wings.hu repülőnapok, gyakorlatok 2003

Szliács 2003

Varga Balázs

Harrier lebegésbenIdén május utolsó napján került sor a szliácsi bázis nyíltnapjának megrendezésére. Mivel tavaly is sikerült részt vennem az eseményen, önkéntelenül is azzal hasonlítom össze a most látottakat.

A statikus sor gazdagabb volt az előző évinél. Németországból érkezett egy Phantom és egy Tornado (mint tavaly), a Francia Légierő idén egy Mirage 2000-est mutatott be (2002-ben Mirage F-1-est). A Holland Királyi Légierő elhozta egyik AH-64D Apache helikopterét, egy elmaradhatatlan F-16-osát, valamint egy Fokker F-60-as szállítógépét. Új szereplőként megjelent az angol Királyi Légierő - egy Harrier képviselte. A Szlovák Légierő bemutatta üzemben tartott és a közelmúltban kivont típusait, ráadásul idén már közelről fotózhattuk a tavaly még lezárt területen elhelyezett mintegy 20 db leállított MiG-21-est is. A kiállított szlovák MiG-21-es és MiG-29-es a gyerekek kedvence volt, egész nap hosszú sorok kígyóztak, hogy ha csak egy percre is, de beüljenek a vadászgépek katapultülésébe. A repülőeszközökön kívül a statikus kiállítás részét képezte néhány páncélozott harcjármű, valamint katonai műszaki jármű is.

PC-7Mirage 2000C

EjtőernyősA dinamikus program keretén belül nagyon szép repülést mutatott be a holland F-16-os, a francia Mirage-2000-es, valamint az angol Harrier is. Akik esetleg várták a tavaly nagyon látványosra sikerült MiG-21-es bemutatót, azok kicsit szomorkodhattak: északi szomszédunk decemberben leállította a típus üzemeltetését. A MiG-29 bemutató elmaradása viszont igazán meglepő volt, főleg annak ismeretében, hogy Szlovákia egyetlen MiG-29-est üzemeltető bázisa éppen Szliács. Egyébként kora reggel, még a kapunyitás környékén repült az egyik Fulcrum, de csak időjárás-felderítést végzett. A 0786-os Mi-24-es igazi csatarepülést hajtott végre, harci fordulókkal, infracsapda-szórással. Az Ocovski Bacovia vitorlázó-kötelék ismét megmutatta, hogy motor nélkül is lehet műrepülni - műsoruk osztatlan elismerést vált ki. Ezen kívül láthattuk még egy holland PC-7-es látványos repülését, háromgépes és szóló L-39 Albatros-bemutatót, illetve ejtőernyős-ugrást is. A repülések között sajnos néha túl nagy holtidők csúsztak be - a tavalyi program mintha pörgősebb lett volna - ezt azonban a szép környezet és a nagyszerű idő ellensúlyozta.

A résztvevő gépek listája

A résztvevő gépek listája (Szliács, 2003)



Típus

Légierő/ország

Oldalszám

Megjegyzés

MiG-21MA

Szlovák Légierő

2615

Kivont

MiG-21MA

Szlovák Légierő

2706

Kivont

MiG-21MA

Szlovák Légierő

1114

Kivont

MiG-21MA

Szlovák Légierő

1201

Kivont

MiG-21MA

Szlovák Légierő

1203

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4309

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

7713

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4401

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

7663

Kivont

MíG-21UM

Szlovák Légierő

3051

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

8207

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

7702

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4310

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4311

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4312

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4313

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4402

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

8208

Kivont

MiG-21R

Szlovák Légierő

1920

Kivont

MiG-21MF

Szlovák Légierő

4308

Kivont

MíG-21UM

Szlovák Légierő

0368

Kivont

MíG-21UM

Szlovák Légierő

5101

Kivont

Mirage 2000C

Francia Légierő

5-NL (35)

Statikus sor

L-39ZA

Szlovák Légierő

4703

Statikus sor

MiG-29

Szlovák Légierő

6425

Statikus sor

F-16AM

Holland Légierő

J-882

Statikus sor

AH-64D

Holland Légierő

O-21

Statikus sor

F-4F

Német Légierő

3854

Statikus sor

Harrier GR.MK 7

RAF

ZD 435 (47)

Statikus sor

Tornado IDS

Luftwaffe

4483

Statikus sor

MiG-21MF

Szlovák Légierő

7714

Statikus sor, Kivont

Mi-24D

Szlovák Légierő

0150

Statikus sor

Mi-2

Szlovák Légierő

8212

Statikus sor

F-60UTA-N

Holland Légierő

U-04

Statikus sor

L-39ZA

Szlovák Légierő

4701

repült

L-410UVP-T

Szlovák Légierő

0930

repült

Ocovski Bacovia

Szlovákia

OM-1709, OM-1814, OM-1836, OM-2709

repült

4*Zlin 143

Szlovákia

OM-LNR, OM-ONQ, OM-PNV

repült

Harrier GR.Mk 7

RAF

ZD 466 (56)

repült

Mirage 2000C

Francia Légierő

5-OB (19)

repült (kétszer)

Pilatus PC-7

Holland Légierő

L-13

repült

L-39ZA

Szlovák Légierő

1725

repült

Mi-24V1

Szlovák Légierő

0786

repült

F-16AM

Holland Légierő

J-016

repült

L-39V

Szlovák Légierő

 

repült

 

Holland F-16-os (J-016)Az L-39ZA leszállása

L-13Zlinek kötelékben

L-39ZA (1725)Ritkán látni célvontató L-39V-t (0745)

Kapcsolódó cikk

Legyél Te az első hozzászóló!