wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2008

Tornádó-veszély - ELITE 2008

Toldi Miklós

Hat repülőtér, negyvenkét harci gép, tíz helikopter, tizennégy szállító és támogató repülőgép, tizenkilenc földi telepítésű légvédelmi fegyverrendszer, tizennyolc nemzet háromezer-kétszáz katonája, kilenc ország megfigyelői, tizenhét napig tartó közös gyakorlaton Németországban: ez az ELITE (Electronic Warfare Live Training Exercise), vagyis az élő elektronikai hadviselési hadgyakorlat résztvevőinek mérlege 2008-ban.

A gyakorlat célja, hogy a részt vevő nemzetek többfeladatú repülőeszközei, földi telepítésű légvédelmi és zavaróeszközei egy valóság-közeli, komplex harci helyzetre leginkább hasonlító környezetben mérhessék össze képességeiket, valamint a megmérettetést követően a levont következtetéseknek megfelelően módosíthassák harceljárásaikat és technikai eszközeiket. A gyakorlatsorozat gyökerei 2001-ig nyúlnak vissza, ebben az időben a Lechfeldi 32. vadászbombázó-ezred kívánt felkészülni az amerikai Red Flagen történő szereplésére a 43. légvédelmirakéta-osztály közreműködésével. A helyi gyakorlat az évek során nemzetközivé szélesedett, és az idén már egyértelművé vált, hogy a rendelkezésre álló terület és fogadóképesség tekintetében elérte lehetőségeinek felső határát. Sajnos a sűrűn lakott Európában nem állnak rendelkezésre az amerikai vagy az ausztrál kontinensen található hatalmas kiterjedésű, néptelen területek, ezáltal a lehetőségek is jóval szűkre szabottabbak. Az idén, a tavalyi évhez hasonlóan, magyar rakétások is részt vettek a gyakorlaton. A MH 12. Arrabona légvédelmi rakéta ezred, egy modernizált SA-6 Kub légvédelmi rakétaüteggel, Böcz Lajos alezredes (Összhaderőnemi Parancsnokság) vezetésével képviselte hazánk haderejét Németországban.

Társaságunk a lechfeldi repülőtérre és a heubergi gyakorlótérre kért és kapott egy-egy napra látogatási lehetőséget. A lechfeldi bázison német Tornado ECR, IDS, RECCE, görög F-16 Falcon, török F-16 Block 50-es, F-4E Phantom, spanyol F-18-as, lengyel Szu-22-es és olasz Tornado harci gépek állomásoztak az ELITE ideje alatt. A bevetéseket vegyes nemzetiségű és eltérő rendeltetésű gépekből álló légiharccsoportok (COMAO) hajtották végre, megosztva egymás között a feladatokat. Közepes és nagy magasságban Fighting Falconok, Tornadók és Phantomok biztosították a légteret, elektronikai zavarást végeztek, vagy imitált HARM rakétaindítással próbálták kiiktatni a földi légvédelem radarjait, talajszinten a vadászbombázók mértek csapást, vagy felderítőgépek kíséreltek meg információt szerezni a számukra kijelölt célterületről. Az USA légierejét Spangdahlemből felszálló F-16-os vadászgépek képviselték a harci játékon, a Sólymok vadászfedezetet biztosítottak a kötelékek számára. A COMAO-kötelékekben szállítógépek és helikopterek is szerepet kaptak, ők kutató-mentő feladatokat láttak el, illetve speciális egységek ellenséges területre való be- és kijuttatását és utánpótlás szállítását gyakorolták. Az elmúlt évek konfliktusai rámutattak arra, hogy ezek a repülőeszközök gyakran kénytelenek mélyen behatolni az ellenség által védett területekre, valamint számolniuk kell az irreguláris erőknél nagy számban alkalmazott csöves és tüzér lég-védelmi eszközök jelentette veszélyekkel. A kis magasságban és alacsony sebességgel repülő helikopterek és szállítók itt élethű körülmények között fejleszthették a passzív zavaróeszközeik és a kitérő manőverek együttes alkalmazását. A CH-53GS, Bo-105-ös, A-109-es és Sea King forgószárnyasok a laupheimi, míg a C-160-as, C-130-as és CASA-295-ös szállítógépek a landsbergi bázisra települtek. Neuburg repteréről Eurofighter vadászgépek, a GFD polgári vállalkozás LR 35-ös zavarói és DA-20-as típusok vettek részt a gyakorlaton.

A nagyszámú repülőeszköz mozgásának koordinálását Geilenkirchenből induló E-3A AWACS légtérellenőrző gépek segítették. A közreműködő gépek napi két alkalommal, egy délelőtti és egy délutáni turnusban vágtak neki a kijelölt légtérnek. Mi a gurulóút mellett elkerített területről figyelhettük és fotózhattuk a különböző függesztményekkel ellátott taxizó és felszálló masinákat. Két éve csak az induló és érkező gépeket lehetett megtekinteni, tavaly a rossz időjárás miatt az aznapi bevetések elmaradtak, így kárpótlásul a repülőtér különböző pontjain elhelyezett vasmadarakat járhattuk körbe. Az idén a szervezőknek köszönhetően mindkét fázisban figyelemmel kísérhettük a gépek és személyzetük munkáját. A bázistúra első állomásán a spanyol F-18-asokkal és a lengyelek Szu-22-es vadászbombázóival találkoztunk. Mindkét csapat a délutáni bevetést megelőző ellenőrzéseit végezte éppen. Két buszra való, nagyjából 150 fős civil társaságunk rajzotta körül a gépeket, sűrűn kattogtatva fotómasináját, és élvezte a polgári személyek számára ritkán adódó látványt. A katonák számára láthatóan már megszokott esemény az „őrültek" rohama, és nyugodtan végezték tovább a munkájukat. A török, görög és angol katonák kifejezetten szívesen vették a feléjük irányuló figyelmet, és örömmel álltak össze egy közös fotó elkészítéséhez gépeik előtt. Körtúránk az angol Tornadóknál ért véget, itt még végignézhettük, ahogy egy műszaki problémákkal küzdő vadászbombázót bütykölnek a gazdái. Bár ez a típus nem mondható éppen fiatalnak, de a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a felmerülő problémák egy részénél elegendő a meghibásodott elektronikai egység néhány perc alatt végrehajtható cseréje és ellenőrzése. A második hullám kora délutáni felszállását még nyomon követhettük, majd vendéglátóink elköszöntek tőlünk, és elhagytuk a bázis területét.

Másnap reggel a heubergi gyakorlótér közelében találkoztunk Böcz Lajos alezredes és Andor Tamás őrnagy urakkal, akik lehetővé tették, hogy a délutáni órákban meglátogassuk a magyar kontingenst, valamint informáltak az egység feladatairól, a gyakorlat során szerzett élményekről és eredményekről. A nap első felét a gyakorlótéren kijelölt fotós ponton tölthettük el. Kiszállításunk közben kisbuszunk ablakából láthattuk a 4800 hektáros terület egy részén célként elhelyezett ósdi páncélosokat, gépjárműveket és egyéb műtárgyakat. Heubergben a német haderő egységei tartanak rendszeresen éleslövészetet, 35 mm űrméretű fegyverekig bezáróan. A terület domborzati viszonyai jól megfelelnek az ELITE kívánalmainak. A dombos, völgyekkel és erdősávokkal szabdalt terület kiválóan alkalmas álcázott légvédelmi állások telepítésére, és a kis magasságban érkező gépek is megpróbálhatnak elbújni a mindig éberen kutató elektronikus szemek elől. Megérkezésünket követően kiderült, hogy ráadásként a fotósoknak elkerített szűk terület közvetlen közelében két német Stinger és egy járműre telepített belga Mistral-egység munkáját is nyomon követhetjük. Berepüléskor a rakéták kezelői a közelben felállított lokátortól kaptak rádión adatokat a közeledő célokról, vagy a szemükre és egy látcsőre hagyatkozva kutattak a „préda" után. A célok elfogását előbb szaggatott, majd folyamatos sípolással jelezték a rendszerek, az adott egység parancsnoka azonosította a célt, meghatározta annak távolságát, végül kiadta a tűz-parancsot. Szemmel láthatóan a német bakák parancsnokait nem hatotta meg a várhatón meleg időjárás, katonáik teljes felszerelésben, kevlár kiegészítőkkel gazdagon feldíszítve látták el a szolgálatot, eközben belga társaik jóval lezserebb mundérban tölthették el a napot. Igazi vizuális élvezetet a szállítógépek és a helikopterek repülése jelentett. A tartózkodási helyünket jelentő domb mellett és felett eldübörgő tehergépek, követve a mögöttünk elterülő völgy vonalát, infracsapda-szórással és enyhe fordulókkal igyekeztek kikerülni a számukra veszélyt jelentő zónából. A pálmát, a mi szemszögünkből, a CH-53-as forgószárnyasok manőverei és tömeges infrázásuk vitte el. A völgyek takarásából kibukkanó gépek pilótái az ellenséges eszközök besugárzására intenzív fordulókkal és izzó karácsonyfára hasonlító magnéziumszőnyegek terítésével válaszoltak. Érdekes volt látni a közvetlenül felettünk áthúzó CH-53-as rakodórámpáján törökülésben ülő katona szinte egykedvű arcát, miközben a feje mellett néhány méterre izzó fénylabdák hagyják el a helikoptert. Íme, egy szituáció, ami az egyik ember számára felejthetetlen élményt és kalandot jelentene, míg a másik ember életében „csak" hivatása gyakorlásának egy szűk és valószínűleg nem is legérdekesebb pillanata.

Természetesen szigorúan meghatározzák, hogy hol és milyen körülmények között használhatják az infracsalikat és radarzavaró dipólokat. Míg a kis magasságban kiszórt infracsapdák tűzveszélyt jelentenek, a radarzavaró fémcsíkok az elektromos vezetékekben okozhatnak komoly károkat. A kiszórt magnéziumtöltetek miatt délutánra már két kisebb tűz füstje töltötte be a völgyet, igazolva a szigorú szabályozások létjogosultságát. A merevszárnyúak többsége számunkra fogyaszthatatlan magasságban vagy távolságban végezte feladatát, de egy tigrisfestésű Tornado és pilótája harmincméteres magasságban, késben repülve azért gondoskodott a megfelelő fotótémáról. Tőlünk néhány kilométerre egy domboldalból több alkalommal szimuláltak rakétaindítást. A harminc-negyven méterre emelkedő piropatronok célja, hogy növelve a gyakorlat valósághűségét, vizuálisan is tájékoztassa a pilótákat a légvédelmi rakéták indításáról és annak helyéről. Délután ismét autóba szálltunk, és német kísérőnk átszállított minket a magyar rakétások kitelepülési pontjára. Útközben egymás után haladtunk el különböző, egymástól kis távolságra elhelyezett légvédelmi vagy zavaróegységek mellett.

Mint Böcz Lajos alezredes elmondta, a valóságban sehol nem fordulhatna elő, hogy ilyen kis helyen, ilyen mennyiségben és ennyire eltérő légvédelmi rendszerek üzemeljenek. Pont a résztvevők magas létszáma miatt a napokat résidőkre osztják. A résidőkben csak néhány kijelölt egység fejt ki harctevékenységet, és értelemszerűen az éppen aktív rendszerek közül jelölik ki a támadó gépek célpontjait. A magyar rakétások technikai eszközei vasúton érkeztek, míg ötvenkét katonánk gépkocsikon tette meg a nagyjából nyolcszáz kilométeres távolságot. A vasúti kirakást követően a kijelölt terepre érkező technika és kezelői egy óra elteltével már radart és indítóállványt és a hozzá tartozó ICC—K2PC integrált harcászati vezetési rendszert, valamint a K1P automatizált tűzirányító rendszer tűzelosztó kabinját telepítették a heubergi dombokra. A hatvanas években szolgálatba állított Kub eredeti formájában már nem felelne meg a modern hadviselés követelményeinek, de a lengyel és a hazai fejlesztéseket követően a modernizált eszköz és felkészült személyzete magas harcértéket képvisel, ezt számos alkalommal bizonyították a gyakorlat ideje alatt. A rendszer képes passzív infravörös kamerával felderíteni a légi célt, ez az eljárás minimálisra csökkenti a radar szükséges sugárzási idejét. Ezzel a módszerrel a lokátor is rejtve marad az esetlegesen rá vadászó erők elől, és a célba vett harci gépnek is csak rövid idő áll a rendelkezésére, hogy passzív vagy aktív ellentevékenységet fejtsen ki. Volt olyan nap, amikor kizárólag a magyarok könyvelhettek el sikeres indítást, egy COMAO vezér Tornadója bánta meg a győriekkel való találkozást. Nem csoda, hogy ezt követően egymásnak adták a kilincset a többi nemzet katonái, akik kíváncsiak voltak az emberekre és a technikára. Egy másik alkalommal a COMAO számára a magyar egység volt a kijelölt célpont, a több irányból támadó gépek közül az elsőt sikeresen leküzdötték, de a másodikként érkező Tornado már eredményesen indította HARM rakétáját. Nem meglepő módon a légvédelmisek számára a kis magasságban érkező Tornadók jelentették a legnagyobb kihívást. Egy esetben a Kub ráállt az alacsonyan érkező vadászbombázóra, de pilótáját figyelmeztette besugárzásjelzője, így azonnal még lejjebb ereszkedett, és a szemtanúk szerint olyan alacsonyan dübörgött át felettük, hogy úgy érezték, megérinthetnék a gép hasát. Lehet, hogy a Tornado elektronikáját és manőverező-képességét tekintve nem kelhet versenyre negyedik generációs társaival, de pontosan erre a célra készült, és ebben a magasságban maga mögé utasítja a fiatalokat. Azt érdemes kiemelni, hogy a gyakorlat nem tükrözi a résztvevők tényleges képességeit, ez nem verseny és nem az az érdekes, hogy ki mennyi célt volt képes lelőni vagy lokátort semmisített meg. A lényeg az együttműködés, az információ- és gyakorlatszerzés és az esetlegesen felszínre kerülő hiányosságok kiküszöbölése.

Pont egy aktív résidőben érkeztünk a magyar területre, és működés közben is láthattuk a Kub rendszert. Az indítóállványon látható három rakétából a két szélső súlyra hozott makettként szolgált, míg középső társuk a szükséges elektronikát rejtette magában. Az indítóállvány egyszerre csak életre kelt, és megirányozta a célt, ezzel egy időben a tűzvezető lokátor fixen ráállt a támadóra, majd kis idő elteltével az állvány visszaereszkedett alaphelyzetbe, vagyis az „indítás" megtörtént. Az eredményeket csak a nap végi kiértékelésen ismerhetik meg pontosan a résztvevők. A gyakorlótér közelében felállított központba részben valós idejű átjátszás révén kerülnek az adatok, részben a repülőgépek rögzítő-berendezéseiről töltik át őket. Hiába hajtott végre indítást egy légvédelmi rakéta tűzalegység, ha a kiértékelésen igazolást nyer, hogy a tűzkiváltást megelőzően már HARM rakéta csapódott virtuálisan a lokátorába. Mikor a zavarások hatékonyságáról érdeklődtünk, a vá-laszból kiderült, hogy ebben az esetben is főleg a nap végi kiértékelések segítik a pontos azonosítást. A kezelők által észlelt anomáliák idejét és az azonos időben zavarást végző egységek tevékenységét összefésülve már kiderül, hogy ki és milyen módon volt az elkövető. A magyarok közvetlen szomszédságában egy német Kub egység települt. A német Kubosok helyzete és státusa kissé rendhagyó, mivel ők nem állnak hadrendben, a német állam kizárólag gyakorlás céljából tartja fent a légvédelmi eszközt. Éles rakétával nem rendelkeznek, ezért talán némi irigységet érezhetnek a magyar kollégáikkal szemben, akik a lengyel tengerparton kiváló eredménnyel semmisítették meg a gyakorlócélokat. Technikájuk, a mienkhez hasonlóan, lengyel fejlesztésen esett át, viszont az ő esetükben a rendelkezésre álló összeg egy részét a személyzet kényelmére fordították, ennek köszönhetően klimatizált környezetben végezhetik munkájukat. A német egységnél két alkalommal is műszaki probléma lépett fel, először az indítóállványuk nem volt hajlandó megfelelően fordulni, majd egy elektronikai hiba hátráltatta a működésüket. Mint megtudtuk, náluk ilyenkor az a bevett gyakorlat, hogy a hibás részeket műhelybe szállítják, és ott végzik el a szükséges javításokat. Ebben az esetben egyszerű és gyors megoldás született, a magyar egység tagjai, ismét bizonyítva szaktudásukat, átsétáltak, és néhány perc alatt orvosolták a felmerült hibákat. Látogatásunk végén az indítóállvány előtt egy fotó kedvéért összeálltak a piros barettet viselő győri katonák. Sapkájuk színe jelzi, hogy a tüzérségből kifejlődött légvédelmi tüzérség képviselőinek tekintik magukat, ápolva annak hagyományait. Egyébként katonáinkra aznap este még egy kellemes feladat várt, a tavaly nagy sikerrel megrendezett gulyásparti az idén sem maradt el. Jövőre sajnos nem kerül gőzölgő magyaros étel az idegen nemzetek katonái elé. Mint az írás elején említettem, a gyakorlat méretében és valószínűleg a költségek tekintetében is kinőtte magát. Ettől az évtől kezdődően csak kétévente rendezik meg az ELITE-ét, remélhetőleg 2010-ben is találkozhatunk magyar katonákkal és talán az ék alakú felségjellel ellátott Gripenekkel Németországban.

Köszönet illeti Böcz Lajos alezredest, Andor Tamás őrnagyot, valamint az ELITE gyakorlaton részt vevő összes magyar katonát a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségükért.

Az Aranysas 2008. szeptemberi számában megjelent cikk másodközlése.

Legyél Te az első hozzászóló!