Repülőnap, éjfélkor

A Finn Légierő rendszeres repülőnapja nem tartozik a világ legjobb air show-jai közé. Rövid program, viszonylag kevés külföldi vendég, a saját köteléken kívül legfeljebb még egy bemutató csapat jellemzi az eseményt. Valami azonban mégis különlegesség teszi: a fantasztikus fények, melyekhez foghatót keresve sem találni, és ez bőségesen kompenzálja az egyébként viszonylag pörgős, jó hangulatú fesztivál apró méretéből eredő hátrányokat.

Szentivánéj az egyik legfontosabb nemzeti ünnep Finnországban. Ekkor gyakorlatilag megáll az élet skandináv rokonainknál, mindenki a nyár közepét, a leghosszabb napot ünnepli - ki-ki vérmérséklete szerint. Ekkor szokták megtartani Kauhavában az ország egyetlen rendszeres, nagyobb szabású air show-ját, a Éjféli Nap Repülőnapot. Az esemény története 1945-ig nyúlik vissza, a háborúban odaveszett repülők családjainak támogatására ekkor rendezték meg először a légierő összes fontosabb típusát bemutató rendezvényt, melyre 6267 néző volt kíváncsi. Ez a szám azóta sem növekedett igazán dinamikusan, napjainkban mintegy tizenötezren látogatnak ki a fesztiválra, amellyé a repülőnap alakult. Ugyanis a repülőtéren, amely egyedülálló módon délután ötkor tárja ki kapuit, a repülés szerelmesein kívül a környék apraja-nagyja is összegyűlik, itt ünneplik a nyár közepét, ennek megfelelően Finnország szerte híres popzenészek is fellépnek, valamint megfelelő méretű vurstli is gondoskodik a nézők szórakoztatásáról.

Idén a bejárat megnyitása után két órával kezdődött meg az első repülési blokk, ami több mint elegendő időt hagyott az aprócska statikus sor megszemlélésére. Egymás mellet kaptak helyet a finn gyakorlógépek, egy-egy Valmet L-70 Vinka iskolagép, egy Hawk Mk.51-es, valamint egy mára már nyugdíjas Fouga Magister. Kiállítottak egy MiG-21biszt is, amelyet ugyan már nyolc éve kivontak a hadrendből, de ezen a bázison ez a példány továbbra is szolgál, most már azonban csak a repülőgép-szerelők képzésére. A statikus sor sztárja egyértelműen két spangdahlemi A-10-es volt: a géppárral mindössze két pilóta érkezett, leszállás után ők maguk látták el a gép körüli teendőket. Sajnos, a finn légierő összes típusa nem jutott el Kauhaváig, a szállító- és futárgépek közül csak a Valmet L-90 RediGO-t, a Vinka turbólégcsavaros továbbfejlesztését állították ki. Azonban ügyes szervezéssel elérték azt, hogy a bemutatót repülő gépek nagy részét is szemügyre vehessék a nézők, így kicsit kibővítették a nagyon apró statikus kiállítást.

A zónában csak két külföldi állam vadászgépeit, illetve egy idegen műrepülőcsapat masináit láthatták az érdeklődők a tucatnyi finn vasmadár mellett, de Kauhavában még ez is viszonylag erős felhozatalnak számít. A hivatalos program előtt került sor az első, nem hétköznapi bemutatóra, a Finnair MD-82-esének érkezésére. A nemzeti légitársaság a repülőnap kapcsán indított egy Helsinki-Kauhava járatot, hogy a repülés szerelmesei stílusosan érkezhessenek meg a négyszáz kilométerre fekvő fővárosból. Az öreg utasszállító pilótái sejthették, hogy ezek az utasok nem fogják őket feljelenteni, amiért alacsonyan billegtetve beköszöntek a katonai repülőtérre, majd egy látványos átstartolás után szépen leszálltak. A repülőnap első, és egyben legöregebb gépe este hétkor, az alacsonyan sütő Nap fényében kezdte meg bemutatóját. A Gloster Ganuntlet kétfedeles vadászgépet 1939-ben selejtezte le a brit Királyi Légierő, majd huszonhárom társával együtt Dél-Afrika ajándékaként megkapta a Szovjetunióval harcoló ország, ahol 1945-ig használták, gyakorlógépként. A típus világszerte egyetlen megmaradt példányára a hetvenes évek során bukkantak egy tanyán - a leszerelt szárnyakat állítólag birkák elkerítésére használták, és az egykor kilenc hengeres Bristol Mercury motort úgy bütykölték meg, hogy egyetlen megmaradt hengerével is elláthassa a farmot árammal. A gyönyörűen helyreállított gép pilótája is érdemel némi figyelmet: Jyrkki Laukkanen, a hatvannégy éves nyugalmazott mérnök-alezredes a finn repülés egyik legendás figurája. A 147 típust repült berepülőpilóta összesen 9913 órát töltött a levegőben csak a légierő gépeinek kormányait markolva, az egyszerű iskolagépekétől a Hornetéig. Mivel a műrepülő-engedély további 500 Eurójába került volna, ezért Jyrkki csak egyszerű áthúzásokat hajtott végre az öreg kétfedelessel - igaz, az ezeket lezáró harcfordulókat látva lehet, hogy a hatóság képviselője erősen ráncolta volna a homlokát.

A Gauntlet után még két biplán került sorra, Európa legelső Pitts műrepülője, illetve egy "barkácsolt" gép, egy Ultimate 10-300S. A nyolcvanas évek során mindössze huszonhárom példányban elkészített nagyteljesítményű kétfedelessel Sami Kontio megmutatta, hogy jogosan nyerte meg a finn műrepülő nemzeti bajnokságot mindössze három évvel az után, hogy megszerezte szakszolgálati engedélyét. Az első repülési blokkban került sor a finn légierő iskolagépére, a Zlin 142-esre hasonlító Valmet Vinka egyik példányára. Mivel az egymás melletti üléses gép teljesítményben sem nagyon haladja meg a cseh konstrukciót, ezért Matti Isosomppi százados az ilyenkor szokásos kűrt mutatta be: 700 méteren kezdte az egyszerű elemekből harmonikusan felépített bemutatót, onnan csorgott le szépen 100 méterre a bemutató végére. A "puha" produkciók végét egy másik, nem éppen erőtől duzzadó masina zárta: egy, a légierő kötelékéből már régen nyugdíjazott Fouga Magister. A közel ötven éves finn gyártású géppel Pauli Perttula gondosan ügyelt, nehogy elveszítse a gép lendületét - a munkaidőben jelenleg egy BAe-146-os utasszállítót vezető pilóta a légierő kötelékében korábban oktatóként bőven begyakorolhatta a pillangóvezérsíkos gép vezetését.

Másfél óra szünet után, este negyed tízkor kezdődött el a második repülési blokk, miközben az alacsonyan sütő Nap alig csúszott lejjebb pályáján, gyönyörű fénnyel aranyozva be a gépeket. A komolyabb masinák sorát egy finn Hawk nyitotta meg, melyet a 21. repülőszázad Hornetje követett. Ville Hakala százados szépen hozta a típustól elvártakat, a máshol is látott szögletes fordulókat, nagy állásszögű figurákat. Ez után került sor az egyik legszebb repülésre, a hollandok F-16-osára, mellyel Vooren százados a szokásos magas színvonalú bemutatót repülte - ezúttal a leszállás során még a levegőben kiengedve a fékernyőjét. A Vipert a másik külföldi vadászgép, egy lengyel MiG-29-es követte. Artur Kalko százados szinte folyamatosan használta az utánégetőt, ennek megfelelően kűrje rövidre és látványosra sikerült. A Minsk-Mazowieckiben állomásozó 1. repülőszázad pilótája idén már ennél feszültebb helyzetekben is bizonyíthatta rátermettségét - egyike volt annak a hat lengyel hajózónak, akik három hónapra a litván Zokniaiba áttelepülve látták el a készültséget a NATO három balti tagállamának légterében.

A program végére maradtak a bemutató kötelékek, ezúttal a két európai Hawk-csapat, vagyis a Red Arrows és a Midnight Hawks. Míg két évvel korábban a finn kötelék végrehajtott néhány közös áthúzást az akkori vendéggel, a svéd Team 60-vel, most másféle közös produkcióra került sor: még a délutáni gyakorlórepülésre mindegyik helyi gép hátsó ülésére beülhetett egy angol pilóta is. Miután lerepülték a programot, a négy szürke gép eltűnt a repülőtér légteréből: körberepülték a környező településeket, hogy emlékeztessék az ott élőket az esti kauhavai fesztiválra. Ez utóbbin a tizenkét perces "jó idős" programjukat mutatták be Midnight Hawks pilótái, akik főállásban a kauhavai gyakorlóezred oktatói. Mivel csak mintegy tizenöt gyakorlórepüléssel készülhetnek fel a szezonra, ezért nem várható el a kötelékműrepülés magasiskolája a csapattól - azonban az a rendkívül szoros és precíz gyémánt alakzat, amit a műsor első felében, a szóló kiválása előtt megtartottak, igazán figyelemre méltó. A második csapat, a brit Királyi Légierő főállású műrepülői egyértelműen a világ egyik legjobb köteléke, és jó hírükre ezúttal sem hoztak szégyent, ahogy a végképp lenyugvó Nap fényében röviddel este tizenegy óra előtt utolsóként lerepülték programjukat. Azonban a repülőprogramnak még nem volt vége: röviddel éjfél előtt ismét felsivított a holland F-16-os hajtóműve. A nap legvégső repülése viszonylag rövid volt, azonban pontban éjfélkor, az enyhe szürkületben Vooren százados egyszerre indította útjára az összes infracsapdáját, gyönyörű tűzijátékot varázsolva a nyár ünnepének egére.

Az Aranysas 2006. szeptemberi számában megjelent cikk másodközlése