lehettek már közöttünk. Lieutenant General William D . Beydler, a Marines nyugállományú főparancsnoka - aki 4000 repült órájából háromezret F-18-ason szerzett - kiemelte, hogy a század fennállásnak 44 éve során példásan megfelelt a haditengerészet "Semper fi", avagy "Örökké hű" mottójának.

A hivatalos rendezvényt követően egyébként a század még májusig működött, bár elsősorban adminisztratív munkák vártak már csak a katonákra. A hajózók és a földi kiszolgálást végző katonák nagy része a Navy EA-18G Growlereire, vagy a Marines F-35-öseire kerül átképzésre, néhányan C-130-asokra ülnek át - az arcokon optimizmus tükröződött, látszott az embereken, hogy van jövőképük, jó előre felkészültek a váltásra minden szinten.

Egy HARM, egy AN/ALQ-99, két póttartályAz utolsó kötelék személyzete

Az ünnepségen részt vett két gép közül a 04-est március 12-én a dallasi Frontiers of Flight múzeumba, a díszfestésű 02-est két nappal később a washingtoni Dulles reptérre repülték át, ahonnan a szomszédos Steven F. Udvar-Hazy Center-ben kerül kiállításra hamarosan.

Az USMC nem állította szolgálatba a Growlert, így az EA-6B-k kivonásával a tengerészgyalogosok dedikált taktikai elektronikai harci típus nélkül maradnak. A Prowler feladatköreinek egy részét a jövőben várhatóan a Lockheed Martin F-35B-k, valamint pilótanélküli eszközök veszik át. Az ötödik generációs típusból pedig úgy néz ki, nem lesz hiány: a tervek szerint 8 század Lightning II kerül Cherry Pointba és ez a 128 gép egyben a jelenleg itt szolgáló Harrierek feladatait is fokozatosan átveszi a jövőben.

Az Aranysas 2019. júniusi számában megjelent cikk másodközlése.

Legyél Te az első hozzászóló!