La Ferté-Alais 2009: Foghíjas csatársor

A motoros repülés kezdetét követően számos nemzet tervezett és állított elő önállóan repülőeszközöket, viszont jóval kevesebb azoknak a száma, ahol ezen idők tanúit az utókor is láthatja. Franciaország ebből a szempontból egyike a kivételes helyzetben lévő államoknak, hiszen az alapítványok és más egyesületek munkája révén a repülőgépiparuk emlékeinek jelentős részét megtaláljuk a múzeumok falai között, vagy a repülőnapok résztvevőiként. Franciaországban, a levegőben is látható veterán gépek gravitációs központja a Salis alapítvány által üzemeltetett La Ferté-Alais-ban található füves repülőtér, ahol évente találkozhatunk az öreg masinákkal.

A szombati napot tökéletes időjárás jellemezte, tiszta égbolt, gyenge szél és huszonnégy Celsius fok, egyszóval kívánni sem lehetett volna jobb időt! Délelőtt a statikus sort jártuk be, az ott látható gépek nagy részét a levegőben is láthattuk délután, de sajnos akadt ez alól fájdalmas kivétel is. Az előre jelzett résztvevők között szerepelt egy Focke Wulf 190-es vadászgép, ami nagymértékben hozzájárult az utazás melletti döntésünk meghozatalában. A repülőtér legnagyobb hangárába belépve azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a repülő fóka látványáról le kell mondanunk. Számos műszaki dolgozott a szétszerelt jobboldali futómű miatt bakokon álló masinán. Bár vasárnap a százkilencvenes már saját lábán gurult ki a közönség elé, a felszállása ez alkalommal elmaradt. A nézők számára kijelölt terület több pontján találkozhattunk a múlt hangulatának felidézésében segítő katonai hagyományőrző egyesületek támaszpontjaival. Ezeken a helyeken a második világháborús időszak amerikai egyenruhái, fegyverzete és járművei domináltak, de találkoztunk a Jagdwaffe egy ifjú tisztjével is, aki fiatal kora ellenére láthatóan kiérdemelte az első osztályú Vaskeresztet. A hangárokban nézelődve is találkoztunk különlegességekkel, ezek egyike az MJ-54 Silas volt. Az MJ-50 sportrepülőgépből továbbfejlesztett, apró szállítógépről van szó, ami inkább tűnt házilagos fabrikálásnak mintsem komoly mérnöki produktumnak.

Bár ez az esemény alapvetően a veterán gépekre van kihegyezve, napjaink technikájában is bővelkedett a hétvége. A dinamikus program nyitányaként a Francia Haditengerészet alkalmi köteléke, négy Super Etendard, két Rafale, egy E-2C Hawkeye, továbbá egy MS-760 veterán kiképzőgép érkezett a légtérbe. Gyanítom, a haditengerészeti gépek itt látható előadása a világ bármely repülőnapján megdobogtatná a nézők szívét. Ezután a veterán gépek vették át a repülőtér légterét. A típusok létrejöttük időrendi sorrendjében követték egymást a levegőben, kezdve a drótokkal összetartott kétfedelűektől egészen a Skyraider-ig. Természetesen nem mindegyik itt látott repülőgép eredeti, néhány esetben replikák pótolták azon szerkezeteket melyek már teljesen eltűntek a repülés világából, vagy múzeumi példányaikat, koruknál és állapotuknál fogva lehetetlen repülőképessé tenni. Ezek közé tartozott egy SE-5-ös angol vadászgép, a Messerschmitt Me 163-as Komet és a Breuget XIV-es kétfedelű, amely a második világháború előtti "Lignes Latécoéres" légiposta szolgálat festését kapta meg építőitől. A Breuget XIV-esen kívül még egy-egy MS-317-es, MS-500 Criquet és az MS-406C1-es vadász repülésével (sajnos) ki is merült a francia veteránok idei szerepeltetése. Általában igaznak tűnik az a nézet, hogy az a repülőgép, ami szép az egyben jó is. Nos, ez alapján az MS-406-os nem tartozhatott korának legsikeresebb vadászgépei közé. A Finn légierőben kapott egyik beceneve "lógó hasú" elég pontosan definiálja a gép küllemét. Szolgálatba állítását követően számos probléma merült fel, többek között a motor nem kielégítő teljesítménye és a nagy magasságban befagyó fegyverzet, de ezeket a hibákat lassan orvosolták a mérnökök. Vélhetőleg nem a típus gyengeségei, hanem a rossz katonai vezetés vezetett a Franciaországi csata alatt nyújtott megkérdőjelezhető teljesítményhez. A La Fertében látott "MS-406"-os valójában egy Svájcban, licencben gyártott D-3801-es, ahol egészen 1954-ig repültek kiképző és célvontató gépként. Jelenleg a Swiss Historic Aircraft Co. által üzemeltetett vadász az egyetlen repülőképes példány a világon.

Ami a kiképző gépeket illeti, mind a tengelyhatalmak, mind a szövetségesek oldaláról nagy számban maradtak fenn az utókor számára és egy jelentős részük aktívan tölti napjait. A harmincas-negyvenes évek trénereiből egy-egy Bücker Jungmann, Jungmeister, Fw 44-es, Tiger Moth, Stearman PT-17-es és PT-22-es repült a hétvégén. Ebből a felsorolásból kiemelkedik az Európában ritkán látható Ryan PT-22-es. T. Claude Ryan nevéhez számos sikeres és híressé vált repülőgép kötődik, mint például a "Spirit of St. Louis", amely fedélzetén Charles Lindbergh 1927. május 20. és 21-edike között elsőként repülte át az Atlanti-óceánt. A PT-22-es a kissé bumfordi kinézetű PT-16-os továbbfejlesztett változata, amit a hadsereg igényei alapján alakítottak át. Többek között megfelelő teljesítményű csillagmotort építettek be, ez egyben a sárkány áttervezésével járt, ami nem csak a gép teljesítményén, de a külsején is sokat javított. A futóművekről lekerültek az áramvonalas burkolatok és szélesebb nyomtávban kerültek elhelyezésre, a pilótafülkét kibővítették, hogy az ejtőernyők számára is megfelelő mennyiségű hely jusson. Ez a repülőgép volt az Amerikai Hadsereg első egyfedelű kiképző-típusa, igaz, a külső merevítéseket igénylő szárnyai még nem voltak önhordóak. 1568 példány épült a különböző variánsokból, napjainkban 80-90 tud önállóan a levegőbe emelkedni. Kicsit későbbi időből, de feladatkörükben hasonló T-6-osokból és egy P-40N Kittyhawk vadászgépből álló csapat látványos pirotechnikával megfejelt csatajelenetet adott elő. Az elképzelt helyszín és időpont mi lehetne más, mint Pearl Harbor és a japán támadás. A T-6-osok a show kezdetén ellenséges bombázóként borították lángba és füstbe a repülőteret, majd átalakultak amerikai vadászgépekké. Az agresszor szerepét minden évben egy Zerová átépített társuk kelti életre, aki legyőzését követően sűrű füstcsíkot húzva tűnt el a fák koronája mögött. Kevésbé harcias, de mindenképpen egy legendás típuscsalád tagja a Fi 156 Storch-ból "franciásított" MS-500-as. Kigurulásakor megfigyelhettük pilótáját, aki ősz hajából kiindulva minimum ötven év rutinjával vezette gépét. Hát a rutin meg is látszott a repülésen! Talán furcsának hat a tolóerő vektoros kormányzással ellátott modern vadászgépek korában egy, még a saját idejében is lassúnak bizonyuló repülőgépről áradozni, de ez a párosítás minden elismerést megérdemelt. Némi szél segítségével egy 100x100 méteres terület légterében minden lehetséges manővert láthattunk, amire a típus képes - és az nem kevés. Bevezetőnek, a felszállást követően nagy állásszöggel, két-három percen keresztül forgószárnyas módjára állt a levegőben, majd egy autogírót megszégyenítő süllyedéssel és területen szállt le és fel.

Hasonló kunsztokra a Messerschmitt Stiftung Me 163-as replikája nem volt képes, de az ő repülése aratta a legnagyobb közönségsikert - és nem alaptalanul! Erőforrást érthető módon nem építettek a "sárkánytojás" másolatába, egy Do-27-es vontatta a magasba, ahonnan leválva megkezdte siklórepülését. Aerodinamika adottságainak köszönhetően ez inkább volt nevezhető irányított zuhanásnak, mintsem vitorlázó repülésnek. Szűk fordulók, néhány bukfenc és a vörösre festett gép már a földközelben járt, ahol egy nagy ívű fordulóval elkoptatta a sebességét és leszállt. A keleti blokkot egy Jak-3-as és három Jak-52-es képviselte, akik kötelékben és egyénileg egyaránt repültek. Némi izgalomra adott okot a Jak-3-as vasárnapi leszállása: valamilyen oknál fogva olyan futómű-próbáló sebességgel érkezett be, hogy éppen csak elegendőnek bizonyult az amúgy bőséges pályahossz. Egy másik világháborús vadászgépet, a Spitfire XIX-et már néhány éve ismerhetik a repülőnapok látogatói, csak eddig teljesen más fizimiskával láthattuk. Eddig egy kék színnel és D-Day csíkokkal dekorált, hatágú koaxiális légcsavarral ellátott fotófelderítő képe került a filmekre vagy memóriakártyákra. Mivel az eredetileg gyártott verziók közül ilyen sárkány és erőforrás párosítás nem készült, a kérdés állandó témát biztosított az internetes fórumoknak. Nevezetesen, a látott Spitfire XIX-es, vagy 22-es változat? Íme, a megoldás! 1989-ban szerettek volna magassági világrekordot elérni a géppel, ennek érdekében egy Avro Shackleton 2341 lóerős Griffon 83-as motorját és a hozzá tartozó légcsavarokat építették be. Az eredeti Griffon 57-es, közel négyszáz lóerővel kevesebb teljesítmény leadására képes - ez indokolta az átalakítást. Mára az eredeti motor muzsikál a gép orrában és visszakapta régi kamuflázsát, amivel Szingapúrban szolgálta a korona érdekeit a SQN 51 kötelékében. Az előbb felsoroltakon kívül szinte minden veterán típus megjelent a légtérben, ami a világnak ezen a pontján látható, a B-17-estől a Ju-52-esig.

A repülőnap környezete és hangulata, a minden évben kisebb vagy nagyobb mértékben változó résztvevők palettája gondoskodik róla, hogy aki járt itt egyszer, az néhány évente ismét utazási célpontként jelölje be ezt a francia kisvárost. Visszautalva az írás elején említett műsorszerkezet áralakításra, a rendezők várakozását a kilátogató nézők száma mindenképpen igazolta, két evvel ezelőttre visszagondolva, közel a kétszeresére emelkedett a látogatók mennyisége. Ennek ellenére remélem, hogy vendéglátóink a jövőben kissé bőkezűbben mérik részünkre az öreg gall vasmadarak szerepeltetését.