Philmszakadás - Görög RF-4 kivonás

Az F-4 Phantom vitathatatlanul a sugárhajtóműves vadászgépek egyik legsikeresebbje, amely több mint fél évszázaddal rendszeresítése után is még mindig hadrendben áll több légierőben. Az eredetileg nagy hatótávolságú elfogóvadásznak szánt típus számos egyéb feladatkörben is sikeressé vált. A Görög Légierő 39 év szolgálat után 2017 májusában állította le Európa utolsó RF-4E felderítőgépeit, amely alkalomból látványos kivonási ünnepséget rendeztek lariszai bázisukon.

A phelderítő Phantom

A McDonnell repülőgépgyár már az első vázlatok elkészítése során számolt a később Phantomként híressé vált Model98-as gépük felderítő-változatával. Igaz, az 1953-ban felvázolt Model98B egyszemélyes csapásmérő még elég messze volt attól a Model98S kétszemélyes elfogóvadász-prototípustól, ami 1958. május 27-én emelkedett először a levegőbe, és amelyet alig három évvel később már az első szériagép is követett. Sebességi, magassági és emelkedési világcsúcsok jellemezték ezeket az éveket, valamint egy olyan döntés, amire korábban még nem volt példa: a légierő is rendszeresítette a haditengerészet vadászgépét (ekkor még F-110A típusjelzéssel). Az USAF ezzel a lendülettel meg is rendelte a felderítőváltozat kifejlesztését is, a szubszonikus RB-66 és az RF-84F sürgős leváltására. Az elődökhöz viszonyítva a Phantom hatalmas ugrást jelentett sebesség, hatótávolság, navigációs pontosság, de leginkább a beépített szenzorok tekintetében. Az első kísérleteket még 1961-ben egy haditengerészettől kölcsönvett előszériás vadász F4H-1-essel hajtották végre, amelyre felderítőkonténert függesztettek, majd következett a komolyabban átalakított felderítőváltozat. Ezt eredetileg RF-110A-nak jelöltek volna, de az 1962-es típusjelzés-egységesítés után már RF-4C elnevezéssel készült el. Ugyanakkor a tengerészgyalogosoknak is szükségük volt egy kukkoló változatra, nekik a hordozófedélzeti F-4B-ből készítették el az RF-4B-t. A Haditengerészetnek nem kellett a felderítő Phantom, volt náluk elég RA-5C Vigilante és RF-8G Crusader. Az altípus kialakításakor a vadászgépek nagyteljesítményű radarját eltávolították, és a módosított orr-rész csúcsába egy kisebb teljesítményű radar (AN/APQ-99) került, térképezésre. E mögött három kameraállást alakítottak ki. Az elsőben vagy egy előre-lefelé néző fényképezőgépet, vagy egy függőleges tengelyűt helyezhettek el (KS-72 vagy KS-87 típusút), 76 vagy 152 mm-es fókusztávolságú lencsével. A második állás szolgált a kis magasságú felvételek készítésére, ahol szintén többféle elrendezésben szerelhettek be fényképezőgépeket. Ide általában egy panorámakamera került (KA-56, 76 mm-es lencsével); de beszerelhettek három KS-87-est is rövidebb objektívekkel, amelyek közül egy függőlegesen lefelé, egy-egy pedig jobbra-balra oldalra-lefelé nézett; vagy pedig egyetlen oldalra néző fényképezőgépet komolyabb teleobjektívvel (305 vagy 457 mm); de akár egy függőleges tengelyű eszközt is, egészen hosszú (914 mm vagy akár 1676 mm-es) optikával. A harmadik, közvetlenül a pilótafülke előtt elhelyezett rekesz elsősorban a nagy magasságból dolgozó panoráma, vagy térképező kamerák számára készült. A kis magasságú panorámakamera képes volt repülés közben a film előhívására, visszatekerésére és a kazetta kidobására. Hogy valóban gyorsan a harctéri parancsnok kezébe kerülhessen a felderítés eredménye, az ejtőernyővel ereszkedő kazettára egy rádiójeladót is szereltek, hogy könnyen megtalálják. A kameráknál az orr kontúrja alul kezdetben némileg szögletes volt, amit a későbbi gyártású gépeken egy áramvonalasabb kialakítással cseréltek le. A gépet felszerelték infravörös felderítő rendszerrel, oldalra tekintő térképező radarral (amely akár valós időben is átjátszhatta a radarképet a földi állomásnak), illetve néhány gépet az ellenséges légvédelmi radarokat bemérő rendszerrel. A pilótafülkében a műszerfal tetején megjelent egy képernyő, amelyen megjeleníthető a gép előtti és alatti táj képe, valamint egy másik eszközön az oldalra tekintő kamerák által lefedett területet is láthatta a pilóta. A függőleges vezérsík tövébe villanótöltet-kivetőket helyeztek el az éjszakai fényképezéshez, míg a belépőélének burkolatába pedig a nagyobb hatótávolságú rövidhullámú rádió antennáját szerelték. A gépek nem voltak alkalmasak fegyverzet szállítására – kivéve egyetlen darab atombombát a törzs alatti középső tartón, biztos ami biztos alapon.

Az első RF-4C felszállására 1964. május 18-án került sor, ebből a változatból összesen 503 példányt gyártottak, míg a tengerészgyalogosok egy évvel később debütáló RF-4B-jéből 46-ot. Mindkét üzemeltetőnél végigszolgálták a vietnámi háborút, és bár a bőrnyakúak már 1990-ben leállították a típust, a légierős (és akkor már nemzeti gárdás) gépek közül néhány még bevetésre került a Sivatagi Viharban, az amerikai Phantomok hattyúdalában. Az RF-4C-ből hivatalosan csak hat példányt exportáltak Spanyolországnak és 18-at Dél-Koreának, de Izrael 1970-ben kölcsön kapott két gépet kilenc hónapra, néhány példányt pedig a CIA és Irán közösen használt a Szovjetunió felett – 1973-ban Genagyij Jeliszejev százados MiG-21-esével nekirepüléssel semmisített meg egy RF-4C-t saját terület felett. Míg a szovjet pilóta életét vesztette, addig a vegyes iráni-amerikai személyzet katapultált és fogságba esett. A Phantom korai vadászváltozatai csak mérsékelt exportsikereket értek el (összesen 127 F-4C-t és D-t adtak át Spanyolországnak, Dél-Koreának és Iránnak), az igazi áttörést a gépágyúval is felszerelt F-4E hozta meg a nemzetközi piacon. Magától értetődő volt, hogy a külföldi vásárlók igényeinek kielégítésére ebből is kialakítsanak egy felderítőváltozatot. Nagy vonalakban az RF-4C orrát szerelték fel egy F-4E-re, bár persze azért voltak egyéb változtatások is, például az első szériák nem kapták meg a vadászváltozat külső orrsegédszárnyait, amelyek nagyobb manőverezőképességet biztosítottak. A német megrendelésre készült felderítő-prototípus 1970-ben repült először, majd 1971-ben állt hadrendbe a típus az AKG 51-nél és az AKG 52-nél Bremgartenben, illetve Leckben. Nyolc évvel később a gépeket alkalmassá tették földi célok elleni csapásmérésre is, félve a Varsói Szerződés csapatainak tömeges támadásától. A 88 német példány mellett 16 került Iránba, valamint eladtak nyolc-nyolc új építésű példányt Török-, illetve Görögországnak is. Japán, amely licenc alapján gyártotta a vadászváltozatot, 14 darab amerikai készítésű RF-4EJ-t vett (majd otthon átalakítottak még 17 vadászgépet felderítőnek), és Izrael is kapott hat RF-4E-t. Ez utóbbi országba került még három darab F-4E(S) is.

Hellén harcosok

Görögország kapcsolata a Phantommal 1972-ben kezdődött, amikor is 36 darab F-4E vadászbombázót rendeltek a Peace Icarus I program keretében. Ezeket a következő évtől szállítottak le az andravidai bázison települt 117. ezrednek. 1976-ban további 18 F-4E-t, és egyben nyolc RF-4E-t is vásároltak. A felderítőgépek közül két példányt a kormányközi Katonai Segítségnyújtási Program keretén belül ingyen kaptak meg, míg a maradék hatot közvetlenül a McDonnell-Douglastól vették. A második rendelés gépei a közép-görögországi Lariszába kerültek, a vadászok a 337. századnál váltották le a radar nélküli, csak nappal használható F-5A-kat, míg az RF-4E-k a 348. harcászati felderítőszázadhoz kerültek.

Az egység elődjét, a 348. harcászati felderítő repülőrajt 1953-ban hozták létre az Athén melletti Elefszina repülőterén, egy évvel a NATO csatlakozás után, négy évvel a polgárháború befejezését követően, amikor északról a szocialista tábor, keletről pedig az ősellenség Törökország fenyegette az államot. Mivel a rendelkezésre álló Curtiss SB2C Helldiver zuhanóbombázók és Merlin-motoros Spitfire-ek alkalmatlanok voltak a felderítésre, ezért a NATO-segítség keretében éppen beérkező Republic F-84G Thunderjet vadászbombázók közül kilenc példányt átalakítottak, a bal szárnyvég-tartály elejébe szereltek be egy-egy kisebb kamerát. A korabeli viszonyokra jellemző, hogy az első próbarepülést 1953. szeptember 9-én hajtották végre, majd négy berepülést követően, tizenöt nappal később már a Szófia melletti doborszlavci légitámaszpontot fényképezték végig az F-84G (R) típusjelű géppel. Bulgárián kívül rendszeresen megfordultak Jugoszlávia, Románia és Albánia légterében is. Már a következő évben átköltöztek a fővárostól 350 km-re északra található Lariszába, hogy közelebb legyenek a Varsói Szerződés tagországaihoz, majd 1955-ben megkapták az első „igazi” felderítőgépeiket, a Lockheed RT-33A-kat. Noha alapvetően ezek is csak átalakított gyakorlógépek voltak, a Thunderjetnél szerényebb teljesítménnyel, de az orr-részükben már komoly fényképezőgépek is helyet kaptak. Mivel ebből 22 példányhoz jutottak, így a rajt hivatalosan is századdá bővítették, a megalakult 348. harcászati felderítő repülőszázad felvette a „Szemek” (Matia) nevet. Egy évvel később már olyan gépek érkeztek, amelyekre igazán nem lehetett panaszuk: a Republic RF-84F Thunderflash a NATO szabvány felderítőgépe volt akkoriban. A nyilazott szárnyú típusból végül összesen 41 példányt állítottak hadrendbe. A hatvanas években a bevetések fókusza a szocialista tábor fölötti bevetésekről áttevődött a törökök utáni kíváncsiskodásra – volt amikor a brit Lightningok próbálták megakadályozni a 348-asokat, hogy Ciprus fölött fényképezzenek, de ugyanúgy nem jártak sikerrel, mint általában a török elfogóvadászok, akiket leggyakrabban az extrém mélyrepüléssel cseleztek ki. A század életében a következő nagy ugrásra 1978. november 3-ig kellett várni, ekkor szállt le az első RF-4E Lariszában. A pilóták átképzését a Phantomra otthon meg tudták oldani, de a hátsó ülésen helyet foglaló operátorok közül, akik a kamerákat kezelik, négyet ki kellett küldeni Amerikába, hogy megtanulják a felderítőrendszerek kezelését. Az új típus érkezése után a század egyik rajában az RF-4E-k repültek, a másikban megtartották az RF-84F Thunderflash-eket. A Phantom 1980-ra érte el a teljes hadrafoghatóságot, és alapjaiban változtatta meg a felderítők életét. Éjjel-nappal használható géphez jutottak, amely az oldalra tekintő, 168 cm-es fókusztávolságú KS-127A kamerájával részlegesen alkalmassá vált stratégiai információszerzésre is – a hatalmas fényképezőgéppel jó időben, nagy magasságról közel 100 km mélyre be tudtak fényképezni Törökország területére. Míg a régi típus mindig egyedül ment bevetésre, a Phantomok párban jártak, hogy a váratlanul felmerülő akadályok ellenére biztosan elkészíthessék a megfelelő felvételeket, és vadásztámadás esetén segíthessék egymást. A legjobb védelem mindenesetre a kis magasság-nagy sebesség kombinációja, amikor rövid fókusztávolságú panorámakamerákat kell alkalmazni. Mindig a feladattól függően került meghatározásra a bevetési magasság (mélyrepüléstől nagy magasságig), az alkalmazott kamerák és lencsék típusa, beállításai, illetve a repülési irány (az árnyékok figyelembe vételével).

1991-ben viszont nem húzhatták tovább a matuzsálemi RF-84-esek, a típust 35 évnyi szolgálat után selejtezni kellett. A felderítőállomány így drámaian lecsökkent – a nyolc Phantomból eddigre már három megsemmisült balesetekben. Ekkor azonban hirtelen segítség érkezett Németországból, ahol a Tornado ECR-ek hadrendbe állításával, és a hidegháború végével feleslegessé váltak a saját RF-4E-k. A vaskeresztes gépek közül 27 darabot átadtak Görögországnak, melyekből 20-at hadrendbe is állítottak, a maradékot pedig alaktrészbázisnak lekonzerválták (miközben Törökország is kapott az ex-német gépekből). Az újonnan beérkező, de régebben legyártott gépek sok tekintetben gyengébbek voltak a már rendelkezésre állóknál. Nem volt rajtuk besugárzásjelző, és hiányzott róluk az orrsegédszárny, így 25 fokos állásszög helyett csak 19,2 fokig lehetett húzni, ami azért komoly különbség. A többi felderítő Phantomhoz hasonlóan kezdetben ezek is alkalmatlanok voltak a Sidewinder hordozására – a görögök saját maguk integrálták az AIM-9L-et. Az új évezredben megpróbálták lecserélni a hagyományos, filmre dolgozó kamerákat a KS-127EO digitális fényképezőgépre, de nem sikerült megfelelően integrálni a hatvanas éveket idéző sárkánnyal, így végig az eredeti optikai felszereléssel repültek a gépek. Egy másik integráció viszont sikerrel járt, így 2003-tól a külső függesztésű ASTAC konténerrel elektronikai felderítésre is használhatóvá váltak a Phantomok. Az F-4E vadászaiktól eltérően a gépeket nem modernizálták, aminek a legfeltűnőbb jele a hajtóművek kilométerekről látható füstcsíkja, a levegőben erről lehetett a legkönnyebben megkülönböztetni egy andravidai vadászbombázót egy lariszai felderítőtől.

A film vége

Míg a vadászbombázó Phantomok alapos korszerűsítésen estek át Görögországban, és még hosszú éveken át számolnak velük, addig a felderítő társaikhoz érdemben nem nyúltak. A típus pótlására még 2007-ben megrendelték az F-16-osokra a Goodrich DB-110 felderítőkonténer két példányát – eredetileg többet szerettek volna, de a rendelkezésre álló információk szerint gazdasági okokból nem került több beszerzésre. A várakozásokkal ellentétben a 110 hüvelykes (279 cm) fókusztávolságú, éjjel-nappal egyaránt alkalmazható digitális kamerával felszerelt gondolákat valószínűleg nem a Phantomokkal szomszédos lariszai F-16-os század, a 337. kapta meg, hanem az andravidai 335-ösök. Miközben ők tanulták a felderítő bevetések végrehajtását, az öreg RF-4-esek felett végleg elszálltak az évek, többségük kirepülte az idejét – az eredetileg beszerzett gépek is 39 évesek, de az ex-német masinák már legalább 46 esztendősek. Pályafutásuk során hetet össze is törtek – a balesetekben sajnos négy hajózó is odaveszett. Idénre már csak három példány maradt repülőképes. Így megszületett a döntés: a típust 2017. május 5-én kivonják, a 64 éves alakulatot pedig feloszlatják. Az eseménynek megadták a módját a helyiek, azt nyilvánossá tették, és az előző napra a típus szerelmeseinek egy spotternapot is szerveztek. Az ezen résztvevő fotósoknak még külön felvarrót is készítettek, de magának a kivonási események is megvolt a saját emblémája, amelyen a század négy típusa látható egy fényképezőgép blendéje előtt, és szerepel az egész rendezvény jelmondata is: „A film vége”. Ezt a jelvényt nem csak felvarrónak hímeztették ki, de felkerült magára az egyik díszfestésű Phantom hasára is. A megmaradt három RF-4E közül az a példány, amelyik még az eredeti görög rendeléssel érkezett, megtartotta a jellegzetes „délkelet-ázsiai” mintázatú kamuflázsát. A másik két gép, amelynek szögletesebb kamera-burkolata elárulta, hogy a német szállítással érkeztek, látványos díszfestést kapott. Az egyik függőleges vezérsíkjára a század nevének megfelelően nagyméretű szemeket festettek, a törzsgerincre pedig filmszalagban a repült típusok sziluettjei kerültek fel. Míg ez alapvetően megtartotta a luftwaffés kamuflázsát, addig az utolsó példányt teljes egészében feketére fújták. Erre Spook (Szellem), a phantomosok jellegzetes kabalafigurája került fel, a repült típusok sziluettjei (a repült órákat is megjelenítve), a kivonási embléma, valamint a „Film vége” felirat. Egyébként 1994-ben már pont ugyanez a gép volt a német RF-4 kivonás különleges festésű masinája.

A nem túl pörgős spotternapon mindhárom gép kétszer is levegőbe emelkedett, és bár sajnos nem tartottak igazi bemutatót a fotósok számára, többször is elhúztak a légtérben, hol egyesével, hol kötelékben – olykor még egy-egy Mirage 2000-essel és F-16-ossal együtt is. Jellemzően ezt mindig úgy tették, hogy nem lehetett róluk igazán jó minőségű felvételeket készíteni, bár ezért bőven kárpótolt, hogy leszállás után lassan végiggurultak közvetlenül a nézők előtt – sőt, a típus két lelkes szerelmese még Spooknak is beöltözött, és pózoltak a gépek előtt. Közben azért a háttérben jöttek-mentek a helyi F-16-osok, amelyek között láthattuk az éles fegyverzetű keszi géppárt is. A 337. század néhány géppel folyamatosan egy, a török fenyegetéshez közelebbi szigetre kitelepülve ad készültséget, és éppen a heti váltás szállt fel. Beesett egy rövid technikai pihenőre egy belga F-16-os géppár is, ők valószínűleg a közel-keleti misszióból voltak hazatérőben, valamint gyakorlórepülést tartott a görög F-16-os és T-6-os bemutatópilóta is.

A másnapi ünnepi állománygyűlésre az egyik előtéren került sor, ahova kivontattak egy F-16-ost és egy régen leállított RF-84-est is. Érdekes módon az eseményen az elöljárók viszonylag keveset beszéltek, az idő legnagyobb részében egy pópa énekelt, és vezetett valamilyen egyházi jellegű szertartást – legalábbis a görög nyelv ismerete nélkül erre következtettünk. Mindenesetre az elesettek tiszteletére elrendelt egy perces néma csend egyértelmű volt – és szívbemarkoló a tökéletes némaság a bázison. A ceremónia kezdetét követően a tömeg felé kifordítva felszállt a megmaradt három RF-4E, utána egy-egy Mirage-zsal és F-16-ossal közösen egyszer áthúztak az állománygyűlés fölött, majd megjelent még egyszer, immáron kísérő nélkül a három Phantom, és egy oszoljt követően leszálltak. Az utolsó európai RF-4-es a legvégső leszállása után begurult a szónoki emelvény mögött kiállított két gép közé, majd egy-egy T-6-os és F-16-os műrepülést követően véget ért a hivatalos rendezvény. Ezt követően lebontották a kordonokat, és mi, nem hivatalos résztvevők is megtekinthettük a hangárban elhelyezett fotókiállítást, a kiszerelt felderítőrendszereket és egyéb relikviákat, valamint a három gépet is. Miközben a figyelem középpontjában természetesen a fekete RF-4-es állt, amely előtt ismét Spook pózolt, megdöbbentő volt észrevenni, hogy a mellette álló F-16-oson éles AMRAAM és IRIS-T rakéták voltak, mindenféle kordon nélkül. Hiába, a török légierővel napi szinten harcoló görögöknél másként mennek a dolgok. Például egy RF-4-es kivonásról is nagyszerűen meg tudnak emlékezni, ellentétben egyes légierőkkel, ahol csendben sunnyogva állítják le a számukra egyébként sokkal fontosabb MiG-29-eseket…

A cikk nyomtatott változata az Aranysas magazin 2017. júliusi számában jelent meg