wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2006

Érdemei elismerése mellett

Kárpáti Endre

A USS Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó fedélzetéről kerültek bevetésre az Egyesült Államok Haditengerészetének utolsó F-14-es vadászbombázói. A féléves út végén mi is ott voltunk a legutolsó, immár gyakorló üzemnapon.

A 204-es oldalszámú gép pont a tengelyben fejezte be a negyedik fordulót. A pilóta visszavette a sebességet 230 km/h-ra, a variométer 3,5 m/sec-et mutatott. Szeme rutinosan járta a szokásos utat: egy pillantással leolvasta a HUD-on megjelenő értékeket, utána ellenőrizte, hogy még mindig a középvonalon van-e, végül a hordozó fedélzetén elhelyezett optikai siklópálya-jeladóra tekintett, majd kezdte az egészet előröl, miközben fejhallgatójában a leszállásvezető tiszt nyugodt hangját hallotta. Észlelte a szokásos leáramlást a hajó mögött, de több mint 900 hordozófedélzeti leszállásával magabiztosan korrigálta azt. Közvetlenül a fedélzet elérése előtt előrenyomta a gázkarokat, majd érezte, ahogy a kilebegtetés nélküli leszállás során a horog rendben beleakadt az egyik elfogókábelbe. Az Arab-öbölben hajózó USS Theodore Roosevelt fedélzetén az óra 12:35-öt mutatott, 2006. február 8-án. William G. Sizemore II sorhajókapitány, a 8. hordozófedélzeti ezred parancsnoka sikeresen befejezte az amerikai F-14-esek utolsó éles bevetését.

Tomcatből Bombcat
Az amerikai haditengerészet legendás vadászgépe, a Grumman F-14 Tomcat (Kandúr) rendkívül gyorsan állt hadrendbe, az első gépeket mindössze két évvel a prototípus első repülése után kaphatta meg a VF-1-es és VF-2-es század. A mai szemmel nézve sem kicsi gépet kimondottan elfogóvadász célra alkották meg, az elsődleges feladata a flottakötelékeket támadó szovjet rakétahordozó bombázók megsemmisítése volt, még azok fegyvereinek indítási zónája előtt. Komoly feladathoz komoly felszerelés kell: az osztott vezérsíkos gép megkapta a balsorsú F-111B AWG-9-es radarját és AIM-54 Phoenix légiharc-rakétáját, melyekkel akár 160 km távolságról, egyszerre hat gép ellen is eredményesen vehette fel a harcot. Az első éles bevetésre 1975 áprilisában került sor, amikor Dél-Vietnám felett biztosították az amerikai állampolgárok kimenekítését Saigonból. A nyolcvanas évek során több helyi konfliktusban vettek részt az amerikai F-14-esek, melyek során négy támadó líbiai gépet lőttek le. Ugyanekkor az egyetlen exportvásárló, az időközben ellenségé vált Irán Irak ellen vetette be azt, amit a 79 gépből az amerikai embargó ellenére a levegőbe tudott emelni. Az irániak is remekeltek a típussal, bár a hadiszerencse forgásával előfordulhatott olyan ritka helyzet is, hogy egy iraki MiG-21-es került ki győztesen az összecsapásból. Az 1991-es Öböl-háborúban a Tomcateknek kevés dicsőség jutott, ugyanis nem engedték közel őket a légiharcokhoz. A légigyőzelmeket így szinte kivétel nélkül a légierő F-15-ösöi szerezték meg - a tengerészek szerint az irakiak már korábban megismerkedtek a típus képességivel, és mindig elmenekültek a duplafarkú Kandúrok elől. Eddigre már nem csak az eredeti F-14A-kkal indultak harcba, mivel 1990-ben hadrendbe álltak az F-14B-k is. A korábbi változat TF30-as hajtóművei rendkívül hajlamosak voltak a kompresszor-pompázsra, így a 493. példány után az új General Electric F110-es hajtóműveket szerelték be. Mindössze 38 darab új F-14B-t készítettek el (eredetileg F-14A+ jelzéssel), és 32-t pedig meglévő A-kból építettek át. 1995 és 2002 között néhány B avionikáját modernizálták, szerkezetét megerősítették, ezek az F-14B Upgrade jelzést kapták. Még 1990-ben emelkedett először a levegőbe az utolsó Tomcat-változat, az F-14D prototípusa is. Ebbe az altípusba is F110-es hajtóműveket szereltek, azonban a repülőelektronikája nagymértékben eltért elődeitől. Új radart kapott, a digitális APG-71-es kifejlesztésénél felhasználták az F-15E rádiólokátorának elkészítésével szerzett tapasztalatokat is. Az orr alatti tévékamerát kiegészítették egy infravörös szenzorral, új besugárzásjelzőt szereltek be, és a korszerűbb katapultülésekkel ellátott pilótafülkét alkalmassá tették éjjellátó szemüvegek alkalmazására. 37 példány gördült le újonnan a gyártósorról, 18 példányt pedig szintén A változatú sárkányok felhasználásával készítettek el. A hidegháború végével, a szovjet fenyegetés megszűnésével a típus szinte munka nélkül maradt, jövője bizonytalanná vált. Három hordozófedélzeti ezredet megszűntettek, a megmaradt tíz többségénél pedig a korábbi két Tomcat-század helyett csak egyet alkalmaztak. A Grumman A-6 Intruderek kivonásával azonban úgy döntöttek, hogy nagytávolságú csapásmérőre továbbra is szükség van, és ebben a feladatkörben az F-14-es kiválóan kiegészítheti a rövidebb hatósugarú F/A-18-asokat. Szerencsére az eredetileg kizárólag vadászfeladatokra tervezett gépekbe azért a gyártás során bekerültek a bombák hordozásához szükséges kábelek is, így az új feladatkörre átállás viszonylag egyszerűen ment. 1990-ben került sor az első kísérleti bombavetésekre, majd 1995-ben a nem irányított rakétákat is integrálták a gép fegyverzetében. Az 1991-es Öböl-háború után, a precíziós fegyverek korában kicsit anakronisztikusnak tűnt, hogy a levegő 38 millió dolláros királya földi célok ellen csak nem irányított fegyvereket vethet be, azonban hamarosan sor került a Bombcatnek becézett gépek képességeinek további növelésére. Már 1995 szeptemberében GBU-16-os lézervezérlésű bombákkal támadtak boszniai szerb célpontokat, ekkor azonban még csak teherhordó szerepkört töltöttek be a gépek, a célpontot más forrásból kellett megjelölni. De nem kellett sokáig várni, már a következő év júniusában tengerre szállt az első század, melynek gépeit alkalmassá tették lézeres célmegjelölő konténer hordozására, 1997 áprilisától pedig az összes F-14 egység ezzel indult harcba. Mivel azonban eredetileg csak GPS-vezérlésű fegyverek célbajuttatására terjedt ki a modernizációs program - és annak költségvetése is - ezért kénytelenek voltak a Martin Marietta LANTIRN konténerrel beérni, nem tudták rendszeresíteni a F/A-18-asok Loral Night Hawk célmegjelölőjét. Az eredetileg kizárólag vadászbevetésekre tervezett típust még a nyolcvanas évek során alkalmassá tették felderítő feladatok ellátására is, a TARPS konténerrel felszerelt gépek először 1983 októberében, a grenadai hadműveletek során kerültek bevetésre. 49 darab A változatú gépet tettek alkalmassá a konténer hordozására, és általában a hajó fedélzetére települt két század közül a magasabb sorszámú kapott ezekből három példányt. A korszerűbb D változatú gépek mindegyike alkalmas volt a TARPS és modernizált, digitalizált TARPS-DI hordozására - egészen a felderítőrendszerek közelmúltbeli kivonásáig. Nemrégiben a Tomcat egy másik, sokkal híresebb fegyvere is leállításra került: 2004. szeptember 30-án kivonták a hadrendből az AIM-54 Phoenixeket, a világ legnagyobb hatótávolságú légiharc-rakétáit. Ezzel az a furcsa helyzet állt elő, hogy az AIM-120 AMRAAM hordozására képes F/A-18-asok nagyobb távolságról tudják megsemmisíteni a célpontokat, mint a csak AIM-7H-val és AIM-9M-mel felszerelt F-14-esek - miközben a Tomcatek nagyobb távolságra képesek a bombaterhüket célba juttatni, mint a csapásmérőnek is tervezett Hornetek.

Erejének teljében nyugdíjba
A leszálló konfigurációban nyújtott képe miatt Pulykának (Turkey) is csúfolt típust nem elavulása miatt vonják ki. Még csak nem is azért, mert a gépek kirepülték az idejüket. Egyszerűen csak túl drága az üzemeltetésük. A bonyolult masinák minden egyes repült órájára 50-60 óra karbantartás-javítás jut, míg a Super Hornetnek csak mintegy tíz munkaórára van szüksége. Hiába tették alkalmassá a Kandúrokat a legfontosabb földi célok elleni fegyverek hordozására, a Végső visszaszámlálás és a Top Gun című filmek hiába hoztak létre hatalmas nimbuszt a típus körül, hiába gyorsabb, "vadászgépesebb" formájú, híresebb és repül messzebbre mint a Hornet - egészen egyszerűen ez a karbantartás-igény túl sok egy túlterhelt, létszámgondokkal küszködő légierő számára. "A gép csöpög" - mondta Justin Peszko szerelő. "Kenő- és hidraulikaolaj, kerozin, mind. Állítólag ha valami nem folyik belőle, nem is képes repülni." Noha az új gyártású D változatú gépek alig tízegynéhány évesek, itt az elektromos- és a hidraulika rendszerek mellett a komplex APG-71 radar ad sok munkát a szerelőknek, méghozzá annyira, hogy ezt a változatot nehezebb üzemeltetni, mint a régebben elkészített, és napjainkra már kivont A-kat és B-ket. Ráadásul az sem segít, hogy a hatvanas évek során tervezett gépen akár egy szerelékfedél kinyitásához is többféle szerszámra lehet szükség, az eltérő zárak miatt. Mindezek ellenére azonban az öreg Kandúr néhány olyan tulajdonsággal is rendelkezik, amelyek erősen hiányozni fognak a hordozók fedélzetéről. Nem csak, hogy több terhet visz el és messzebbre, mint a Hornet, de lényegesen többet is hozhat haza. Ráadásul teheti ezt úgy, hogy erősebb szerkezetével jobban bírja a szokásosnál is keményebb leszállásokat. Míg az általános vélekedés szerint ha rossz időben, fegyverekkel megpakolva jól odacsapják a fedélzethez, és nem tört darabokra, minden rendben van. Azonban ha egy Hornettel bánnak ugyanígy, az azonnal mehet a hangárfedélzetre, hogy kijavítsák a futóművét, és ellenőrizzék, nem repedt-e meg a sárkány. Mégsem az ilyen földhözragadt, gyakorlatias szempontok miatt fogják a személyzetek igazán hiányolni a hajókról a típust, hanem amiatt a szexepil miatt, amire nagyon kevés repülőgépnek sikerült szert tennie. Az utolsó Tomcat század, a VF-31-esek főmérnöke, John Turner sorhajóhadnagy ezt tömören így foglalta össze: "Tudod, a Hornetről senki sem forgat filmet."

Az utolsó bevetések
A USS Theodore Roosevelt, a nukleáris meghajtású Nimitz osztály negyedik tagja 2005. szeptember 1-én futott ki Norfolkból, hogy szeptember 24. és február 8. között részt vegyen az Iraki Szabadság hadműveletben. A hajón települt 8. hordozófedélzeti ezred négy csapásmérő százada között ott található a két utolsó Tomcat-egység, a VF-31 Tomcatters és a VF-213 Blacklions. A VF-31-es az amerikai haditengerészet legöregebb működő repülőalakulata, jogelődjük, a VF-1B 1935 júliusában alakult meg, kétfedelű Boeing F4B-4 vadászgépekkel. Derekasan végigharcolták a második világháborút, Midwaytől Okinaváig, miközben egy egységcsere során szert tettek jelenleg is használt, híres századjelvényükre, Félixre, a bombát cipelő macskára. A Felix hívójelet használó század 1948-ban kapta meg az első sugárhajtóműves gépeit (F9F-2 Panthereket), valamint a jelenleg is használt századsorszámot és -nevet. Korea és Vietnám fölött is bevetésre kerültek, ők lettek az amerikai haditengerészet egyetlen repülőszázada, amely mindhárom konfliktusban légigyőzelmet ért el. Viszonylag későn, 1982-ben cserélték le F-4J Phantomjaikat F-14A-kra, majd 1992-ben következett a jelenleg is használt F-14D. 1996-ban vettek részt először az Irak elleni hadműveletekben, majd amikor a 2003. január elsején az afganisztáni bevetésekről hazatérő hordozójukat visszafordították, hogy részt vegyen az Irak elleni újabb akciókban, a fedélzetén lévő VF-31-esek is részesei lettek az amerikai haditengerészet leghosszabb, 10 hónapig tartó útjának. A háború első napjától az utolsóig repültek bevetéseket, 94,7 százalékos találati pontosságukkal kiérdemelve a történelem legpontosabb repülőszázada címet. Utolsó Tomcat-egyégként októberben kapják majd meg az első F/A-18E-ket, melyeket nem túl hízelgően "Super Bug" gúnynévvel is illetnek. Azonban addig még egyszer tengerre szállnak, hogy egy rövid gyakorló utat tegyenek majd meg Amerika keleti partjai előtt.

A VF-213-asok rövidebb múltra tekinthetnek vissza, a századot 1955-ben hozták létre, F2H-3 Banshee-kkel. Az egység bőségesen kivette a részét a vietnámi háborúból, ők lettek az első Phantom-alakulat, akik egy hónap alatt 1000 órát töltöttek a levegőben. 1976 decemberében fegyverezték át az alakulatot F-14A-ra, majd 1982-ben megkapták a TARPS konténereket. Vadász- és felderítő feladatkörben egyaránt bevetésre kerültek a Sivatagi Vihar hadműveletben, a USS Abraham Lincoln fedélzetéről. Kér iraki turné között Szomáliára is sor került, majd 1997 végén megkapták az F-14D-ket. 1999. január 5-én került sor az egység - és az amerikai haditengerészet - egyetlen harci Phoenix indítására, azonban a hatótávolsága határán indított fegyver nem érhetett el találatot az idejében megforduló iraki MiG-25-ös ellen. A század áprilisban kezdi meg az áttérést az F/A-18F-re, szeptemberre kell elérniük a hadrafoghatóságot. A szerelők átképzése az új típusra hat héttől hét hónapig tart, szakterületüktől függően.

A hordozó fedélzetén tartózkodó 5300 főből 3200 a hajó személyzete, míg a többiek a 8. ezredhez, vagyis a repülőkhöz tartoznak. A két Tomcat-század egyenként 11 géppel és mintegy 300 fővel szállt a fedélzetre, ebből kb. harminc-harminc fő hajózó, kétharmaduk pedig a gépek kiszolgálásáért felel. A bevetések nagy részére az Acélfüggöny hadművelet keretein belül került sor, vagyis a Szíria felől Irakba beszivárgó Al-Kaida harcosok megállításának érdekében. Az Iraki Szabadság hadművelet támogatása mellett számos repülést hajtottak végre a tengeri hajózás biztosításának érdekében. A Tomcat-pilóták számára ez utóbbi rövid, kis magasságú bevetéseket jelent fúrótornyok és a forgalmasabb hajózási útvonalak mentén. Az egy-másfél órás repülések során elsősorban az amerikai jelenlétet jelzik, de kameráikkal időnként ismeretlen, terroristagyanús hajókat is ellenőriznek. Ennél lényegesen hosszabbak voltak az iraki szárazföld felett végrehajtott bevetések, amelyek akár a nyolc órás időtartamot is elérhették, hatszori légi-utántöltéssel. A közvetlen támogató feladatok során egy új fegyvert is előszeretettel használnak, a GPS vezérlésű JDAM kisebb, 227 kg-os változatát - a GBU-38 jelzésű eszköz kis robbanótöltete miatt különösen városi harcban hatásos, ahol fontos, hogy csak a célpont semmisüljön meg. Azonban néha elég csak alacsonyan, utánégetővel elhúzni az ellenség felett: "Sohase fogom elfelejteni a bevetést, amikor egy iraki városban tűz alá vették a földi csapatainkat - mondta Gregory Knepper korvettkapitány, a VF-31-esek egyik pilótája. Miután kis magasságban, nagy sebességgel áthúztunk a tűzharc felett, a felkelők elmenekültek, és talán ezzel is megmentettük néhány katonánk életét."

A közvetlen támogatás mellett decembertől felderítő bevetésekre is sor került, azonban nem a már kivont TARPS konténerrel, hanem az új ROVER rendszerrel, amely azonnal a földön harcolók laptopjaira juttatja el a magasból készített videofelvételeket, megkönnyítve a helyzet felmérését és a célok azonosítását. A Tomcat volt az első a tengerészeti gépek közül, amelyet - ha rövid időre is - alkalmassá tettek a rendszer hordozására.

Az utolsó turné során a Tomcatek összesen 1163 harci bevetést teljesítettek, melyek során 6876 órát töltöttek a levegőben. Ezután a típus emblémája, az önbizalomtól duzzadó, pisztolyt viselő kétfarkú kandúr már sohasem mondja többé jelmondatát: "Bármikor, Bébi!"

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért külön köszönettel tartozom Michael Newbergnek, valamint Christopher Servello, Justin Cole és William F. Kuebler sorhajóhadnagyoknak

Az Aranysas 2006. májusi számában megjelent cikk másodközlése

Legyél Te az első hozzászóló!